„Az ólommérgezések kiváltó oka legtöbb esetben műszakilag elhárítható, hiszen többségében nem a vízművek központi vízvezetékeiben, hanem a lakóházak saját vízhálózatából kerül az ólom a tiszta ivóvízbe” – hívja fel a figyelmet a probléma okára Szemán Róbert, a Víz-, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika szaklap főszerkesztője.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) idei felméréseiből kiderül, hogy a bevizsgált csapvízminták több, mint egynegyedében határérték feletti az ólom mennyisége. Különösen magas az ólomszennyeződés mértéke azokban a házakban, amiket 1945 előtt építettek, és még ólomcsöveket használtak a vízhálózatban. A napokban került nyilvánosság elé egy interaktív térkép, amelynek elkészítéséhez szintén az NNK felméréseit vették alapul, és azt lehet megnézni rajta, hogy mekkora egy adott épülettömbben az ólomszennyezés kockázata. A térkép önmagában ugyanakkor nem tekinthető hitelesnek, hiszen közel 10 évvel ezelőtti ingatlanadatokat dolgoz, fel így nem derül ki belőle, hogy mely épületekben történt időközben ivóvízvezeték-rekonstrukció vagy melyik tömbökben épültek új lakóingatlanok. Erre maga a honlap üzemeltetője hívja fel a figyelmet.
„Ez a térkép sok félreértést okozhat, sőt káros gazdasági hatása is lehet, nem tartom hatékonynak, mert nem aktuálisak az ingatlanadatok, amelyekre épül. Bár a szándék előremutató, ez így önmagában használhatatlan” – erősíti meg aggodalmát szaklapunk épületgépész-mérnök főszerkesztője.
A régi ólomvezetékekből kioldódó méreg kimutatható és mérhető, egészségügyi károsító hatása elsősorban a gyermekek szellemi fejlődését gátolja, ezért évek óta jogszabály határozza meg az ivóvíz ólomtartalmának határértékét (10 mikrogramm/liter). Sok helyütt azonban a határérték felett tartalmaz ólmot a vezetékes ivóvíz, főként az 1945 előtt épült társasházakban.
A társasházakban ezeknek az ólomvezetékeknek a cseréjét soron kívül, első számú feladatként kell a lakóknak tekintenie. A régi társasházakban a lakóközösségek felelőssége és a közös képviselők feladata, hogy megállapítsák a kockázatot, bevizsgálják az ivóvizet, és azonnali lépéseket tegyenek a közös ólomcsöves szakaszok cseréjére. A strangok lecserélése biztonságos csőhálózatra műszakilag nem jelent a szakembereknek kihívást. Jól tervezett és megfelelően szervezett munkával, szakaszonként ki lehet cserélni az ólomcsöveket. A költsége sem magasabb, mint egyéb építőipari beruházás, szigetelés vagy ablakcsere ára, de ennek az elvégzése sürgősebb és elkerülhetetlen, hiszen nem gazdasági, hanem egészségvédelmi kérdés.
„A lakástulajdonosoknak felelőssége elsősorban abban rejlik, hogy kiderítsék, milyen anyagból készült a saját ingatlanjuk vízvezetékrendszere. Ha valaki ingatlant vásárol, és ráadásul olyan társasházban, ami 50 évnél régebben épült, nemcsak a lakást kell megismernie, hanem a társasház közös épületgépészeti rendszerét is” – figyelmeztet Szemán Róbert, épületgépész-mérnök.
Közös érdekünk, hogy gyermekeink védelmében az épületgépészeti rendszerek felújítása megelőzze az esztétikai rekonstrukciókat a lakásfelújítás alkalmával, és a csempék kiválasztása előtt az életre veszélyes, régi és „láthatatlan” műszaki konstrukciókat cseréljük le!
