Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Na,végre! Esküvőt tervez Harsányi Levente

Harsányi Levente egy ideje már tervezi, hogy hivatalosan is kimondja az igent gyermekei édesanyjának, de egyelőre csak az esemény hangulatát ízlelgeti. A nagyszabású novemberi Őszi Esküvő Kiállításon lesz műsorvezető. Talán most kedvet kap...

Harsányi Levente és párja, Ági nyolc éve jóban-rosszban együtt vannak, de a boldogító igent hivatalosan nem mondták még ki egymásnak. Négyszemközt, szóban ugyan megesküdtek már, de a család és a barátok előtti elköteleződésre máig nem került sor.

„Az első gyermekünk, Nándi korán megszületett, és mire elég idős lett egy lakodalomhoz, Lilla is megérkezett. Mindenképpen szeretnénk összeházasodni, csak a megfelelő időt várjuk” – kezdte Harsányi, akinek már van elképzelése saját esküvőjéről.

Harsányi Levente és kisfia, Nándi

„Egyelőre nem találtuk ki, milyen tartalmi elemek lesznek, de azt nagyon szeretnénk, hogy a vendégek és mi is jól érezzük magunkat. Régen én nagyobb lagzit szerettem volna, Ági inkább kisebbet, de most már én is hajlok arra, hogy csak a szűk baráti kör legyen ott. Az is felmerült bennünk, hogy keresünk egy kis olasz vagy magyar kápolnát, kiveszünk néhány szobát és az eseményt összekötjük egy barátokkal eltöltött hétvégével” – folytatta a műsorvezető, aki szerint egyszer egy életben mindenkinek meg kell házasodni.

„Mi akkor szeretnénk megesküdni, amikor már mindent tudunk, amikor minden rendben van, amikor nincs más dolgunk, csak jól érezni magunkat. Az egyik baráti pár tíz év együttlét után, két gyermek szüleiként házasodott össze, szeretik egymást, boldogok, és a gyerekek is velük ünnepeltek. A lényeg, hogy a mi életünk mikor ér abba a szakaszba hogy feltegyük a kapcsolatukra a koronát. Biztosan összeházasodunk! Éppen ezért jól körülnézek majd az Őszi Esküvő Kiállításon is”  – jelentette ki a műsorvezető, akinek tavaly ősszel született kislánya igazi királynőként érkezett a családba.

„A Harsányi ágon közel kétszáz éve nem született lánygyermek, így tényleg hatalmas kuriózumnak számít Lilla érkezése. Gyönyörű gyerek, teljes a szerelem. Nem lesz könnyű dolga a leendő udvarlóinak, ha el akarnak jutni a szobája ajtajáig, mert különböző logikai, szellemi és ügyességi feladatokat kell majd megoldaniuk hozzá” – viccelődött Levente, aki komolyra fordítva elmondta: lányának csak annyi dolga lesz, hogy élvezze az életet, de ennek ellenére biztosan alaposan szemügyre veszi majd az udvarlóit is.

Nocsak! Iszak Esztit egy párkereső oldalon láttuk!
Iszak Esztivel nem először fordul elő, hogy közösségi oldalon használják a profilképét. Most azonban ennél durvább dolog történt, egy társkereső oldalon regisztrált valaki a műsorvezető fotójával. Eszti azonnal visszavágott …


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.