Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Debrecent megint bedeszkázzák

Harmincnégy kortárs magyar szerző darabját láthatják a nézők a debreceni Csokonai Színházban a XIV. Deszka Fesztiválon április elején. A debreceni deszkákon látható lesz népzene-néptánc alapokon építkező, koreografált dramatikus produkció, kortárs oratórium, résztvevő színház, tovább írt történelmi tabló „kisember-perspektívából”, kortárssá fogalmazott ős-bábszínház, realizmussá visszaforgatott abszurd éppen úgy, mint mikrorealista, vagy éppen helytörténeti-, vagy álom-színház.

Kilenc produkció a határon túlról érkezik, 14 a fővárosból, 4 a vidéki színházakból. A Gördeszka programban 10 gyermek- és ifjúsági előadás szerepel, ez utóbbiak fele a színházi nevelési előadás valamilyen formáját képviseli.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója elmondta, hogy a tengerentúlról eddig nem érkezett előadás a fesztiválra, így igazi kuriózum Visky András angol nyelvű, A test történetei: Éva című darabjának ittléte és a román nyelvű Portugál is, amely egy brassói román társulat vendégjátékaként lesz jelen a DESZKÁ-n.

DESZKA, sajtótájékoztató,2020, Kép: Csokonai Színház

Még nem szerepelt ennyi produkció (6 előadás) egyidejűleg a DESZKÁ-n Romániából, a magyarok lakta területekről (Hattyúk tava újratöltve, Kovács János meghal, 99,6%, Pali és Lea, Portugál, Raszputyin). A kassai Thália Színház a Czajlik József rendezte Ma már nem mész sehova című opera-operett oratóriummal, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a kivándorlásról, elvágyódásról szóló A kút nem kiút című színdarabbal vendégszerepel Debrecenben, míg a fesztivál második napján kuruc westernnel teremt antihőst a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. Egressy Zoltán Portugálját román nyelven magyar felirattal láthatja a közönség a brassói Teatrul Sică Alexandrescu tolmácsolásában.

Csokonai Színház, Kép: wikimedia

 

Fejes Endre 1962-ben megjelent, Rozsdatemető című regényéből már 1963-ban színpadi siker lett. A fővárosi Katona József Színház 2019-es bemutatójának szövegét Tasnádi István jegyzi, így lett a Hábetlerek története egy évszázadot átfogó képeskönyv, történelmi látlelet a nemzedékről nemzedékre örökített frusztrációról. A Rozsdatemető 2.0 a fesztivál második napjának vendége, de Budapestről, a Nemzeti Színházból érkezik Szarvas József-estje is, a Bérczes László rendezte Pustol a hó, Székely Csaba Semmit se bánok című drámája (Rózsavölgyi Szalon) az emberi manipuláció természetrajzáról és a hatalmi mechanizmusról. A maximális figyelmet követelő szószínház költözik be a DESZKA-ra Kárpáti Péter (író-rendező-szereplő) Díszelőadásával, amelyben újra találkozhat a közönség dr. Hőgyes Endre és az ebdühjárvány érdekfeszítő történetével. Az Orlai Produkciós Iroda, mint visszatérő vendég, idén a Grecsó Krisztián és Bíró Bence által jegyzett Megyek utánad című szerelmi leltárral kapott meghívást a fesztiválra.

Ezen túl számos érdekes előadás várja a nézőket, és külön figyelmünkbe ajánlják a szakmai beszélgetéseket. További részleteket a debreceni Csokonai Színház oldalán olvashatsz a sorrendben XIV. DESZKÁról!

(Forrás: Vajlant Judit)

Kép: RTL

Nosztalgiáztak a Bátrak földje színészei és alkotói, akik nem csupán az RTL-es telenovella történéseit idézték fel, hanem egyedi módon azt a korszakot és a hozzá kapcsolódó évtizedeket, amelyben a sorozat játszódik, és amelynek eseményei a vasútépítés körül zajlanak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.