Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem fogy a pasta Itáliában

Több mint tíz kilóval csökkent az olasz családok éves tésztafogyasztása az utóbbi majdnem tizenöt év alatt - derült ki egy tésztagyár által készített felmérésből. Az ok egyszerű: félnek az elhízástól.

Nem fogy a tészta - Kép: Pixabay

Az olaszok 51 százaléka a hízástól való félelmében mondott le a korábbi tészta mennyiségről; 24 százalék azért, mivel szerinte a tészta elkészítése túl sok időt vesz igénybe, főleg akkor, ha szószt is kell hozzá főzni. A felmérés szerint "a makaróni már nem vonzza az olaszokat". 1999-ben az olasz családok évente 42,9 kilogramm tésztát fogyasztottak, 2005-ben majdnem 40 kilogrammot és ez az adag idén májusra 30,9 kilogrammra csökkent - írta a La Repubblica olasz napilap.

A mediterrán diétában bekövetkezett fordulatot a szakértők szerint a táplálkozási szokások megváltozása okozta: "nem gasztrodivatról van szó, hanem arról, hogy az olasz család egyre inkább otthonán kívül ebédel, és ezért gyorsan ehető ételeket fogyaszt. A háziasszonyok is sietve főznek egyre több félkész, fagyasztott ételt használva, melyekhez még a tésztánál is kevesebb idő kell" - hangoztatta Giuseppe Morici, a Barilla csoport nemzetközi marketing igazgatója a La Repubblicának.

Morici hozzátette, az olaszok évtizedekkel ezelőtt sokkal több tésztát ettek, most mégis több a túlsúlyos. A felesleges kilókat a helytelen táplálkozás, nem a tészta okozza - hangoztatta. Több mint kétszáz tésztafajta létezik Olaszországban, ahol évente 3,3 millió tonna tésztát gyártanak. Ebből 1,8 millió tonnát exportálnak.

Egészséges és ízletes receptekért kattintson ide!


6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.