Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Óriási magyar színházi siker

Kubik Anna nyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a brassói XXVIII. Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A seregszemlére, amely az eredeti, újszerű dramaturgiájú előadások bemutatására törekszik, a Csokonai Színház Az ajtó című előadása kapott meghívást, melyben a Kubik Anna a különös házvezetőnő, Emerenc alakját kelti életre.

Minden színház számára fontos a nemzetközi megmérettetés"- mondta a színművész a díj elnyerése kapcsán. Hozzátette: A debreceni Csokonai Színház társulata azért is érezte különösen megtisztelőnek a meghívást, mert a Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivál 28 éves történetében eddig nem szerepelt magyarországi előadás". A díjat az egész társulat szakmai elismerésének tekinti, s hangsúlyozta azt is, hogy aki ismeri a pályafutását, az tudja, hogy számára még nagyobb jelentőséggel bír a díj elnyerése."

Kubik Anna Az ajtóban, Kép: Máthé Gábor

A november 10-e és 19-e között immár 28. alkalommal megrendezett seregszemlén idén tíz vendégjátékot nézhetett meg a fesztiválközönség. A Szabó Magda regényből készült debreceni adaptációt óriási közönségsiker övezte november 15-én  a Sică Alexandrescu Színházban. A fellépő román, angol, francia és moldovai társulatok között a zsűri hat díjat osztott ki: a legjobb előadás, rendezés, forgatókönyv, színésznő-színész díjakat és a zsűri különdíját is.

Kubik Anna és Varga Klári Az ajtóban, Kép: Máthé András

A debreceni Szabó Magda-adaptáció rendezője Naszlady Éva, dramaturgja Adorján Beáta volt. A főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári és Vranyecz Artúr alakítja.

Új humorsorozattal tarol az Irigy Hónaljmirigy
Bemutatta legújabb vicces videóját az Irigy Hónaljmirigy saját YouTube csatornáján. Az amerikai showman, Jimmy Fallon népszerű sorozata alapján született Jimmy a falon verzió első klipjében Nagy Feróval együtt játszott a magyar paródia banda, a későbbiek folyamán többek között olyan sztárok is felbukkannak majd, mint Kis Grófo, Ganxsta Zolee, Hooligans Csipa vagy a Vastag testvérek.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.