Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Napközis tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Az elmúlt évek sikerére való tekintettel a SzínMűVeletek és a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödik alkalommal hirdeti meg napközis táborát 2020. július 27-31. között két csoportban 6-10 és 11-14 éves gyermekek számára.

Aki úgy látja, gyermeke imád szerepelni, vagy épp ellenkezőleg, kicsit kinyitná a személyiségét, ha színházi közegbe csöppenne - itt a remek lehetőség. Színműveletek elnevezéssel ismét megrendezik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen napközis táborát általános iskolásoknak.

Valóban, a Teátrália Űrhajó hamarosan megkezdi csillagközi felfedezőútját a színház világegyetemének eddig nem ismert tartományait kutatva. Lelkes asztronauták jelentkezését várja, akik nem félnek a kihívásoktól, ég bennük a kalandvágy és a vállalkozó szellem.

Színműveletek Kép: SZFE

 

KILÖVÉS - a tábor időpontja: 2020. július 27-31. minden nap 9-17 óráig.

KILÖVŐÁLLOMÁS - a tábor helyszíne: a Színház- és Filmművészeti Egyetem központi épülete, Ódry Színpad – 1088 Budapest, Vas utca 2/c.

KIKÉPZŐK ÉS HAJÓSKAPITÁNYOK - csoportvezetők: Csernai Mihály, Lévai Barbara, Mlynarik Júlia, Nyáry Pál végzett, illetve harmadéves drámainstruktorok.

A tábor költsége 5 napra, mely a napi háromszori étkezést is magában foglalja: 39.750,- Ft (ÁFÁ-val együtt).

Jelentkezési határidő: 2020. július 24.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.