Életforma.hu

STÍLUS

Biztosított albérlethajsza

Milyen a közlekedés, van-e internet, netán elég polc a könyveimnek, tarthatok-e bulit, és persze mennyibe kerül? Ezeket a kérdéseket nagyobb valószínűséggel tisztázzák azok a fiatalok, akik albérletbe költöznek, a biztosítás megléte már nem feltétlenül kerül szóba a megfelelő albérlet kiválasztásánál, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa, ha már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az ezzel kapcsolatos részleteket.

Kép: wikimedia

A hagyományosan saját tulajdonra berendezkedett hazai lakáspiacon 2011 óta folyamatosan növekszik a magánbérletek száma: országos aránya elérte a 6, a fővárosban pedig már meg is haladta a 10 százalékot. Ráadásul ezekben a hetekben van az albérletkeresés, illetve albérletbe költözés szezonja az egyetemvárosokban. A megfelelő albérlet megtalálása nem könnyű, és sok esetben jelentős anyagi terhet is jelent a családok számára. Ahhoz, hogy a nem várt kellemetlenségektől megkíméljék magukat mind az albérlők, mind a bérbeadók, érdemes már a lakásbérleti szerződésében tisztázni, hogy van-e biztosítás az otthonra, ki fizeti a díját, és ha van, akkor pontosan milyen fedezetet nyújt a biztosítás és kinek a vagyontárgyaira.

Tévhit, hogy a lakásbiztosítást csak a tulajdonos kötheti meg!

Az egyetemisták, főiskolások sok személyes tárgyat visznek az albérletbe, ezek között gyakran van drága laptop, hangszer, komolyabb hifi berendezés, vagy saját tévé is. Az albérlők számára fontos, hogy személyes vagyontárgyaikat is biztonságban tudják, ugyanakkor sokszor nem figyelnek arra, hogy megfelelő biztosítás legyen ezekre az ingóságokra is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenkinek megéri, ha van a lakásra és az albérlő tulajdonaira is megfelelő biztosítási védelem, hiszen egy hétköznapi csőtörés vagy rövidzárlat esetén is hosszas vita kezdődhet a bérlő és a tulajdonos között, hogy ki állja a károkat.

- A bérelt lakásban élők közül sokan azt hiszik, hogy nem is köthetnek lakásbiztosítást, mert azt csak a tulajdonos teheti meg. Pedig a bérlő is köthet magára az ingatlanra, de akár csak a saját vagyontárgyaira is biztosítási szerződést – hangsúlyozta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Kép: pixabay

Ha a tulajdonos nem kötött az ingatlanra biztosítást, akkor a bérlőnek mindenképpen érdeke lehet ezt megtenni, ha pedig van az ingatlanra biztosítás, akkor a bérlőnek érdemes lehet a saját ingóságaira biztosítást kötni. Fontos, hogy a felek már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az erre vonatkozó részleteket!

És ki fizeti a bérbeadó kárait?

A megfelelő lakásbiztosítás megléte nemcsak az albérlők érdeke, a bérbeadók számára is fontos, gyakran előfordul ugyanis, hogy a bérlők károkat okoznak a lakásban. Tipikus eset például, hogy figyelmetlenség miatt nyitva marad egy vízcsap, és a kiömlő víz eláztatja a padlót vagy netán az alattuk lévő ingatlant is. Az is megtörténhet, hogy a kijelentkezés után hagynak károkat, − például betört erkélyajtót − maguk után a lakásban, aminek a helyreállítását később lehetetlen behajtani. Egy megfelelő lakásbiztosítás azonban a bérlők által okozott károk mellett akár a kiesett bérleti díjat is megtérítheti, ha a lakás lakhatatlan lesz egy rövid időre.

Balkontrend
Egy kicsi erkély is lehet kényelmes és hívogató, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha miniszabira mentünk volna. Pedig sokan például tárolásra használják, ami vétek! Ráadásul kívülről nézve a házat sem túl hívogató, ha a gyerek kinőtt kerékpárja, a téli gumi, vagy az elromlott mosógép a látvány. Itt olvasd a részleteket!

Tájékoztatni kell a biztosítót albérlő beköltözéséről

Időről-időre mindenképpen javasolt felülvizsgálni lakásbiztosítási szerződésünket annak érdekében, hogy egy esetleges kár esetén a biztosító minden vagyontárgyra fedezetet nyújtson. Különösen igaz ez, ha a lakásunkat bérbe adjuk.

- A lakásbiztosítás megkötésekor az ügyfelek nyilatkoznak arról, hogy az ingatlant bérbe adják-e vagy sem. Ha időközben kiadják ingatlanukat, akkor ezt be kell jelenteni a biztosítónak is, hiszen a kockázati körülmények változása esetleg a biztosítási díj változásával is járhat. Ezzel ugyanakkor elkerülhető, hogy egy kár esetén a szolgáltatás teljesítésénél kellemetlenség legyen – hívta fel a figyelmet a biztosítási szakember.

 

 


Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!
A mechanikus férfi karórák titkai

A mechanikus férfi karórák titkai 

A mechanikus órák világa varázslatos és izgalmas, különösen azok számára, akik értékelik a hagyományokat és a precizitást. De hogyan is működnek ezek a kiegészítők? Sokak számára ezek a kérdések ismeretlen területnek számítanak, mégis egyszerűen megérthetők, különösen, ha ránézünk a mechanizmusukban rejlő zsenialitásra.
Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél?

Női balerina cipők őszre – hogyan viseld őket, hogy mindig gyönyörű legyél? 

Az őszi hónapok beköszöntével sokan a melegebb, zártabb lábbelik felé fordulnak, de a női balerina cipők továbbra is az egyik legnépszerűbb és legnőiesebb választást nyújtják. Ezek a könnyed, kényelmes cipők tökéletesen illenek az őszi outfitekhez, legyen szó elegáns vagy hétköznapi viseletről. Az ősz változékony időjárásában is bátran viselhetők, ha megfelelően kombináljuk őket. De hogyan lehet őket úgy hordani, hogy mindig kifinomult és stílusos megjelenést biztosítsanak? Nézzük!
Tuti tippek a reszelésmentes technikához

Tuti tippek a reszelésmentes technikához 

Nőként a legszebb természetes ékszerünk a körmünk és a hajunk, amit igyekszünk a lehető legkevesebb munkával tökéletessé varázsolni. A műkörmök viselésének pedig van egy biztos velejárója: rá lehet szokni. Ez pedig azt jelenti, hogy 3-4 hetente elmegyünk a körmöshöz. Viszont ehhez hozzá tartozik az is, hogy rengeteg port kell elviselnünk. Szakemberként meg pláne.
Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal?

Platform cipők – hogyan kombináljuk őket ruhákkal? 

A platform cipők visszatértek a divatba, és tökéletes választásnak bizonyulnak, ha egy kis magasságot és stílust szeretnénk hozzáadni megjelenésünkhöz. Ezek a cipők nem csak kényelmesek, de sokoldalúan kombinálhatóak különféle ruhadarabokkal, legyen szó hétköznapi vagy alkalmi viseletről. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan hordhatjuk a platform cipőket különböző stílusú ruhákkal, hogy mindig divatosak maradjunk.
Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz?

Miért elengedhetetlenek a férfi és női köntösök a tisztálkodási rutinhoz? 

Egy puha meleg köntös mindig kellemes hangulatot ad a hűvös reggelekhez. Viszont nem csak ennyi az előnye annak, ha beszerzünk egy minőségi köntöst otthonra, és élvezzük annak minden kényelmét.
700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében

700 új termékkel bővült a dm kínálata a szépség és egészség jegyében 

A dm idén tavasszal ismét 700 új termékkel bővítette kínálatát, az arcápolás, a natúrkozmetika, reform élelmiszer, gyógytermékek, szájápolás és háztartás kategóriákban. A bővítésnek köszönhetően ismét több magyar márka termékei is helyet kaptak a dm polcian és online shopjában. A választék kialakításában a vásárlók véleményét is figyelembe vette a drogéria.