Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem alszik az a fránya ördög

Jóval elmarad a tulajdonosok által lakottakétó az albérletnek kiadott lakások biztosítottsága: míg a lakástulajdonosok háromnegyede ily módon védi otthonát, az albérleteknek csak kétharmadára kötnek ilyet. Az ingóságok kapcsán még rosszabb az arány: az albérletek több mint felében egyáltalán nincs biztosítási védelem az albérlők személyes vagyontárgyaira – derült ki egy ismert biztosítási társaság friss felméréséből.

Augusztus hagyományosan az albérletkeresés hónapja. Sok ezer egyetemista szeretné megtalálni a tanulásra leginkább megfelelő lakhatási lehetőséget. Az albérlet kiválasztásánál a biztosítás, mint feltétel, nem mindig kerül szóba, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát később mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa - derült ki egy friss felmérésből.

Kép: pixabay

Magyarországon a 18-59 éves korúak ötöde érdekelt valamilyen módon az albérletekben: a válaszadók 6 százaléka kiadja otthonát, 13 százalékuk kivesz magának lakást, 1 százalék pedig ad és vesz is ki ingatlant. A 18-39 évesek 15 százaléka él albérletben, ugyanakkor az ötven évnél idősebbeknek mindössze 6 százaléka. További érdekesség, hogy a budapesti albérletben élők ugyanannyian vannak, mint az ország egyéb településein összesen.

Míg a teljes magyar lakásállomány háromnegyede biztosított, úgy a kiadott ingatlanoknak csak 65 százaléka. Az albérletek felére (52%) a tulajdonosok kötnek biztosítást az ingatlanra, ennek hiányában az albérlőknek csak a hetede (14%) gondoskodik biztosításról.

- A felmérésből kiderült az is, hogy az albérletben így, vagy úgy érdekeltek negyede nem is tudja, hogy egyáltalán rendelkeznek-e lakásbiztosítással – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

PONTHatár a csillagos ég
A tapasztalatok alapján a ponthatárok kihirdetésétől kezdve szeptemberig 15-20 százalékos albérleti áremelkedés várható. Az egyik legismertebb pénzintézet körképet készített az egyetemi városok albérletárairól.

- A megfelelő lakásbiztosítás nemcsak az albérlők érdeke, a bérbeadóknak is fontos! Gyakran előfordul ugyanis, hogy a bérlők okoznak károkat a lakásban. Tipikus eset például, hogy figyelmetlenség miatt nyitva marad egy vízcsap, és a kiömlő víz eláztatja a padlót vagy netán az alattuk lévő ingatlant is - tette hozzá a szakember.

Ingóságok kapcsán még rosszabb a helyzet: a tulajdonosok 20 százaléka, a bérlők 23 százaléka rendelkezik csupán biztosítási szerződéssel. Az esetek 32 százalékában egyáltalán nincs szerződés, 25 százalék pedig nem tudja, van-e.

- A válaszokból kirajzolódott, hogy az albérletekben az ingatlanra inkább a tulajdonosok, az ingóságra pedig az albérlők kötnek biztosítást, összeségében azonban alacsonyabb arányban, mint a saját otthonok esetében. Valószínűleg ebben közrejátszik az is, hogy a bérelt lakásban élők közül sokan nem is tudják, hogy maguk is köthetnek lakásbiztosítást, akár csak az ingóságokra, mellyel biztosítási védelmet teremthetnek személyes tárgyaikra az albérletben is – mondta még el Kádár Péter.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.