Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Neked is jól jönne otthon Boris, a robot! Vagy Bob?

Jövőre már a mosogatógépbe is képes lesz bepakolni, a harmadik generációs robot, amelyet szeptember végén a birminghami brit tudományos fesztiválon mutattak be fejlesztői. De van már „házőrző” robot is!

Boris egyike a világ első olyan robotjainak, amelyek az emberekre jellemző mozdulatokat idézve képesek célzottan megmozdítani számukra idegen tárgyakat. A robotot a Birminghami Egyetem kutatói fejlesztették ki. Jeremy Wyatt,az intézmény számítógép-tudományi karának professzora elmondta, hogy a robot kifejlesztése 5 évükbe és 350 ezer fontba került.

Boris kiválasztja, hogyan fogjon m eg egy tárgyat  - Képek: project.eu

A kezein öt-öt ujjal rendelkező Boris az arcán és a csuklóján lévő érzékelőkkel „látja” a tárgyakat. Mindössze 10 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a több ezer lehetőség közül kiválassza az adott tárgy megragadásának legjobb módját, és a cél eléréséhez szükséges karmozdulatokat is pontosan megtervezze, kikerülve az akadályokat - adta hírül az MTI a BBC Newsra hivatkozva.

Wyatt elmondta: Boris nem arra van beprogramozva, hogy felvegye a tárgyat, hanem arra, hogy megtanulja felvenni azt. „A robot lát valamit, és mivel arra van képezve, hogy egy bizonyos tárgyat egy bizonyos módon fogjon meg, ezért azt mondja magában, oké, ez a felület hasonlít arra, amit ismerek, szóval ezt a fogást fogom alkalmazni" - magyarázta a robot megépítésében segédkező Maxine Adjigblekutatómérnök.

Lehet, hogy Boris nemsokára a tapintás érzékével is gazdagodik

Wyatt és a nemzetközi PacMan projekten dolgozó többi kutató célja, hogy 2015 áprilisára Boris képes legyen bepakolni egy mosogatógépbe. „Nem mintha úgy vélném, hogy a mosogatógép-feltöltő robotok égető gazdasági vagy szociális szükségleteket elégítenének ki - jegyezte meg Wyatt –, de ez tipikusan olyan feladat, amely odafigyelést igényel az embertől. Olyasmi, amelyhez az összes olyan kézi ügyességre szükség van, amelyek kifejlesztésére több százmillió évet szánt az evolúció. Azáltal, hogy mindezt »beletesszük« egy robotba, reméljük, hogy a jövőben sokkal rugalmasabbá tehetjük őket" - magyarázta a szakember.

Amíg Borisra várunk : 8 tipp a kímélőbb házimunkáért
A házimunka gyakran megerőltetőnek bizonyulhat, ha ízületi problémáink vannak. A mindennapi élet is olyan terheket róhat az ízületekre, mint a sport. Törődjünk hát úgy ízületeinkkel, mint a sportolók: táplálkozzunk egészségesen, mozogjunk, és szedjünk porcépítő készítményeket! Meg persze kövessük az itt javasoltakat, és akkor úgy végezhetjük el a ház körüli teendőket, hogy az ízületeink is épen maradnak.

A fejlesztőcsapat tervei közt szerepel, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni, és a tapintás érzékével is gazdagodjon. A kutatók hosszú távú célja, hogy olyan robotokat építsenek, „amelyek emberi környezetben, irodákban, kórházakban és raktárakban is képesek működni”.

A fesztiválon egy másik intelligens robot, Bob is bemutatkozott, aki Borisszal ellentétben képes helyváltoztató mozgást is végezni, és a környezetéről hőtérképet készítve tájékozódik. Bob akár egy héten keresztül is képes megfigyelés alatt tartani egy beltéri környezetet mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, miközben kisebb feladatokat is elvégez, és önállóan hoz döntéseket. Bob a közelmúltban volt háromhetes gyakorlaton a G4S biztonságtechnikai cég gloucestershire-i irodájában.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.