Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nagy divat lett a kötött ruha

Idén ősszel az egyik nagy sláger a kötött holmi, legyen az norvég, csavart, bogyós vagy rombuszmintás. A nőiesség azonban nem került háttérbe. Sőt. A finom anyagú, légies szövésű vagy laza kötésű ruhák inkább ennek kedveznek. 


Egészen luxusba hajló stílust teremtettek a kasmírt, mohert vagy angórát előtérbe helyező kollekciók. A kifutóra tervezett kollekciók azt mutatják, hogy a divat diktátorai már az anyagok kiválasztásánál is a finomságra törekedtek.

Hátrány azonban, hogy a kényes moher, a légies szövésű darabok különleges „bánásmódot” követelnek. Ezeket a ruhákat viselni is tudni kell.

A fazonok tekintetében a ’80-as években járunk. A visszafogott, klasszikus A vonalak, a hagymaszoknyák, és a darabos, kézi kötésre emlékeztető vagy gépi kötésű pulóverruhák kaptak teret. Hétköznapokon viseljük a kötött ruhát leggingsszel és bokacsizmával, ha pedig hűvösebbre fordul az idő, húzzunk hozzá harisnyát és csizmát, és vegyünk fölé vastag kötött kardigánt.

A hétköznapi viselethez remekül passzolnak a lezserebb darabok. Az üzletekben már megjelentek a rövid ujjú felsők őszies változatai. Érdekes megoldás például a denevérujj: kellemes és kényelmes viselet. Az ujj már a deréknál elkezdődik. A hosszabb változatok leggingsszel és bokacsizmával abszolút trendi irányt képviselnek. A kötött garbók pedig körülölelik a nyakat, az őszi szellőnek esélye sincs befújni.

A hosszú kötött kardigánok az idei ősz tipikus viseletei. Bebújós és gombos változatok között is válogathatunk bőven. Egy hosszú garbót még ruhaként is fel lehet venni: egy vastag bőröv a csípőn vagy a derékon és kész is az új ruha.

Az ősz legvidámabb darabjai a mindenféle színben pompázó sálak. A komorabb napokon biztos jókedvre derít egy tarka-barka kötött sál. Remekül fel tudja dobni az öltözetet. Az ősz legütősebb színei a domináns árnyalatok, az indigó és a lila, ezekből az egyszínű változatok is nagyon mutatósak. A kötött táskák sem meglepőek idén, sőt a kötött mellények között is akad egypár igazán szép, trendi darab. Ezeket kombináljuk fiús fazonú, bő ingekkel, de mindig hangsúlyozzuk a derekat vastag derékövvel.

A kötött ruhák elég hangsúlyosak, ezért arra mindig ügyeljünk, hogy egyszerre maximum csak két ilyen darabot viseljünk. Ha túlzásba visszük a „kötöttségeket”, pont az ellenkezőjét fogjuk elérni.



Amikor kötött ruhát választunk, vegyük figyelembe a következő dolgokat: a kötött ruha kivétel nélkül mindig kerekebbnek mutatja az alakot, illetve minél vastagabb a fonal vagy minél erőteljesebbek a minták, annál vaskosabbnak tünteti fel az alakot. A kerek nyakkivágás kerekít (kis mellűeknek ajánlott), a garbós nyak erősíti a felsőtestet (szintén a kisebb mellűeknek előnyös), a csónaknyak szélesíti a vállat (kompenzálja a széles csípőt), a V alakú nyakkivágás viszont a nagyobb keblű nőknek ideális választás.

Az átlós vonalak, az aszimmetrikus minták, az ejtett váll és a harangujj a legjobb fegyverek az „optikai csalásban”. A finom kötésű darabok szürkében, feketében vagy bézsben üzleti eseményeken vagy tárgyalásokon is megállják a helyüket. Tökéletesen helyettesítik a blézert vagy a nadrágkosztümöt.

forrás: www.manna.ro

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.