Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Varázslatos éjszaka vár már déltől! Pillants be a színfalak mögé!

Mintegy 300 rendhagyó programmal már déltől várja a közönséget 27 budapesti színház ma, a Színházak éjszakáján. Új produkciókba és a színfalak mögé is bepillanthatunk, de nap közben a színházi programokon túl lesznek például kutyabarát programok, garázsvásár, gyerekfoglalkozás, bográcsozás és piknik is.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett Színházak éjszakája a Katona József Színház vezetőségének ötlete volt, lebonyolítását pedig a Radnóti Színház vállalta, sikerrel. 2013-ban a látogatószám már 14 ezer volt, idén pedig a bejelentkezők száma megduplázódott. A mai programban már nemcsak a fővárosi fenntartású színházak, hanem magántársulatok és állami fenntartású intézmények is részt vesznek.

Kulisszák mögött az első Színházak éjszakáján - Kép: szinhazakejszakaja.hu

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója elmondta: a Színházak éjszakája olyan esemény, amellyel minden színház bővítheti saját közönségét. Fontos megmutatkozási lehetőség a színészeknek is, hiszen az előadásokról csak elvétve és esetlegesen készülnek tévéfelvételek, és a törzsközönségen kívül nem ismerik őket. Hangsúlyozta azt is, hogy az eseményhez most csatlakozó színházakkal a nézők teljesebb képet kaphatnak a város színházi életéről. A 16 újonnan csatlakozó színház nevében Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója szerint „az üres színház halott”, a Színházak éjszakája pedig „kiváló alkalom arra, hogy játszani hívjuk egymást”.

A Színházak éjszakáján részt vesz: az Átrium Film-Színház, a Bárka Színház, a Bethlen Téri Színház, a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, a Magyar Színház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), a Szkéné Színház, a Thália Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.

Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője az MTI-nek hangsúlyozta: arra ösztönzik a nézőket, hogy több színházba is ellátogassanak a programsorozat idején. Hozzátette, hogy a tavalyi mintegy 7500 karszalag után idén várhatóan 8500–9000 fogy majd, és a színházakban tavaly regisztrált 14 ezer látogatás után idén 25 ezret várnak. A rendezvény részletes programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható.

Egyél-igyál a hétvégén! Irány az autómentes Andrássy út!
Szeptember 20–21-én ismét új helyszínen, az Andrássy úton jelenik meg a főváros legnagyobb gasztrofesztiválja, a Street Food Show-val felturbózott Főzdefeszt. Ezen a különleges hétvégén a Clark Ádám tértől a Vajdahunyad-várig gyalog lehet végigsétálni Budapest szívén, hála az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Autómentes Napnak!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.