Életforma.hu

KUL-TOUR

Pokorny Lia a szerelem erejéről

Pokorny Lia a sanzonokon keresztül mesél mindannyiunk életének legcsodálatosabb – és olykor legkínzóbb – érzéséről, a szerelemről. LIAison című előadóestjével szeptember 6-án indul a Centrál Színház 2021/22-es évada. A személyes hangvételű koncerten Babicsek Bernát harmonikaművész segíti az érzelmek végtelen hullámzását.

Két évvel ezelőtt egy szép nyári napon azon kaptam magam, hogy rájöttem, hogy hogyan kell sanzonokat énekelni, megértettem a műfajt és azt mondtam, akkor tudok is sanzont énekelni.” – avat be az előadás születésének körülményeibe Pokorny Lia. A járvány aztán többször beleszólt a premier dátumába, de talán nem is baj, mert így az est tovább érhetett és összegzésévé válhatott az idén 50. születésnapját ünneplő színésznő élettapasztalatának, gondolatainak, tehetségének.

Pokorny Lia előadóestjével indul a Centrál színház új évada. ( Fotó: Horváth Judit)

Pokorny Lia sanzonestjét mindenki élvezni fogja, akit már eltalált Ámor nyila és megélték életükben legalább egyszer ezt a bizonyos „veszedelmes kórt”, vagy éppen jelenleg is elszenvedői. A dalok a vágy ezernyi árnyalatát mutatják be, hiszen van reménytelen szerelem, tiltott szerelem, ábrándos szerelem, bosszúszomjas szerelem, érzéki szerelem, bűnös szerelem, sőt, állítólag igaz szerelem is. Lia partnere az érzelmi és dalkavalkádban a fantasztikus harmonikaművész, Babicsek Bernát, aki harmonikájából hangok és hangulatok millióit képes előcsalogatni...

Pokorny Liát Babicsek Bernát harmónikaművész kíséli a darabban. ( Fotó: Horváth Judit)

A Mezei Mária, Ruttkai Éva és Psota Irén által meghonosított műfaj az ő idejükben másról szólt: az előadóművészetük sokszínűségét csillogtatták meg az énekléssel.

„Én szeretném, ha a nézők úgy éreznék magukat, mintha a nappalimban ülnének mondjuk karácsonyeste, ahol otthonosan érezhetik magukat és ahonnan egy kis ajándékkal térnek majd haza. A nagy elődökkel ellentétben ugyanakkor nekem fontos, hogy a tökéletlenségeimmel, kiszolgáltatottságaimmal együtt mutassam meg magamat, hogy látható legyen: egy esendő nő vagyok.”

Az est játékmestere Botos Éva, amelyen Babicsek Bernát harmonikaművész közreműködésével csendülnek fel azok a sanzonok, melyek mögé „elbújik”, általuk mégis őszintén magáról beszél Pokorny Lia.

Ezt is olvasd el!

"Már megtanultam a jót is élvezni"- Rezes Judit vallomása

"Még útközben vagyok"- Schell Judit az újrakezésről


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.