Mit jelent nektek a magyar költészet napja?
Kemény Zsófi, író, költő ,slammer: - Az egyre melegebb napokat, és a József Attila idézeteket. Meg azt, hogy normális esetben ezen a napon mindig utazunk valahova fellépni; slammelni vagy verseket felolvasni. Ilyenkor minden évben megmozdul az irodalom, és egy kicsit nemcsak azokat érdekli, akik az év minden napján foglalkoznak vele.
Kemény István, költő: - Régebben –, hogy mondjam, – nem nagyon hittem a Költészet napjában. Úgy, ahogy más külsődleges ünnep-pótlékokban sem, élen a Valentin-nappal (amit kimondottan utáltam). Később ez változott, mert elkezdtem értékelni bármilyen törekvést, amiben fellelhető a jó szándék arra, hogy az ünnep intézményét megőrizze, és kiemelje az egyszerű napok közül. És azt is láttam, hogy évtizedek alatt a Költészet Napja lassan tényleg ünneppé vált. Persze (szerencsére!) az emberek nem próbálják vele helyettesíteni (azt nem is lehetne) az ünnep szentségét, de az ünnepnek van a szentségen kívül is egy fontos funkciója: az emlékeztetés, az, hogy az ünnepelt dolog - esetünkben a magyar költészet – bizony létezik. Otthon persze nem ünnepeljük meg tortával, de mégiscsak megünneplem, mert ilyenkor szerepet kapok a költészetnapi szertartásokban, mint verseket író személy.
Hogy élitek meg a jelenlegi helyzetet?
K. Zs. : - Négy hete élünk karanténban, amit viszonylag tisztességesen be is tartok. Azóta nem találkoztam például apámmal sem. Rengeteg felolvasás, slam poetry rendezvény, koncert maradt el, és minden nap rettegve várjuk, hogy az augusztusi programokat mikor fogják lemondani. És ez nemcsak anyagilag veszteség, hanem azok a pozitív impulzusok is elmaradnak, amik ezekkel járnak. Másrészt a négy fal között, nyugodtan, szorító határidők nélkül tölthető idő is csodálatos. Egy másodpercig nem unatkozom, pedig nem főzök, nem rendezem át a lakást, sőt, még jógázni vagy hímezni se tanultam meg: olvasok, írok, filmeket nézek és rengeteget beszélgetek különféle eszközökön a barátaimmal meg a családommal.
K. I. : - A gyerekekkel való találkozások rettentően hiányoznak. És persze a barátaimmal is. Mégis, mivel mindig is itthon dolgoztam, a home office nekem alap. Tehát kibírom. Nekem is maradnak el fellépéseim, ha nem is olyan mennyiségben, mint Zsófinak, de én nem is vagyok előadó. Próbálom a jó oldaláról nézni a szobafogságot, és rengeteg felszabadult munkaidőt látni benne, de azt kell látnom, hogy az online és a telefonos kommunikáció olyan, mint a víz: ha üres helyet talál, belefolyik, és elfoglalja. Szóval nem érzem, hogy több időm lenne bármire, mint eddig.
Melyik szöveget szeretitek legjobban egymástól?
K. Zs. : - Költészet napján egy verset illene mondanom, de én a regényét, a Kedves Ismeretlen-t szeretem legjobban. Először is nagyon szép gyerekkori emlékeim vannak róla. Volt egy olyan kitüntetett időszak, amikor a családból hárman is éppen regényt írtunk. Minden délután összegyűltünk a franciaágyon, és felolvastuk egymásnak (meg anyukámnak is), amit aznap írtunk. Én egy nagyon kalandos fantasyt írtam, aminek a főszereplője egy csöppet se hasonlított rám, mert bátor volt és gyors. A nővérem, aki amúgy is bátor volt és gyors, még sokkal bátrabb és gyorsabb életet élt a regénye lapjain, mint a valóságban. Apám hősei és történetei is kalandosak voltak, például a budai vár kupolájában laktak és időnként ördögökkel társalogtak, plusz már akkor is felfogtam, hogy most többet tudok meg róla és a titkos gondolatairól, mint amennyit simán a lányaként valaha is tudhatnék, ha mondjuk építész lenne vagy orvos. Azt viszont még nem tudtam, hogy milyen ritka az olyan ember, aki nyugodt szívvel megírhat magáról egy mélyen őszinte és feltárulkozó regényt úgy, hogy a tizenkét éves lánya lelki sérülés nélkül elolvashassa.
K. I. : - Most hagyom Zsófi regényeit, a szereplők elképesztő, úthengerszerű nyelvi erejű monológjaival (amik amúgy nagyon nagy kedvenceim), és előveszem a verseskötetét, a Nyílt láng használatát, és ideírom az utolsó hét sorát, amiben ott van az, ami szerintem a költészet legfőbb gyakorlati haszna: örömmé varázsolni a lét totális reménytelenségét:
„szenvedsz, de úgyis hiába,mert az ébredő tavaszban
mindenképp boldog leszel,
küzdhetsz ellene, falat kaparhatsz,
sírhatsz is, de megérzed azt a levegőt
és boldog leszel, te szerencsétlen,
te boldogtalan”
