Egy haláltól megmenekült gyönyörű barna hajú és egy angyalküllemű szőke nő együtt kutatnak az amnéziában szenvedő barna kiléte után, de a szikrázó hollywoodi napfény egyre kevesebb sötét sarkot képes bevilágítani.
Éjszakai képekkel nem nehéz frászt hozni az emberre, sőt. Elég egy baljós zene, már összeborzong az ember, pedig csak egy limuzin hajt irtó lassan a sötétben. Lynchnél viszont akár fényes nappal is szembesülhetünk legborzasztóbb rémálmainkkal, tehát nyugalomra semmi ok. Aki álmában ártatlan Hamupipőkébe oltott jótékony Teréz Anya, szinte szent, az nappal egy tépett hajú, elkeseredett, bosszúszomjas szuka. Mert bántják, mert fáj neki, és a kétségbeesés odáig ragadtatja, hogy barbár egyszerűséggel vet véget a fájdalomnak.
Az álomdramaturgia ellenére sincs idő elmélázni, mert komoly kihívás már első megtekintésre összerakni a rendező által szétszórt morzsákból a brióst. A látszólag teljesen önkényesen közbeszúrt intermezzók a film utolsó harmadában nyernek értelmet.
Ebben a nagyszerűen szerkesztett filmben pontosan nyomon követhető, ahogy a környezet és a körülmények fokozatosan állatot csinálnak az emberből, előhozzák a rosszindulatot és mindazt a szennyet, mely ellen az egyén már csak álmában harcolhat sikerrel.
De sajnos minden álomra jut egy ébredés.
Boros Veronika
