Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Na, ilyeneket tuti nem ittál: először a hazai kolostori sörök - ínyenceknek!

A hazai kézműves sörforradalom újabb fejezetét nyitja meg a 10. Főzdefeszt. A magyar egyházi sörfőzdék termékeinek nagyközönség előtti premierjének lehetnek tanúi azok, akik kilátogatnak 2015. szeptember 11-12-13-án Budapesten a Felvonulási térre, ahol három vadonatúj egyházi sörmárka mutatkozik be: a Zirci Ciszterci Apátság, a Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor és a Székesfehérvári Püspökség. A „Főzdefeszt – Első Kézműves Sörfesztivál” Kelet-Európa legnagyobb kézműves sörszemléje és fesztiválja, amelyen a kolostori sörök mellett most további, majd 50 hazai kisüzemi főzde, gerilla sörfőző mintegy 300 söre, továbbá 40 vadonatúj sörkülönlegessége mutatkozik be. A Főzdefeszten ott lesz egy osztrák, egy holland és egy londoni főzde is, továbbá lesz még angol, belga, cseh sörfelhozatal, és kóstolóval jelen lesznek orosz, tadzsik, ukrán és görög főzdék is.

Hármas premier, Kép: Adrián Zoltán

- Öt évvel ezelőtt azért fogtunk bele a Főzdefeszt szervezésébe, hogy megtörjük a nagyüzemi sör hegemóniáját, és elérhetővé tegyük a jó magyar kézműves sört. Négy és fél évnek és 9 fesztiválnak kellett lezajlania ahhoz, hogy az ügyünk hivatalos megerősítést nyerjen: 2015 augusztusában a Gazdasági Versenyhivatal kimondta, hogy a magyar sörkultúra a kizárólagos nagyüzemi szerződések igájában senyved, melyeknek versenykorlátozó hatásuk van. Egyben kötelezte a nagy sörgyárakat arra, hogy két év alatt húsz százalékkal mérsékeljék a kisüzemeket eddig kirekesztő, kizárólagos szerződéseiket – mondta el Bart Dániel főszervező. - Ez a rendelkezés újabb lendületet adhat a magyar kézműves sör terjedésének, melynek már így is számos látványos jele van - tette hozzá.

Zirci apátság: Adrián Zoltán

Az egyházi sörforradalom remekei

Az őszi Főzdefeszt legnagyobb szenzációja, hogy a látogatók tanúi lehetnek a magyar egyházi sörkultúra meglepetésszerű feltámadásának. Habár az egyház és a sörkultúra kapcsolata évezredes, pár évvel ezelőtt még senki sem gondolta volna, hogy a magyar kolostorok és egyházak sörkészítésbe fognak. Idén mégis három vadonatúj egyházi sörmárkát mutat be a Főzdefeszt.

A Zirci Ciszterci Apátság újra felépítette a monostor épületében található a 18. századi sörfőzdéjét 2015-ben, ahol az apátok saját maguk főzik modern felfogásban az első valódi magyar kolostori sört. A Bakonybéli Szt. Mauriciusz kolostor három fajta sört készíttet a Bors Serfőzdével, a Székesfehérvári Püspökség pedig újra teremtette a legendás Szt. István Portert, amelyet ismét Kőbányán, a Monyó Sörfőzdében főznek.

Hazai sörkülönlegességek és sör premierek

A már megszokott klasszikus felhozatalon túl ismét számos premierrel és újdonsággal készül a Főzdefeszt: C.C.P. - Saccharomyces Stahanovoae – Armando_Otchoa Csupor Marcival közösen juharsziruppal és nádcukorral főzött masszív 12%-os tripla india red ale-t, és a Freak Fusion Circus Ale is megkóstolható lesz a szakállas nővel a címlapján, ami a groteszk mégis élvezetes cirkuszi hangulatot áraszt, de élvezhető gasztronómiába fordítja azáltal, hogy egy füstös-kapros lágert ajánl, mely kifejezetten kerek, kellemes és könnyen iható.

Igazi kuriózum! Kép:Adrián Zoltán

Ott lesz a hétvégi fesztivál kínálatában még az Egymilliárd Megawatt, amely egy gyömbérrel dúsított nukleáris dupla IPA az Élesztő Sörműhelyből - a gyömbér bizsergeti a nyelvet, mintha 9 Voltos elemet nyalogatnánk. Az Év Sörfőzdéjének választott Monyó Sörfőzde többek között a Fukushima Heavy Water nevű premiersörével készül, ami egy zöld ételfestékkel „szennyezett”, cseresznyefachipsen érlelt, rizssziruppal és sorachi ace komlóval előállított nukleáris pale ale. Mind a két sör a környezetvédelem fontosságára és a nukleáris energia veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Sokoldalú külföldi kínálat: sörremekek Angliától Tadzsikisztánig

Idén ősszel a legváltozatosabb a külföldi sörfőző mesterek köre. A fesztivál vendége lesz az osztrák Brew Age sörfőzde, a holland Van de Streek, Utrechtből, és limitált darabszámban kóstolót küldenek a Főzdefeszt barátai Görögországból (Nissos Beer – Tinos sziget), és a Zip’s segítségével Oroszországból, Tadzsikisztánból és Ukrajnából is.

Ezt mindenki kedvelni fogja!, Kép: Adrián Zoltán

A zenei együttműködéseiről ismertté vált londoni Signature Brewery-től a  Signature pale Ale-t, a súlyos testes söreiről híres leedsi Northern Monk sörfőzdétől pedig az Eternal Session IPA-t, a Mocha Portert és a Chennai Export Portert kóstolhatják meg a fesztiválra látogatók a hétvégén. A finom, elegáns, mégis indusztriális, szintén londoni Crate-től IPA, Pale, Wheat, Sour italok lesznek a csapokon.

Megújult ételkínálat – egyedi sörkorcsolyákkal készülnek a főzdék

A Főzdefeszt szervezői az ételkínálatot is felfrissítették: az olyan bevált, régi kedvencek mellett, mint a Befaló Bill, a Butchers Kitchen, vagy a Vörös Homár újabb street-food standokat állítanak fel. Továbbá arra kérték a sörfőzőket, hogy készüljenek saját ételkínálattal is. Most először a Főzdefeszten is megkóstolhatjuk a híres Hopp Fanatic burgert.

Na ehhez Márti sörben sült oldalasa is biztosan nyerő lenne! Próbáld csak ki!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.