Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mutasd meg, mit tudsz!

2013. május 11-12-én 10.00-18.00-ig egyedülálló rendezvény születik az egyik budaörsi lakberendezési áruházban. Teret és mikrofont kap kicsi és nagy, táncos lábú és dalos pacsirta, fiú és lány, valamint a felnőtt korosztály is! A kezdeményezés célja a tehetségek minél szélesebb körű megmutatása és a tehetséggondozás. A rendezvényhez olyan sztárok csatlakoztak, mint Südi Iringó, valamint Nyári Aliz és Nyári Edit.

Manapság egymást érik a különböző tehetségkutató műsorok a TV-ben, ahol bárki megmutathatja énekes, táncos vagy épp hangszeres tudományát, korra-nemre való tekintet nélkül. Most itt a lehetőség, hogy egy ennél sokkal személyesebb keretben láthassunk fiatalokat és idősebbeket, amatőröket és profikat egyaránt. A budaörsi lakberendezési áruház ugyanis életre hívta Zenei Majális című rendezvényét, amely során az oda látogatók a legkülönfélébb produkciókban gyönyörködhetnek. Fellépnek zeneiskolák és művészeti iskola növendékei, néptánc, hastánc és hip-hop tánc művelői (pl. Jamland Tánciskola ReTo csoportjaival, valamint a Quantum XXL formációból ismert fiúk iskolája, a Blacktime Tánciskola is eljön), hallhatjuk a Kiss Gitársuli előadását, valamint gitár virtuóz és zongoraművész produkcióját is. A szombati nap sztárfellépője Südi Iringó és TáncStúdiójának előadása lesz, több alkalommal is.

Mint Iringótól megtudhattuk, örömmel csatlakozott a rendezvényhez, mert nagyon fontosnak tartja, hogy egy tehetséges kisgyermeknél minél előbb kiderülhessen, miben igazán jó. „Ez nem csak következő kiskamasz, kamasz és fiatal felnőtt éveit határozza meg – kezdi Iringó-, hanem az egész Élethez való hozzáállását és abban való érvényesülését. Meggyőződésem, hogy aki versenysportban eltölt néhány, vagy akár sok-sok évet, megtanul kitartónak, alázatosnak és szorgalmasnak lenni, és ez élete minden területére pozitív hatással tud lenni"- mondja Iringó.

Vasárnap több énekes előadót is hallhatunk, például Bánhidy Andrást, az Álmok útján maxi CD szerzőjét, vagy a Duka Jazz Session koncertjét (www.dukajazz.hu). A nap sztárprodukciója Nyári Aliz és Nyári Edit nevéhez köthető! A tehetséges testvérpár is lelkesen vesz részt a kezdeményezésben. „Nagyon fontosnak találom a tehetségek felfedezését és gondozását- kezdi Edit. Gyermekkorunkban testvéremmel, Alizzal együtt már korán megmutatkozott a zene iránti szeretetünk és tehetségünk. Ezt követően szüleink mindig nagy hangsúlyt fektettek a zenei tanulmányainkra és a tehetséggondozásra. Ezért egy nagyszerű dolognak tartjuk az áruház kezdeményezését, hogy teret adnak a tehetségeknek a bemutatkozásra. Ez valaminek a kezdete lehet, akár egy életre meghatározó módon” – hallhatjuk Edittől.

Testvéréhez hasonlóan Aliz is határozottan támogatja a fiatal tehetségek mielőbbi felkutatását. „A tehetség még önmagában nem elég- mondja Aliz-, de szükséges ahhoz, hogy elkezdődjön egy folyamat, amely során a felfedezett képességet fejlesztjük, csiszoljuk. Ehhez a fejlődéshez kitartás, szorgalom, elhivatottság és sok-sok munka szükséges. Minél előbb kiderül a tehetség, annál nagyobb esély van arra, hogy megfelelő irányban haladjon és sikeressé váljon az ember azon a területen, amelyben kiemelkedő képességei vannak” – fejti ki Aliz.

Egy nagyon színvonalas zenei rendezvénnyel egybekötött, kellemes családi program vár ránk 2013. május 11-12-én a budaörsi lakberendezési áruházban.

Programok:

- "Hangszersimogató" sátor

- Dobverseny és dobkiállítás

Továbbá:

- Nintendo Wii Party kitelepülés

- Kottakiállítás

- Zenei 5 próba

- Zenei kvíz felnőtteknek és gyermekeknek

- Kézműves foglalkozás

 

Bővebb információ a hétvégéről: http://www.kika.com/hu/aktualis/


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.