Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyaraláskor élményeket gyűjtsön, ne bosszúságokat

Egyre többször hallani, hogy mennyire fontos az utasbiztosítás, hiszen kis összegű befizetésért cserébe hatalmas anyagi kiadásoktól kímélhetjük meg magunkat, egy esetleges baleset során. Azonban sajnos még mindig sokan gondolják azt, hogy érdemes spórolni az utasbiztosítás költségein.

A Groupama Garancia biztosítótársaság szerint a leggyakoribb panaszok a nyári utazási időszakban a gyomorbántalmak, fülgyulladás, illetve jellemzőek az eséssel kapcsolatos zúzódások és csonttörések is.

„Tavalyi adataink alapján az egyik legkiemelkedőbb kárkifizetés egy egyszerű, ámde szerencsétlen eséshez kapcsolódik, melynek során az utas nyílt lábszártörést szenvedett, amelyet műteni kellett és 17 napig szorult kórházi ápolásra Kínában. A biztosítótársaság ekkor 20 millió forintot fizetett ki a biztosított kezelésére és hazaszállítására. Egy másik példaértékű eset egy thaiföldi utazáson történt, ahol az ügyfél eltörte kislábujját, ami összesen 3 millió forintnyi orvosi és hazajutási költséget vont maga után.”- mondta Karsai Márta a Groupama Garancia Biztosító Lakossági Vagyonbiztosítás Főosztályának szakértője.

A szakértő szerint sürgősségi betegellátás kapcsán is jelentős összeggel kell számolnunk. Egy korábbi utazás esetén Cipruson egy fiatal lány lába zsibbadni kezdett, orvoshoz ment, aki megállapította, hogy azonnal műteni kell és a hazaszállítással együtt 5 millió forintjába került volna az utasnak, ha nem rendelkezik biztosítással. Az orvosi ellátáson felül hasonlóan tetemes összeget von maga után a beteg hazaszállítása is, ami a beteg állapotától függően akár több 10 millió forintba is kerülhet!

Kötnék, de milyet?

A megfelelő biztosítás választásakor érdemes figyelni az orvosi ellátásra vonatkozó limitre is, ugyanis egy alacsony fedezettel rendelkező biztosítás nem biztos, hogy megfelelő védelmet nyújt és teljesen felboríthatja a tervezett költségvetést. A biztosító adatai alapján (a magyarok utazási szokásait igazolva), a legtöbb nyári baleset-bejelentés Görögországból érkezik, télen pedig Ausztriából.

Mire terjed ki az EEK?
„Sokak tévhitével ellentétben az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltásával az EU országaiban (de kizárólag a tagállamok egészségbiztosítójával szerződött egészségügyi intézményekben és kórházakban) jogosult az utas sürgősségi betegellátásra, de az önrész - mely országonként eltérő mértékű -, illetve az azonnal kifizetendő gyógyszerek költsége baj esetén az utast terheli.”- mondta Karsai Márta.

Európai úti célnál, tengerparti pihenésnél a szakértő szerint már elegendő a közepes fedezettel rendelkező utasbiztosítás, azonban a távolabbi úti cél, illetve veszélyesebb sporttevékenység esetén már érdemes magasabb szintű (Prémium típusú) biztosítást kötni. A tavalyi év adatai alapján a biztosítottak csupán elenyésző százaléka kötött kiegészítő biztosítást sporttevékenységre, mint például búvárkodás, vitorlázás, vagy szörf, holott a tapasztalat azt mutatja, hogy jóval többen élnek a kikapcsolódás ezen formáival. A közepes fedezettel rendelkező utasbiztosítások jóval népszerűbbek a biztosítótársaság ügyfeleinek körében, melynek napi díja már akár egy fagylalt áráért is megköthető. A későbbi lehetséges kiadásokat mérlegelve azonban a sportolásra vágyó utazóknak sem érdemes a kiegészítő biztosításon spórolniuk.

Kép:sxc

Ha repülővel utazunk, sajnos gyakori probléma, hogy a csomag, vagy a bőrönd az út során megsérül. Amennyiben így járunk, a kárrendezés feltétele a légitársaság által helyben azonnal kiállított jegyzőkönyv.

Ha inkább autóval indulunk, érdemes gépjármű asszisztenciát is kötni az utasbiztosítás mellé, ami az időszakos casco díj töredékéért, már napi 350 Ft-tól garantálja azokat az asszisztencia-szolgáltatásokat, amelyekkel a sérült vagy műszaki hibás gépkocsi hazajuttatható, vagy pedig menetképessé tehető.

Mikor kössek?

A biztosítóhoz beérkező adatok alapján érezhetően megnőtt az online kötések száma, azonban az ügyfelek többsége még mindig előnyben részesíti a személyes kapcsolatfelvételt, így ügyfélszolgálatokon, üzletkötőknél is szívesen választ biztosítást. Aki online köt, akár az utolsó pillanatban is megkötheti utasbiztosítását, azonban érdemes pár nappal hamarabb aktiválni biztosításunkat, hiszen a megkötés elfelejtése igen tetemes anyagi kiadásokat róhat ránk.Azért sem javasolt utolsó pillanatra hagynunk a biztosítás kötését, mivel a kötvényszámot érdemes meghagyni egy itthon maradó családtagnál arra az esetre, ha tovább maradnánk nyaralásunkon és ezért hosszabbításra kerülne sor, az itthon maradók így könnyen tudnak intézkedni.

Továbbá érdemes a kötvényszámot, illetve a segélyszolgálat telefonszámát elmenteni a mobiltelefonunkba is, hogy szükség esetén azonnal kéznél legyen és az esetleges elvesztése se okozzon gondot.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.