Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mulholland Drive – filmajánló

Néha frusztráló filmeket is nézni kell, ha másért nem, hát azért, hogy megtudjuk, milyen jó nekünk. David Lynch újabb Útvesztője két nő szerelméről szól az Álmok Városában, mely csak a felszínen csillog, belülről azonban rohad.

Egy haláltól megmenekült gyönyörű barna hajú és egy angyalküllemű szőke nő együtt kutatnak az amnéziában szenvedő barna kiléte után, de a szikrázó hollywoodi napfény egyre kevesebb sötét sarkot képes bevilágítani.

Éjszakai képekkel nem nehéz frászt hozni az emberre, sőt. Elég egy baljós zene, már összeborzong az ember, pedig csak egy limuzin hajt irtó lassan a sötétben. Lynchnél viszont akár fényes nappal is szembesülhetünk legborzasztóbb rémálmainkkal, tehát nyugalomra semmi ok. Aki álmában ártatlan Hamupipőkébe oltott jótékony Teréz Anya, szinte szent, az nappal egy tépett hajú, elkeseredett, bosszúszomjas szuka. Mert bántják, mert fáj neki, és a kétségbeesés odáig ragadtatja, hogy barbár egyszerűséggel vet véget a fájdalomnak.

Az álomdramaturgia ellenére sincs idő elmélázni, mert komoly kihívás már első megtekintésre összerakni a rendező által szétszórt morzsákból a brióst. A látszólag teljesen önkényesen közbeszúrt intermezzók a film utolsó harmadában nyernek értelmet.

Ebben a nagyszerűen szerkesztett filmben pontosan nyomon követhető, ahogy a környezet és a körülmények fokozatosan állatot csinálnak az emberből, előhozzák a rosszindulatot és mindazt a szennyet, mely ellen az egyén már csak álmában harcolhat sikerrel.

De sajnos minden álomra jut egy ébredés.


Boros Veronika


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.