Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gördülő Opera – vándorúton a legnépszerűbb előadások!

A cél ugyanaz, mint az elődöké volt: az Operaház márkavédjegyes előadásait eljuttatni operát nem játszó magyar városok színházaiba! A Gördülő Opera előadásai által ahhoz a közönségréteghez kívánnak elérni, amely nyitott a műfajra, de idő- vagy anyagi korlátok miatt nem elérhető számára egy fővárosi operalátogatás.

Kép: flickr.com

Hatvan év szünet után újraindul a Magyar Állami Operaház Gördülő Opera elnevezésű programja, amely a legnépszerűbb operákat viszi el vidéki színházak színpadára. A Gördülő Opera eredetileg 1948-ban indult útjára. Az Operaház akkori vezető művészei – köztük a legendás szoprán, Gyurkovics Mária is – az ország szinte teljes területét bejárták, hogy az operairodalom legnépszerűbb darabjaival álljanak a vidék közönsége elé. A nagy sikerű sorozatban utaztatták a Pillangókisasszony, A sevillai borbély és a Don Pasquale előadásait.

Január 27-én ugyancsak a lóvá tett öreg, Don Pasquale történetével indul újra a Gördülő Opera sorozat. Elsőként a kecskeméti Katona József Színház fogadja be az Operaház előadását, Káel Csaba Don Pasquale-rendezését, amelynek címszerepében Szüle Tamás, az egyetlen női szerepben pedig Szemere Zita áll színpadra. „Mindnyájunk érdeke, hogy minél több embert megnyerjünk az opera műfajának. Biztos vagyok abban, hogy Donizetti e vidám darabjával szélesíthetjük az operabarátok körét” – idézi az Operaház közleménye az opera rendezőjét, aki a Művészetek Palotájának vezérigazgatója. A Gördülő Opera további állomásai Szolnok, Kaposvár, Székesfehérvár és Sopron. A könnyen utaztatható díszlet Szendrényi Éva tervei és ötlete nyomán egy dobozt formál: az Operaház ebbe pakolja be a produkciót, és viszi városról városra.

Háry videópályázat
Az OperaKalandhoz kapcsolódva hirdette meg az Operaház a Háry videópályázatot. A beérkezett pályaműveket öttagú grémium bírálta el, az ünnepélyes díjátadóra a magyar kultúra napján az Operaház Székely Bertalan termében került sor. A résztvevők meghívást kaptak az esti Spiritiszták-előadásra is.

A dalszínház egy másik programja, az OperaKaland Budapestre igyekszik csábítani az ország fiataljait. A tavaly tavasszal indult program keretében eddig mintegy 54 ezer diák látogathatott el az Erkel Színházba. Az Operaház a diákok előzetes felkészítéséről is gondoskodik: zenepedagógus szakemberek által összeállított, hangzóanyaggal ellátott óravázlatot tesznek elérhetővé a programban részt vevő iskolák énektanárai számára. Az OperaKaland május 12. és 22. között A színigazgató, valamint a Mario és a varázsló című művekkel várja a középiskolásokat.

Koncertfilmek az Urániában
A könnyűzene-rajongóknak számára is lesznek téli programok: a Muse, a Dream Theater, a Rolling Stones és Peter Gabriel egy-egy fellépéséről készült alkotás is látható lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház február 1-jén induló könnyűzenei koncertfilmsorozata harmadik szériájában.

Az Operaház szándéka továbbra is az, hogy minden évben két hónapon át – döntően októberben és májusban – a felújított Erkel Színházba invitálja az összes első évfolyamos magyar középiskolást, hogy legalább egy fiatalkori élményt nyújtson az operaházi műfajokról mindenkinek, anyagi körülménytől függetlenül.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.