Életforma.hu

STÍLUS

Panelban laksz? Így védekezz a betörők ellen!

Mitől számít egy lakás biztonságosnak, vagy a biztosító szemszögéből mi minősül zártnak? A biztosítási szakértő szerint a biztosítás megkötése mellett fontos, hogy a zárak megfeleljenek a biztosítási feltételekben meghatározott védelmi kritériumoknak, mert ez is szükséges ahhoz, hogy a biztosító fizessen egy esetleges betörés esetén.

Kép:Pixabay

A panellakásokba általában két védelmi rendszeren át vezet az út. Elsőként a kóddal védett bejárati kapu, a folyosók ajtói, esetleges folyosórácsok, majd az egyes lakások ajtói és zárrendszerei állják el egy behatoló útját – általában kevés sikerrel.

Mindenki használja, különben semmit sem ér

A panelházaknál szinte mindenhol használnak kapukódot, azonban ez valódi védelmet csak akkor jelent, ha a kódot kizárólag a lakók használják, és nem adják meg idegenek számára, így a postás, az óraleolvasók vagy éppen egy felújítás esetén a lakásban dolgozó szakemberek sem ismerik. A lakásbiztosítás szempontjából egyébként a bejárati kapu, kapukód használata nem releváns, a lakás közvetlen védelme számít.

A bejárati ajtó jelenti a tényleges védelmet

Máig gyakran tapasztalható, hogy ugyanaz az ajtó és zárrendszer védi a panellakások bejáratát, amit akár évtizedekkel korábban, a ház felépültekor szereltek be. Sajnos azonban a régi típusú zárak – pl. régi soproni tollas kulcsos zárszerkezet –, illetve a kilincset és a zárat körülölelő lemezcímkék kivitele sok esetben már nem felel meg a mai védelmi előírásoknak. Hengerzár alkalmazása esetén kiemelten fontos, hogy ne emelkedjen ki a betét a lemezcímke síkjából az ajtó külső oldalán. Ha kiemelkedik, akkor a hengerzár pl. egy fogóval, vagy egy erre a célra készített célszerszámmal megfogható és eltörhető.

Sajnos azonban az sem elég, ha a zárbetét nem emelkedik ki a címke síkjából, fontos, hogy az ajtón átmenő csavarokkal rögzítsék azt, hiszen enélkül leszerelhető a védőcímke az ajtó külső síkjáról, és a betörő könnyedén hozzáférhet a zárbetéthez. Természetesen a hevederzárak esetében is a fenti követelmények megtartása a legfontosabb.

„Sajnos gyakori, hogy hiába van több zár is az ajtón, nem használják mindegyiket, sőt általában éppen akkor, amikor  a betörés történik, csak a leggyengébb zár van bezárva, ami nem felel meg az előírásoknak” – mondta Cser Palkovics Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító kárszakértője. – „Mindig ügyelni kell rá, hogy az összes zárat zárjuk be, amikor elhagyjuk a lakást, azon a pár másodpercen már ne spóroljunk, bármennyire is sietünk.”

Se bukóra nyitva hagyott ablak, se kamurács

„A másik lehetséges behatolási pont a nyitott folyosós társasházak esetében a folyosóra néző ablak. Gyakori tévhit, hogy a kisablakot nyugodtan nyitva hagyhatjuk bukóra állítva, de ez két szempontból is veszélyes. Egyrészt a bukóra nyitott ablak rögzítője kiakasztható, majd egyszerűen beengedhető az ablakszárny, és egy betörő könnyen bemászhat az ablakon. Másrészt, már ha csak bukóra is nyitva van a folyosóra néző ablak, a lakás nem minősül lezártnak, azaz szinte biztosan nem felel meg a biztosítási feltételekben meghatározott kritériumoknak” – magyarázza el a  szakértő.

Öt perc után feladják a betörők, ne könnyítsük meg a dolgukat
Vajon mindent megteszünk lakóhelyünk biztonsága érdekében? Nyugodtan hagyhatjuk el reggelente lakásunkat? Cser Palkovics Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító kárszakértője hasznos tanácsokkal segít otthonunk biztonságának megőrzésében.

Kiegészíti az ablakok védelmét, ha rácsot szereltetünk fel, de ebben az esetben is figyelembe kell venni azokat a kritériumokat, amelyek a lakásbiztosítási szerződésben a rácsokra vonatkoznak. Először is, a rácsnak erős, kellően vastag és ellenálló anyagból kell készülnie, amit nem lehet egyszerűen kifeszíteni, másrészről a felszerelés módja is nagyon fontos – ezek azok a követelmények, melyeket a lakásbiztosítási feltételek részletesen leírnak.

„Ha a rácsot csak kis csavarokkal, kevés ponton erősítették az ablakkerethez, úgy egy behatoló egyszerűen lecsavarozza, és leemeli, vagy ha a barbár megoldást választja, akkor letépi a rácsot” – magyarázza Borsós István, betörésvédelmi szakértő – „Szintén fontos a több ponton való rögzítés, ugyanis enélkül  könnyen eltávolíthatóvá válik a rács.”

Mit lehet tenni, ha fenti kritériumoknak nem felel meg a lakás védelme?

Mindenképpen érdemes szakértőt hívni, és kikérni a tanácsát. Ha az előírásoknak nem felelnek meg a védelmi berendezéseink, akkor nem csupán azt kockáztatjuk, hogy bármikor kirabolhatnak minket, hanem azt is, hogy ebben az esetben a biztosítónk sem tud segíteni majd az anyagi károk megtérítésében.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!