Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Na, most aztán vegyél egy nagy levegőt!

A mai rohanó világban nincs sem elég időnk, sem energiánk még arra is odafigyelni, hogy megőrizzük testben, illetve lélekben is az egészségünket. Pedig az élet nem a folyamatos robotról szól, és nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben – írja az inuasauna.hu. De egy kis odafigyeléssel és az ideális körülmények megteremtésével igenis van rá megoldás!

Az ideális körülmény megteremtése

Otthonunk átalakításával sokat dobhatunk közérzetünkön, hisz életünk nagy részét ott töltjük. Törekedjünk a rendezettségre, teremtsük meg saját kis „békeszigetünket”, ahova szívesen járunk haza egy hosszú nap után. „Ép testben ép lélek” tartja a mondás.

Bizony a túlterheltségnek komoly következményei is lehetnek, a kimerültség érzetén kívül. A számos elrettentő tünet közül csak hármat emelnénk ki: a szorongást, az étvágytalanságot és az alvászavart. Ha jobban belegondolunk, képesek vagyunk magunkat tönkretenni, ha nem figyelünk oda.

Tégy az egészségedért, Kép: inuasauna.hu.

Ilyenkor az ember joggal teheti fel a kérdéseket: Mikor lenne időm tenni ellene? Hogyan tudnék tenni ellene? Hol tudnék tenni ellene? Nehéz időt teremteni magunknak és befelé figyelni, pláne egy családos embernek, amikor önmagunkon kívül másért is felelősek vagyunk, de mind ez csak rendezettség kérdése! Ha előre kiépítjük magunknak a lazításra alkalmas területet és naponta fél órát szánunk arra, hogy csak magunkra figyeljünk, minden könnyebben fog menni.

Szükségünk van néha egy testi-lelki méregtelenítésre és kiszakadni a hétköznapokból… Ezeknek a legfőbb eszközei egy rövid méregtelenítő kúra, fürdőzés, szaunázás. Mindezek nemcsak fiatalítanak, de stresszmentesítenek is, visszatér a tetterőnk, kreativitásunk, jó kedvünk és nem utolsó sorban az életkedvünk.

Az nem titok, hogy a stresszel töltött napok percekkel rövidítik meg az életünket. Mindenkiét. Önnek mennyit ér meg további 10-15 boldogtalan év? Persze a legtöbb ember az előrehaladás érdekében a maximumot próbálja nyújtani munkahelyén, családban, és ez nagyon pozitív dolog, de néha önzőnek kell egy kicsit lenni és magunkra kell koncentrálni. Bár úgy tűnik, hogy ezzel a megoldással kevesebb ideje lesz a munkájára, pedig így minőségibb munkát tud nyújtani, hisz a „kevesebb néha több”!

Teakisokos: a zöld, a maté, a fekete és a többiek…
Nincs is kellemesebb ilyenkor télen, mint egy melengető teával leülni egy könyv mellé vagy barátokkal. A tea segíthet a folyadékpótlásban, a nap elkezdésében, van élénkítő, van nyugtató hatása fajtáktól függően.A teák színes világáról, a különféle fajták élettani hatásairól és eltérő elkészítési módjairól olvashatsz most.

Mit teszünk a stressz ellensúlyozására?

A stressz korunk népbetegsége. A stressz nem egyszerű betegség, hanem egy betegségsorozat kezdete, ha nem foglalkozunk vele. Okozója a rohanó életformánk, törekvésünk a csúcsra jutásra, ám mit sem ér az erőfeszítés, ha mindebbe belebetegszünk. Mindenki másképp kezeli a stresszt, de vajon melyek a leghatásosabb módszerek?

Statisztikai adatok alapján a válaszadók kevesebb mint a fele választja a sportos életmódot, hobbit, kisállattartást, 71 százalékát viszont az otthonlét nyugtat meg a család és a barátok körében. A jelentős stresszt átéltek 48 százaléka számára az esemény egészséggel kapcsolatos volt, 18 százalékuknál munkahelyi probléma, majd ezeket követték további életesemények, mint 12 százaléknál költözés, 12 százalék családi probléma és 10 százalék párkapcsolati problémák.

Életünk tele van akadályokkal, stresszhelyzetekkel és csak rajtunk múlik, hogy mit teszünk nyugalmunk, egészségünk fenntartása érdekében. Álljunk meg néha és szánjunk egy kis időt a feltöltődésre, amit szervezetünk meg fog hálálni nekünk.

(Forrás: inuasauna.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.