Steel
Életet köszöntve
Lélegzéshalkan beszélnek a sírok,
olyan tiszta csöndruhát vett a temető,
a kanócok fényselyme puhán lebbenő,
ujjhegynyi érintések a virágszirmok.
Langyos és könnyű az ősznek sóhaja,
a Halottak napja mégis keresztnehéz,
míg az ember az enyészéssel szembenéz.
Ahogy érzések születni lobbannak,
a sok pöttymécses lesz könnyek forrósága,
s a dobbanások bent imákat mondanak.
Holnapra majd viaszhantokká porlanak
a láng emelt glóriák, hisz mohósága
az időnek meg nem áll. De most még itt
ragyognak mind az emlékcsillagok, szívből
gyúlt szépei a fájdalomnak, a nincsből
tán így tanít valamit találni a hit.
Ünnepelhetünk, hisz miénk a közös múlt.
Megannyi szeretet-kapott pillanat,
nem csupán a hiány, ami itt maradt.
Legyen gyertya, mit az életköszöntés gyújt!
