Amikor este hazaesel két nagy cekkerrel, összedobod a vacsorát, gyorsan kikérdezed még a gyereket az aznapi balhékról, majd zombiként zuhansz a hitvesi ágyba, ahol hiperszuper macává kellene átalakulnod...nos, ez az a pillanat, amikor szép lassan elindulsz az Űzött vad nevű játszma cseppet sem könnyed útján.

A "háziasszony" szerep sokféle feladatkör elvégzését kívánja meg a nőktől: a munka után természetes, hogy az otthoni feladatok nagy része is rájuk hárul. Ráadásul sokunkban ott munkál valamiféle tökéletesség ideájának való megfelelés.

Nálunk például míg a férjemnek semmilyen lelki gondot nem okoz, nálam szabályos fizikai fájdalmat eredményez, ha nagyobb mennyiségű mosatlan gyűlik össze a mosogatóban. Ő egyszerűen átnéz rajta, míg én úgy élem meg, hogy rendetlenség és kosz van körülöttem.

Sokszor megfogalmazódik bennem, amikor a teljese kimerülésig akarok mindent megoldani, hogy vajon nem inkább magamnak állítottam fel valamiféle mércét? Biztos elvárja tőlem valaki: hogy mindig minden ki legyen vasalva, többfogásos étel várakozzon a sparhelten, és a legeldugottabb sarok is csillogjon?

Személyes válaszom, hogy nem.

A nők egy részének egy idő után vagy nem okoz maradéktalan kielégülést a családi szerepeknek való sokrétű megfelelés ("Én csak cseléd vagyok itthon"), vagy a férj túl kritikus vele ("Mégis mi a csodát csinálsz itthon?"), s így egy idő után úrrá lehet rajta a boldogtalanság. Ekkor veszi kezdetét a játszma.

Ilyenkor demonstratív jelleggel egyre több feladatot vesz a nyakába: különlegeset főz (mindenkinek a kedvencét), lakás átalakításba kezd (minden szakembert ő akar irányítani), bekapcsolódik a szülői munkaközösségbe az iskolában (ahol rögvest alapítványi bált szervez), vendégeket hív, és a gyerekek előtt is a legjobb anyaként akar tetszelegni.

Egy idő után azonban egyre nehezebben viseli a terheket, és szó szerint összerogyik. Úgy érzi, neki KELL mindent megoldani, miközben a férje egy utolsó senki, aki nem értékeli az ő nagyszabású tevékenységét, és egy szalmaszálat sem tenne keresztbe.

A gyerekei is ott használják ki, ahol csak tudják, de a háztartási feladatokból ők sem vállalnak át semmit.

Ideges és frusztrált lesz mindenkivel a családban, testileg-lelkileg egyre jobban szétzilálódik. Sokan elengedik magukat, nem figyelnek ápoltságukra, nőiességükre. Akár orvosi kezelésre is szorulnak.

A folyamat háttérben többnyire egy a gyermekkorban látott szülőképnek való megfelelés áll. A férfi nem is sejti, de feleségében saját anyjának fantáziaképét veszi feleségül ("Most olyan finomat főztél, mint amilyet anyám szokott"), míg a nő is tudattalanul egy otthon látott anya vagy nagymama képnek akar megfelelni ("Az anyám is így csinálná").

Igazából egyszerűnek tűnhet a megoldás, bár nem mindig könnyű kivitelezni: a nőnek egyszerre csak 1-2 szerepet kellene felvállalni, és nem az összeset egyszerre.

A fáradtság, a taposómalom hétköznapjai miatt néha mi is el-elmegyünk egymás mellett a férjemmel. Nos, ilyenkor kell csak egy szerepnek megfelelni: a szerető illetve a feleség szerepének. Ilyenkor (mi szerencsések vagyunk e szempontból), segítséget kérünk a szülőktől, akik a lányunkat elviszik unokázni, mi pedig csak egymásnak szenteljük az időt. Ilyenkor még a mosatlan edények sem érdekelnek.