Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ne vásárolj semmit!

Elgondolkodtató tény, hogy a magyarok közel fele ugyanakkora összeget tervez elkölteni idén, mint a válság által még nem sújtott 2007-es évben. A Ne Vásárolj Semmit! Nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozás. Annak kinyilvánítása, hogy mégsincs rendjén az, hogy míg egyre többet törődünk a vásárlással, az élet más fontos dolgait elhanyagoljuk.

A karácsonyi vásárlási dömping előtt világszerte több mint 60 országban hívják fel a figyelmet környezetvédő és civil szervezetek a társadalom túlfogyasztására és rossz fogyasztási szokásainkra. A nemzetközi akciónap immár 12 éves múlttal rendelkezik, a magyarok egy negyede is találkozott már a fogalommal. A Tudatos Vásárlók Egyesülete idén is arra buzdít, hogy november 25-én tartsunk fogyasztói böjtöt, kerüljük el a boltokat.

A kezdeményezés a már-már betegessé váló vásárlásmánia mellett arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy a világ lakosságának 20 százaléka éli fel a Föld készleteinek 80 százalékát. A gazdag országok a fogyasztási szokások miatt túl nagy arányban vesznek el a földi javakból. A reklámok pedig az emberek elégedetlenségét és mohóságát erősítik azzal, hogy elhitetik: akkor lesznek boldogok, szépek, naprakészek, ha minél több tárgyat birtokolnak. Becslések szerint Magyarországon a vásárlási mánia a lakosság mintegy 5%-át érinti, de a nők jó harmada lehet veszélyeztetett. A vásárlások átlagosan 40%-a az előzetes vásárlási szándékoktól független, hirtelen ötlet és gyors döntés alapján történő impulzus vásárlás, amiben nagy szerepet játszanak az akciók és a boltok által bevetett marketing-trükkök. A hazai felmérések emellett azt is mutatják, hogy a vásárlók 55%-a hagyatkozik a boltokban hozott gyors döntésekre.
A GfK Hungária felmérése szerint – a válság ellenére – a tavalyi decemberi, karácsonyi forgalom az előző évekkel ellentétben magasabb volt, mint 2009-ben. Megfigyelhető volt, hogy a kereskedők már a hónap elején nagyobb hangsúlyt helyeztek a marketing kommunikációra, ezzel is próbálták a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni. A 2010-es karácsony legkelendőbb termékcsoportjai a hordozható audio eszközök, a síkpaneles televíziók, a micro audió tornyok, a DVD lejátszók, a játékkonzolok, a kézi mixerek, a kávéfőzők, a hajformázók, a fritőzök és a borotvák voltak.

Várhatóan idén is többet költünk a karácsonyi szezonban. A felmérések a tavalyihoz képest 1000 Ft-os emelkedést, átlagosan 35 000 Ft kiadást jósolnak. Elgondolkodtató tény, hogy a magyarok közel fele ugyanakkora összeget tervez elkölteni idén, mint a válság által még nem sújtott 2007-es évben. Ebben a tekintetben követjük az európai trendet, ahol a lakosság fele költ el az ünnepek alkalmával ekkora összeget. A kényszerből-szórakozásból megvásárolt holmik előállításának nyersanyag- és energiaigénye, a csomagolással és a hulladékká váló termékekkel keletkező szemét mennyisége és a szállításukkal kibocsátott szennyezések mára az ökológiai katasztrófa súlyosbodásának első számú okaivá nőtték ki magukat. Életmódunknak köszönhetően jelentősen túlterheljük a bolygót. Ha mindenki úgy élne, mint mi magyarok, két Földbolygóra lenne szükségünk.

Néhány érdekes hazai tény:

• Magyarországon a háztartások jövedelmének legalább 23%-a élelmiszerre megy el, a megvásárolt étel 25-30%-át végül kidobjuk. Ez évente háztartásonként 100 kg kidobott élelmiszert jelent.
• 2009-ben 2,5 millió tonna háztartási hulladékot gyűjtöttek be Magyarországon.
• Odafigyeléssel és az élelmiszerhulladék megelőzésével háztartásonként átlagosan több mint 40 ezer forintot lehetne megspórolni évente.

• 2011. III. negyedévében összesen 340 millió liter ásvány-, forrás- és egyéb vizet palackoztak, a 2010. III. negyedévi 328 millió literrel szemben.
• A PET palackok mindössze 15%-a kerül a szelektív gyűjtés rendszerébe, és csak mintegy 7-8%-ot dolgoznak fel újra.

• Évente 900 ezer tonna csomagolási hulladék keletkezik (műanyag fóliákból, zacskókból és flakonokból, tejes- és sörös dobozokból stb.), ami kukánk tartalmának akár 50%-át is kiteheti.
• A 2010-es mikulás-karácsony szezonban 740 tonna édességet vettünk.
• 2009 utolsó két hónapjában 7,5 milliárd forint áruhitelt vettek fel honfitársaink – gyaníthatóan a karácsonyi ajándékvásárlás részeként.

• A lakosság 42 százaléka különálló boltokban vásárol, 25%-a a városszéli bevásárlóközpontokat választja, 16% belvárosi plázákba jár vásárolni. Pozitív fejlemény, hogy a tavalyi évhez képest megnőtt a különálló boltok kedveltsége és látogatottsága, míg a belvárosi plázáké csökkent.

A Ne Vásárolj Semmit! Nap a túlfogyasztás elleni jelképes tiltakozás. Annak kinyilvánítása, hogy mégsincs rendjén az, hogy míg egyre többet törődünk a vásárlással, az élet más fontos dolgait elhanyagoljuk. Helytelen, hogy egyre kevesebbet törődünk barátainkkal, rokonainkkal, egészségünkkel, vagy épp szellemi fejlődésünkkel. Míg a Föld lakosságának 35%-a hajlandó tenni saját fogyasztásának ökoszemléletű csökkentéséért, addig ez az arány nálunk csak 23%.
Mit tehetünk? Ezen az egy napon álljunk meg, és gondoljuk át vásárlói döntéseinket. A Tudatos Vásárlók Egyesülete és a Ne vásárolj semmit! napi akcióban részt vevő szervezetek nem szegénységet vagy nélkülözést prédikálnak, csak arra bíztatják az embereket, hogy ne legyenek mindig “Kedves vásárlók” és “Tisztelt fogyasztók”! Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nagyobb kritikával kellene kezelnünk fogyasztói igényeinket, illetve, hogy a boldogságot, a megelégedettséget nem a boltokban, s főleg nem azok között a dolgok között találjuk, amelyeket a hirdetések kínálnak.

Praktikus ötletek és receptek a Ne vásárolj semmit napra: http://tudatosvasarlo.hu/cikk/edd-ki-hutot


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.