Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Romokból csodát építeni? Így néz ki az év legjobb új épülete!

Az év legjobb új épületének díját idén az újjáépített liverpooli Everyman Theatre kapta a Brit Királyi Építészeti Intézettől. Így kell felépíteni egy merész, rendkívül tartós, nagy közösségi épületet egy történelmi városközpontban!

A Liverpool egyik főutcáján, egy 19. századi kápolna mellett felépített Everyman Theatre 1964-ben nyitotta meg kapuját a közönség előtt, színpadán olyan neves színészek játszottak, mint Bill Nighty, Julie Walters és Pete Postlethwaite- emlékeztetett a BBC News beszámolójában.

Az 1964-ben megnyílt színház állapota erősen leromlott - Kép: Wikimedia

Az erősen leromlott állapotú színház megújításával Haworth Tompkins építészt bízták meg. Az építkezést „az emberek színháza” gondolat inspirálta. A kilenc évig tartó munkálatok során 27 millió fontot költöttek az újjáépítésre.

Emberek színháza - az új homlokzatot  liverpooliak fotói díszítik - Kép: Wikipedia

Az épület homlokzatára liverpooli lakosok portréja került: a különleges borítás több sorban egymás mellé helyezett 105 különböző korú és nemű embert ábrázol. A 4000 képből kiválogatott portrék speciális eljárással, alumíniumlemezből készültek.

A színház nagy örömmel fogadta a díjazás hírét. Gemma Bodientz művészeti igazgató arról beszélt, hogy az épület újranyitása óta érzik a közönség meleg szeretetét. „Haworth Tompkins olyan épületet adott nekünk, amely fenntartható, technikailag elsőosztályú” - mondta. A BBC videoösszeállítása bevezet bennünket a színházba is!

A két évtizede alapított díjat az az Európai Unióban vagy az Egyesült Királyság valamely építészstúdiójában készült terv alapján készült új épülete kapja, amely. A liverpooli színház idén további négy új épülettel - köztük a londoni Shard felhőkarcolóval - versengett a Brit Királyi Építészeti Intézet legrangosabb elismeréséért. A tavalyi díjazott egy ősi kastély romjaiba illesztett modern nyaraló volt.

A világon elsőként vízházat építettek Kecskeméten
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul. Az Európai Unió támogatásával már korábban elkészült az épület, de most először tartottak olyan bemutatót, amelyen a külföldön élő feltaláló személyesen részt vett.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.