Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nemcsak a test, hanem a lélek is megtisztul

Manapság a legtöbben hajlamosak egyszerű párhuzamot vonni a böjt és az éhezés között, figyelmen kívül hagyva mindazokat a hagyományokat, melyek a böjt évezredes rítusát övezik.

Érdemes tehát röviden áttekinteni honnan is ered maga a böjt és milyen üzenete lehet napjaink embere számára, tekintettel arra, hogy ma véget ér a negyvennapos böjt.

A böjt

A tágabb értelemben vett böjt, vagyis a vallási okokból való tartózkodás bizonyos ételek fogyasztásától már az antik világban is része volt a különböző vallások előírásainak.

Az első írásos emlékek Egyiptomból származnak, de ismerték a böjt fogalmát a görögök, a zsidók, a hinduk, a buddhisták és a muzulmánok is.

E böjtök alapvető célja népektől és vallásoktól függetlenül mindig a testi és lelki megtisztulás volt. Az idők során a böjtre vonatkozó szabályok folyamatosan enyhültek. Napjainkban az egyház csak hamvazószerdára és nagypéntekre Jézus elfogatásának és halálának napjára ír elő szigorú böjtöt, illetve a húsvétig tartó időszak minden péntekére hústól való tartózkodást.

Keresztény szokások

A keresztény szokásrend szerint a böjt időtartama alatt tartózkodni kell az élvezetektől, zenés, táncos mulatságoktól, nagy lakomáktól.

A böjt lényege tehát az önmegtartóztatás és a lemondás.

A hívő ember azzal, hogy lemond az élelemről, voltaképpen osztozik Jézus sorsában, aki az életéről mondott le híveiért.

A mértékletesség

Böjtöt tartani a nem hívők számára is javallott, hiszen a mértékletességen és bizonyos élelmiszerektől való tartózkodáson alapuló étrend, mely során a szervezetben lerakódott káros anyagok eltávoznak, számos nehezen gyógyítható betegség például reuma, érelmeszesedés, magas vérnyomás, különböző allergiás bőrbetegségek esetében jótékony hatást fejt ki. (r-ú)


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.