Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyászfilm, avagy temesd magad művészien

Ebben a furcsa előadásban művész-kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, és műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól. A Katona József Színház és a Tünet Együttes művészei most együtt temetik saját magukat aSaul fiát jegyző Laokoon Filmgroup és a Tünet Együttes közös produkciójában, a Gyászfilmben.

A magyar és a nemzetközi zsűri is a legjobb táncfilmnek ítélte Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője Gyászfilm című alkotását a 27. MEDIAWAVE Fesztiválon. A 2014-ben bemutatott, képzőművészeti igényű filmben művész kísértetek érkeznek egy temetésre, akik még a túlvilágról is produkálják magukat a gyászszertartáson, amelyről kiderül: az övék. A Gyászfilm a Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készült, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt.

Gyászfilm

A tánc és a prózai színház határán sikerrel egyensúlyozó Tünet Együttes rendszeresen fejezi ki magát filmes eszközökkel is. Jelenleg nagyszabású dokumentumfilm készül Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című előadásuk próbafolyamatáról, melynek főszereplői a 90 éves holokauszt-túlélő Fahidi Éva, és a kortárs táncszínpadok fiatal sztárja, Cuhorka Emese. A Sírással nem megyünk semmire című film egy őrült vállalkozás krónikája, melyben egy nagyon is jelenidejű kihívás kapcsán tárul fel Éva különleges személyisége, élete és traumáinak sora, huszadik századunk történelme.

A film operatőre az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket is jegyző Pohárnok Gergely, producere az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Laokoon Filmgroup. Az itthon ritkán látható, számos külföldi táncfilmfesztivált megjárt alkotás most megnézhető a Kino Café moziban május 17-én 20.00 órakor, az első Szerpentin Táncfilm Fesztiválon.

Kulka kifejezetten élvezte a forgatást! Ez szuper jó hír!
Majd félidejénél jár a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatása. A napokban fejezte be filmbéli munkáját Kulka János, aki kifejezetten élvezte a forgatást. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimi várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.