Biztosítás cikkek

Repülés a Covid-járvány után
A Covid–19-et követő válság súlyosan érintette a légi közlekedési szektort, ami most lassan kezd felépülni. Egy legfrissebb jelentés rávilágít néhány olyan egyedi kihívásra – a „berozsdásodott” pilótáktól kezdve a rovarinvázióig –, amellyel mind a légitársaságoknak, mind a repülőtereknek szembe kell nézniük működésük újraindításakor.

Már idén is a jég az úr
Már az év elején nagy károkat okozott a Ciara viharciklon. Elsősorban a mezőgazdasági épületek sérültek. Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt várhatóan idén is a jégeső okoz majd sok gondot.

Nagy érvágásra készülnek a biztosítók a szélvihar miatt
Több mint 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a legfrissebb, csütörtök reggeli adatok szerint a Groupamához. A legtöbb bajt Győr-Moson-Sopron megyében okozta a szeles idő.

Ellopták a bringádat? Kár érte!
Sokak által régóta várt új szolgáltatás jár a Kerékpárosklub tagjainak: baleset- és felelősségbiztosításuk mellé már biciklilopás esetén is kártérítést kaphatnak. Mindemellett több mint ezer kedvezményt és ingyenes jogsegély szolgáltatást vehetnek igénybe a klubtagok az egész országban, mindezt egy családi mozizás áráért.

Nem alszik az a fránya ördög
Jóval elmarad a tulajdonosok által lakottakétó az albérletnek kiadott lakások biztosítottsága: míg a lakástulajdonosok háromnegyede ily módon védi otthonát, az albérleteknek csak kétharmadára kötnek ilyet. Az ingóságok kapcsán még rosszabb az arány: az albérletek több mint felében egyáltalán nincs biztosítási védelem az albérlők személyes vagyontárgyaira – derült ki egy ismert biztosítási társaság friss felméréséből.

Ettől féltjük legjobban a lakást
A statisztikák szerint kis eséllyel bekövetkező káresetektől tartunk leginkább, otthonunk védelme érdekében viszont igyekszünk mindenre kellően felkészülni – derült ki az egyik legnevesebb biztosító legfrissebb kutatásából, mely részletesen feltérképezte, hogy milyen félelmeink vannak, ha otthonunkra gondolunk?

Szerda 8. az új péntek 13.
Vajon tényleg péntek 13. a legszerencsétlenebb nap? Hát nem! A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító elemzői utána jártak a közkeletű hiedelemnek, ezért hat évre visszamenőleg megvizsgálták a káreseteket tartalmazó teljes adatbázisukat. A casco-, vagyon-, és felelősségbiztosítási káresetek elemzéséből végre kiderül az igazság a közkeletű babonáról! Tehát szeresd a fekete macskát is!

Szökj melegbe a havazás elől!
Egyre több magyar utazik ilyenkor a forró, trópusi éghajlatú országba. Észak-Afrika, a Távol-Kelet, illetve Európán belül a Kanári-szigetek tengerpartjait választják. Elsősorban pihenésre szánják a kint töltött időt, mintsem aktív kikapcsolódásra. Az évszakváltó utazásnak is megvannak a hátulütői. A Groupama Biztosító listát készített, hogy mindezeket miként kerülhetjük el.

Sportoljunk télen is biztonságosan!
Télen kétségkívül az egyik legjobb dolog a hóesés. Nemcsak, hogy gyönyörű látványt nyújt a friss hóval fedett táj, de hógolyózhatunk, hóembert építhetünk a gyerekekkel, vagy akár élvezhetjük a téli sportokat is. Ám amennyire élvezetes a havas lejtőn való lesiklás, annyira veszélyes is lehet. Éppen ezért mindig készüljünk fel alaposan, még akkor is, ha csak szánkóznánk egyet a közeli dombon.

5 tipp, hogyan készítsük fel autónkat a síútra
A következő hetekben magyar síelők ezrei kelnek útra a környező országokba, hogy pár - remélhetőleg felhőtlen - napot hódoljanak a téli szenvedélyüknek. Egy hosszú téli út alatt gyakran több ezer kilométert is autózunk néhol csúszós, havas, jeges körülmények között. Ahhoz, hogy az oda- és hazavezető út is izgalmaktól mentes legyen, érdemes megfogadni pár tanácsot, amelyet az Abroncs Kereskedőház szakembereinek segítségével állítottunk össze.
Albérlő vagy? Védd magad!
Az adventi időszakban duplájára emelkednek a lakástüzek, és ez nagyobb kockázatot jelent az albérlőknek. A tulajdonos által kötött biztosítás ugyanis nem nyújt mindig fedezetet a bérlő által elszenvedett kárra - hívja fel a figyelmet az AGENTA biztosításközvetítő szakembere. Az évi hétezernél is több magyar tűzesetből ezer káresemény általában decemberben történik, amelyeknek oka leginkább az őrizetlenül hagyott gyertyákban, illetve a nem megfelelő minőségű karácsonyfaizzókban keresendő.
Ájulnak a tolvajok a céges autókra
A tipikus ellopott autó fehér színű, 7 éves, Ford vagy Volkswagen márkájú, és jó eséllyel céges flottához tartozik – derül ki a CIG Pannónia saját statisztikáiból. Lopás esetén a casco után kapott kártérítésből sem telik új autóra, ezért felértékelődött az úgynevezett vételár-biztosítások szerepe!
Drága az utolsó út
Ahogyan minden más, úgy a sírhelyek is a fővárosban a legdrágábbak. A listát a Farkasréti temető vezeti 600 ezer forintos díjjal, míg a vidéki városok közül Szolnokon, Szegeden és Békéscsabán is drága temetkezni. A legolcsóbb sírhelyet - meglepő módon - Győrben lehet 25 évre kiváltani, mindössze 11 ezer forintért – derül ki a CIG Pannónia kutatásából, amely a sírhelyes és az urnatemetkezés költségeit hasonlította össze a megyeszékhelyeken és a fővárosban.
Repül az én drónom, ki tudja hol áll meg...?
Nemrég óriási visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy egy irányíthatatlanná váló drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten. Senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és ez az eset újra ráirányította a figyelmet a drónok reptetésével kapcsolatos szabályozásra is. Az érintettek között vannak a biztosítók is, egyikük augusztus 1-jétől elérhetővé tette a Drónpilóták Országos Egyesülete tagjainak a drón-felelősségbiztosítások új generációját.
10-ből 9-en nálunk tudják!
Egyre tudatosabban készülnek fel a magyar családok a nyári, rendkívüli viharokra. Már idén is volt részünk bőven heves esőzésekben, zivatarokban, jégverésekben, a villámlások pedig jelentős károkat okoztak. Legalábbis ez derült ki a Groupama legfrissebb kutatásából.
Kössek külön a gyerekre is utasbiztosítást? De miért?
Az utasbiztosítások többsége kiterjed olyan sportokra, mint a búvárkodás, a vízisí, vagy a vadvízi evezés, fedezetet többnyire csak amatőr szintű sportolás esetén nyújtanak ezek a biztosítások. Ha nyáron külföldi útra indulnak a családok, érdemes a gyermekekre külön balesetbiztosítást kötni. Vajon miért?
A félelem listája
Az emberek 75%-a aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, ugyanakkor nincsenek kellő ismereteik azokról a pénzügyi termékekről, amelyek ezekben a nehéz élethelyzetekben segítséget tudnak nyújtani – derült ki a Groupama Biztosító országos kutatásából. A reprezentatív felmérésből az is beigazolódott, hogy a 18-59 éves korú lakosság többségének nincsenek, vagy téves ismereteik vannak arról, hogy milyen segítséget várhatnak egy kockázati életbiztosítástól.
Sokba kerülhet a felelőtlen hajózás
Egyre többen szállnak vízre rendszeresen: a balatoni kikötőkben több mint 5000 vitorlás szeli a habokat. A felhőtlen időtöltés közben azonban még mindig sokan feledkeznek meg a biztonságról. Statisztikái szerint a károk átlagos értéke 700 ezer forint körül mozog, becslések szerint a vitorlások mindössze 20-25%-a rendelkezik felelősség- és lényegesen kisebb hányada casco biztosítással.
6 tuti tipp az extrém téli utakra
A szokottnál is óvatosabban kell közlekednünk az utakon a télen. Ha mégis kénytelen vagyunk útra kelni, íme pár hasznos tanács a balesetek elkerüléséhez.
Ne játssz a karácsonyi tűzzel, mert megégeted magad!
Őrizetlenül hagyott gyertyák, a rossz minőségű karácsonyfaizzók okozzák a legtöbb lakástüzet ilyenkor. Az évi hatezernél is több esetből 800-1000 káresemény általában decemberben történik, mert az emberek még mindig nem elég elővigyázatosok. Tudni kell azonban, hogy a legkisebb tűzkárt is jegyzőkönyveztetni kell a tűzoltósággal, különben a biztosítói kárkifizetést kockáztatják a károsultak - hívja fel a figyelmet az Agenta biztosításközvetítő vállalat.
Hoppá! Már nem is orvost hívunk?
Lesújtó véleménye van az embereknek a hazai egészségügyről. Az egyik biztosító társaság felméréséből kiderül, hogy baj esetén a legtöbben nem is hívják a háziorvosukat. Sokan szívesen fogadnák, ha munkahelyük a cafeterián belül adó- és járulékmentes egészségbiztosítást adna, de a munkaadók erre nem gondolnak.
Biztosított albérlethajsza
Milyen a közlekedés, van-e internet, netán elég polc a könyveimnek, tarthatok-e bulit, és persze mennyibe kerül? Ezeket a kérdéseket nagyobb valószínűséggel tisztázzák azok a fiatalok, akik albérletbe költöznek, a biztosítás megléte már nem feltétlenül kerül szóba a megfelelő albérlet kiválasztásánál, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa, ha már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az ezzel kapcsolatos részleteket.
A szabadság szigete - lássuk, milyen is ?!
A modern és kortárs magyar képzőművészet legjavát mutatja be az a nagyszabású tárlat, amely A szabadság szigete címmel nyílik a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban. A kiállításon 20. század száz legnevesebb magyar képzőművészének mintegy 250 alkotása lesz látható augusztus 7. és november 6. között.
Utasbiztosítás nélkül senki, semerre!
Több millióan utazunk külföldre, ám csak minden harmadik ember gondoskodik biztosításról. Pedig az interneten is megköthető utasbiztosítások ugyanakkor jelentős költségektől kímélhetik meg a külföldre utazókat baleset, betegség vagy poggyászkár esetén. Mire ügyeljünk, ha biztosítást kötünk?
Van London, van Nápoly, van Konstantinápoly...
Spontán és olcsón szeretnek a magyarok külföldre utazni. A Groupama Biztosító és az OTP Travel tapasztalatai szerint a hosszú hétvégéken egyre több magyar kel útra, a legnépszerűbb programok közé évek óta a városlátogatások és a wellness programok tartoznak.
Rizikós a február!
A külföldre utazók kétharmada köt általában biztosítást indulás előtt – derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából. Az elmúlt évekhez képest ez lényeges előrelépést jelent, hiszen az ezredforduló környékén ez az arány még csak 40% körüli volt.
Hová utazzunk a tavaszi szünetben?
Évről-évre nő, azoknak a családoknak a száma, akik az üdülési szezon nyitányát a gyermekeik iskolai tavaszi szünetéhez igazítják, ami idén március 24. és 29. közé esik. A visszajelzések azt mutatják, hogy a családok többsége pár nappal megtoldva a szünidőt az egy hetes, elsősorban egyiptomi, illetve európai utakra fizet be az irodákban – derül ki a piacvezető online utazási ügynökség, az Invia friss felméréséből.
Ne csak a sítalpakat tedd be a kocsiba!
Sokan keresik fel mostanában a szomszédos sípályákat. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy érdemes a kocsit is átnézni, felkészíteni az útra. Az alapvető dolog, hogy az autó papírjai rendben legyenek. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy bárkivel történhet külföldön baleset – figyelmeztet Szabados József, a Box-Color autó-kárrendezési cég ügyvezető igazgatója.
Kettesben szeretik legjobban a magyarok!
Minden harmadik magyar utazik december és március között, amire átlagosan 38.000 forintot költ. Jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A válaszadók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.
Ha síelni indulsz, enélkül ne tedd!
Michael Schumacher balesete és Liam Neeson feleségének tragikus halála az elmúlt években komolyan ráirányította a figyelmet a síelés veszélyeire. A Biztosítás.HU adatai szerint az utóbbi években ugyan jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik biztosítást kötnek síelésük idejére, de a kiutazók közel fele még mindig biztosítás nélkül utazik és nincs tisztában a síelés anyagi és egyéb kockázataival.
A gazdagok buknak a legtöbbet a betörésen
Budapesten, azon belül is a jómódúnak számító I., II. és XII. kerületben, a pesti oldalon pedig a XXIII. kerületi Soroksáron volt a legtöbb betörés tavaly. A biztosítási kártérítési igények száma is ennek megfelelően alakul: Budán darabszámra jóval több, mint a szegényebb kerületekben, ám a kifizetett összeg messze elmarad a valós értéktől. A jómódúak akár éjjeli őrrel is őriztetik a vagyonukat, de nem törődnek a biztosításukkal.
Mit tegyünk, ha támad a természet?
Áprilisban megérkezett a viharszezon Európába: a magyar biztosítókhoz már április elején 4 ezer kárbejelentés érkezett az erős széllökések és viharos időjárás következtében. Mit tehetünk a viharkárok ellen?
Hosszú hétvégén nagyobb veszélyben van a lakás!
Tizenhét százalékkal nő a betörések száma a hosszú hétvégéken, s az okozott kár átlagosan félmillió forint – hívja fel a figyelmet egy friss felmérésre a május elsejei többnapos munkaszünet kapcsán egy biztosítási alkusz. Évente csaknem 25 ezer ingatlant törnek fel, a betöréses lopások mintegy 15, a rongálások 27, az egyéb lopások 17 százalékában hétvégi ház a célpont.
Elfújta a szél a húsvétot - 300 millió bánja
A „szeszélyes” évszakhoz képest is szélsőséges, viharos időjárással vette kezdetét a hónap: április 1-je óta mintegy 4000 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke megközelíti a 300 millió forintot.
Naponta tízen sirathatják a kocsijukat
Noha 15%-kal csökkent 2014-ben az előző évhez képest a gépjármű lopások száma, még mindig több mint 4 800 gépjárművet tulajdonítottak el tavaly. A károsultak még casco mellett is jelentős pénzügyi veszteséget szenvednek.
10 dolog, amire nem gondoltunk az utasbiztosításnál!
A síszezon közepén tartunk, és sokan alig várják, hogy a szabad levegőn hódolhassanak kedvenc téli időtöltésüknek. Külföldi tartózkodásunk alatt számtalan váratlan helyzet alakulhat ki, ezért a téli sportok felhőtlen élvezetéhez alapos előkészületekre van szükség. Érdemes alaposabban utánanézni, hogy pontosan milyen utasbiztosítást válasszunk, hiszen olyan esetekben is kaphatunk segítséget, amire nem is számítanánk.
Így kerül kétmillióba egy síelés
Egyre többen kötnek utasbiztosítást mielőtt elhagyják az országot, de még mindig ők vannak kisebbségben. A magyarok 60-65 százaléka még mindig biztosítás nélkül utazik külföldre. A téli, aktív kikapcsolódás sokkal több veszélyt rejt magában, mint más időszak, egy kéztörés is milliós nagyságrendű tétel lehet, ha nincs érvényes utasbiztosítása a sérültnek.
Könnyű sérülés a sípályán, milliós tétel a számlán
Magyarországon félmillióra tehető a rendszeresen síelők száma , akik a téli sportok főszezonjában előszeretettel utaznak a környező országok síparadicsomaiba. A külföldi pályákon nem ritka, hogy már egy könnyebb sérülés esetén is légi úton történik a mentés, amely biztosítás nélkül borsos költségekkel járhat, és ezt a legtöbb esetben nem fedezi az Európai Egészségbiztosítási Kártya sem.
Így védheted meg a családi házat a betörőktől!
A szakértő elmondása szerint a kertes házak legkritikusabb részei a hátsó kertek, az utcafronti kertkapuk, a bejárati ajtók, az ablakok, illetve erkélyajtók. A biztosítási szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tulajdonosoknak érdemes kiemelt figyelmet fordítaniuk arra, hogy az ingatlan zárszerkezetei megfeleljenek a biztosítási feltételekben meghatározott védelmi kritériumoknak, mert ez is szükséges ahhoz, hogy a biztosító fizessen egy esetleges betörés esetén.
Sokszor csak pár napig tart a karácsonyi csodagép
Okostelefonok, laptopok és játékkonzolok: ezek az elmúlt évek leggyakrabban kért karácsonyi ajándékai, azonban egy rossz mozdulat könnyen az eszköz külső rongálódásához vezethet. Az elektronikai eszközök számos sérülésére a gyári garancia nem terjed ki.
Sokmilliós kár a nógrádi földrengések után
A 2015. január elejei nógrádi földrengéseket követően csütörtök délutánig 1626 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 190 millió forintot.
Panelban laksz? Így védekezz a betörők ellen!
Mitől számít egy lakás biztonságosnak, vagy a biztosító szemszögéből mi minősül zártnak? A biztosítási szakértő szerint a biztosítás megkötése mellett fontos, hogy a zárak megfeleljenek a biztosítási feltételekben meghatározott védelmi kritériumoknak, mert ez is szükséges ahhoz, hogy a biztosító fizessen egy esetleges betörés esetén.
Ha kerékpárosként okozol balesetet - milliókba is kerülhet
Egyre több személyi sérüléses balesetet okoztak a kerékpárosok, és biztosítás hiányában egy-egy ilyen károkozás akár több millió forintjába is kerülhet a vétkes bringásnak. Több biztosító is kínál erre megfelelő megoldást.
Sokba kerül kisállataink gyógyítása! Te kötnél rájuk biztosítást?
Igazi állatbarátok vagyunk, hiszen a lakosság kétharmada tart otthonában valamilyen háziállatot. Nem sajnáljuk a pénz, ha a családtagnak számító kis kedvencünkről van szó, holott ez több százezres kiadást is jelenthet. Most már rájuk is köthető biztosítás!
Ha bérlő vagy, nem biztos, hogy rád is vonatkozik a lakásbiztosítás
Nem árt tudni: hiába van biztosítva a lakás, ha a bérlő tulajdonát éri kár – például betörnek, és ellopják a laptopját, vagy eláztat a szomszéd –, a biztosítás nem mindig nyújt fedezetet.
Így lesz biztonságos a nyaralásod!
Vannak óvintézkedések, amelyek betartásával elkerülhető a legtöbb tipikus nyári baleset. Problémák természetesen még a legóvatosabb utazókkal is előfordulhatnak, ezért érdemes vigyázni! Most biztosítási szakértők segítenek.
Zombik ellen is van biztosítás - és nem ez a legdurvább
A különleges vagy éppen megdöbbentő biztosításoknak nagy hagyománya van az angolszász országokban. Az egyik nagy londoni biztosítónál az élénk fantáziájú ügyfelek például zombitámadás ellen is köthetnek biztosítás. De a sztárok sem fukarkodnak az ötletekkel.
Így verhetnek át nyugdíjasokat biztosítási ügynökök
A nyugdíjasokra sózzák a legdrágább biztosítást, ők fizetik a legtöbb teljesen felesleges tételt. Egy kényelmes városnézéshez néha a hegyi mentésre, vadvízi evezésre, légi katasztrófára és extrém sportra szóló kiegészítőket is megvásároltatják velük.