Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Napi egy szem aszpirin a rákkal szemben!

Ezentúl nemcsak jó fájdalomcsillapítóként tarthatjuk számon az egyik legnépszerűbb vény nélkül kapható gyógyszert! Több kutatás igazolta, hogy az aszpirin hatásos a rák több fajtájával szemben is!

Egyre több fajtája ellen - állítják a kutatók, ugyanis míg egy pár évvel ezelőtti tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a mellrák, a vastagbélrák, a gégerák, a prosztata- és méhnyakrák ellen jó megelőző szer az aszpirin, a legújabb felfedezés szerint az agyrák, illetve a fejben lévő szerveinket megtámadó tumorok kialakulásának esélyét is csökkenti!

A milánói Gyógyszertani Kutatóközpont munkatársai több ezer emberen végeztek kísérletet, amelyben számos életviteli tényezőt, illetve az aszpirin használatát is figyelembe vették.

Megdöbbentő eredményre jutottak: azok az emberek, akik öt éven keresztül rendszeresen vettek be nem-szteroid gyulladáscsökkentőt (amilyen az aszpirin is), azoknak hatvan szálalékkal kisebb esélyük van arra, hogy rákosak legyenek, szemben azokkal, akik soha, vagy nagyon ritkán szedték.

A buffalói rákközpont szerint ehhez az hatáshoz legalább tíz év kell, tehát kétszer ennyi, azonban elég, ha hetente valaki három szemet beszed a gyógyszerből, ami könnyen előfordulhat, elsősorban azoknál, akiket gyakran kínoz a fejfájás.

De vajon miért is van egy fájdalomcsillapítónak ilyen hatása? "Az aszpirin hatással van a cyclooxygenase-2 enzimre, amelynek pontosan a rák kialakulásában van szerepe, így akadályozza meg a tumor létrejöttét" - magyarázta Dr. Christina Bosetti. A pontos ok kiderítéséhez azonban még számos vizsgálat szükséges, mert nagyon egyedülálló, hogy egy szer képes megelőzni számos ráktípust.

Ugyanakkor arra már rájöttek az amerikai kutatók, hogy ez a pozitív folyamat nem játszódik le azoknál az embereknél, akik sok alkoholt fogyasztanak, illetve akik erős dohányosok, úgyhogy ha minél kisebb esélyt akarunk adni a halálos kórnak, érdemes leszoknunk ezekről.

Állítkísérletek azt is kimutatták, hogy az aszpirin nemcsak a rák megelőzésében, hanem kezelésében is fontos szerepet játszik, elsősorban a mellrák, a tüdőrák és a prosztatarák esetében, ám ennek bevonása a mai terápiákba még sok idő kérdése.

A szakértők azonban felhívták arra a figyelmet, hogy ne kezdjük most egymás után bekapkodni a fájdalomcsillapítókat, hiszen az aszpirin és más nem-szteroid gyulladáscsökkentők bizonyos esetekben komoly mellékhatásokat is okozhatnak, például vérzést vagy szélütést. Mindenképpen kérjük ki előtte orvosunk véleményét!

Forrás: http://www.bupa.co.uk/health_information/html/health_news/170303aspirin.html 1=8717">http://health.msn.com/centers/cancer/articlepage.aspx?cp-documentid=100148928>1=8717

Ossza meg a rákról szerzett tapasztalatait velünk és betegtársaival! Lehet, hogy ezzel óriási segítséget nyújt valakinek, és Ön is szerezhet hasznos információkat!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.