Életforma.hu

KUL-TOUR

Május elsején újra Vígmajálissal ünnepel a Vígszínház

 

Két év kihagyás után ismét a közönséggel együtt ünnepli a társulat a Vígszínház születésnapját. Május 1-jén a Vígmajális délutáni ingyenes programjain gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással, koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2022/23-as évadának tervezett bemutatóit. Este pedig a nagyszínpadon rendhagyó koncertet rendeznek a teátrum 125 éves történetének emblematikus szerzeményeiből. A műsorban olyan közönségkedvencek csendülnek fel, mint a Valaki mondja meg, a Dal az álruhás hercegről, a Fekete Péter, öcsém, a Holdvilágos éjszakán vagy a Szilvásgombóc.

Koncertek és minden az új évadról

Május 1-jén 14 órától változatos programokkal várják az érdeklődőket a Vígszínház előtt, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelhesse meg a Vígszínház 126. születésnapját. Rudolf Péter igazgató 15.00 órától ismerteti a következő évad bemutatóit, ezt követően pedig részleteket hallhatnak a Víg125 exkluzív koncertből. A műsort követően a társulat tagjai dedikálnak, míg a legkisebbeket izgalmas gyerekprogramokkal várják. A délután folyamán kedvezményes jegy és bérletvásárlásra is lehetőséget biztosítanak. Azok, akik nem tudnak május 1-jén Budapestre utazni, a Víg hivatalos Facebook-oldalán élőben követhetik a társulat műsorát.

A Vígszínház színes programmal ünnepel (Foto: Rátonyi Gábor)

Este pedig a Vígszínház emblematikus szerzeményeiből rendeznek koncertet a nagyszínpadon. Olyan klasszikus előadások népszerű slágerei csendülnek fel, mint a Csókos asszony, a Fekete Péter, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúk, megidézve a 125 éves teátrum különböző korszakait a társulat művészeinek előadásában, nagyzenekari kísérettel. Azok a nézők, akik már áprilisban megváltják bérleteiket a következő évadra, a Víg125 koncertet díjmentesen tekinthetik meg.

További információt itt olvashatsz az eseményekről.

Ezt is olvasd el:


Itt a nyár, indul a koncertszezon!

Itt a nyár, indul a koncertszezon! 

Végre magunk mögött hagyjuk a morózus, hideg telet és a szeszélyes, szeles tavaszt, és megérkezik minden rocker kedvenc évszaka, a nyár. Vele együtt érkeznek a koncertek, a fesztiválok, és badarság lenne tagadni, hogy a nyomukban ott jár a hőség, a porfelhő és az izzadás.
Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson

Kincsek Völgye: csodálatos tulipánünnep várja a Balaton melletti Bálványoson 

„A lélek beköltözik abba, amit csinálsz – tartja a hawaii őslakók mondása. Mi ennek szellemében építjük évről évre a Kincsek Völgyét, hogy akik ellátogatnak hozzánk, valódi kincsekkel és valódi élményekkel távozzanak” – vallja Timár Zsuzsanna és férje Tímár Tibor, akik megálmodták és megvalósították a nem mindennapi oázist.
Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa

Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa 

Újra Magyarországra érkezik a pápa.
Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia

Egy igaz szerelem története: így szerette egymást Petőfi és Szendrey Júlia 

Rövid, de síron túl is tartó boldogság volt az övék.
Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is!

Érkezik a Jégvarázs és a Toy Story folytatása is! 

A Disney bejelentette újdonságait, aminek nem a gyerekek, hanem a felnőttek is örülni fognak.
Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről

Slágerek, mítoszok és erkélyi varjak – 10 érdekesség Máté Péter életéről 

Február 4-én lenne 76 éves a tragikusan fiatalon elhunyt virtuóz dalszerző-énekes, Máté Péter.
Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás

Idén nagyon különleges esemény lesz a mohácsi busójárás 

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel

Két legenda egy színpadon: Robbie Williams új premierjében egy fekete-fehér cicával énekel 

Robbie Williams új dalát a macskái inspirálták.
Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek

Előkerült a medve, amit fél Budapest aggódva keresett: fellélegezhetnek az újpestiek 

A LazaMackó névre keresztelt plüssnek, amely hetekig egy padon pihent múlt héten veszett nyoma. Egy rádiós felhívás meghozta a várt eredményt: a medve visszakerült a törzshelyére.
A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést   

A Marilyn Monroe-ról szóló Szöszi kapta a legtöbb Arany Málna-jelölést    

A Marilyn Monroe életéről szóló Szöszi című film kapta a legtöbb, nyolc jelölést a legrosszabb produkciókat díjazó Arany Málnára. Tom Hanks három díjra is esélyes.