Felelősség cikkek

Nehéz szavak: IGEN-ek és NEM-ek
Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Erről elmélkedik hétről-hétre egy pohár bor mellett. Ezen a héten arról, hogy egy érett és kiegyensúlyozott alapokon nyugvó kapcsolatban nem csak lehet, de kell is NEM-eket mondani.

A járvány véget vet a túlóvó szülői attitűdnek?
A koronavírus járvány egyik pozitív hatása lehet, hogy a szülők kevésbé kívánják, mert kevésbé is tudják ellenőrizni gyermekeiket, akik így jóval nagyobb szabadsággal és felelősséggel intézhetik saját kis ügyeiket.

Látogatási tilalom az idősek otthonában és a kórházakban
Vasárnap még csak kérés volt az Operatív Törzs részéről, ma már valóság: nemcsak a kórházakban, hanem bentlakásos szociális intézményekben, így az idősek otthonában is teljes látogatási tilalom lépett életbe a koronavírus járvány miatt határozatlan ideig Magyarországon.

Tegyük tisztába spermákat!
Nemcsak a megtermékenyítésben merül ki a férfiak szerepe a családalapításban. A sperma minősége ugyanis a baba egészségét, sőt, a várandósság lefolyását is befolyásolhatja. Mindezek ellenére viszonylag keveset tudnak az emberek a spermáról, illetve arról, hogy mit is tehetnek a mennyiség és minőség javítása érdekében. Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember foglalja össze a tényeket.

Biztos, hogy tudsz mosogatni?
Európában csupán az élővizek 40 százaléka egészséges! A környezetszennyezés miatt folyamatosan pusztulnak el a vizes élőhelyek. A Sansin 5 tippet ad ahhoz, hogy védhessük, óvhassuk élővizeinket. Nem mindegy, mit és mivel mosunk, és hogy milyen élelmiszert eszünk!

Lehet kutya vagy cica nélkül élni, de minek?
Otthonosabb a lakás, amiben négylábúak élnek – állítja a magyarok 77 százaléka. Nem véletlen, hogy 70 százalékunk tart is kutyát vagy macskát. Egy friss felmérés szerint nálunk családtagként tartják számon a négylábúakat. A felmérést végző, Magyarországon is 40 éve jól ismert bank most 40 árvának keres gazdit.

Pornó vagy szakértő?
Mindenki tanítja, senki sem csinálja - általában ebben a helyzetben találjuk magunkat, ha egy téma kapcsán tanácsra van szükségünk. Ha azonban a szexről van szó, megváltozik a felállás: mindenki csinálja, de senki sem érzi úgy, hogy az ő felelőssége hatékonyan és edukatívan felhívni rá a figyelmet, hogyan is kell ezt rendesen csinálni? Itt a megoldás!

3x5 tipp az érzelmileg intelligens vállalatvezetőknek
Mutogathatunk az Y-generációra, de a mai cégvezetők jobban teszik, ha elfogadják: meg kell változtatni a vállalatvezetési stratégiákat! - vallja Kósa Erika a Kósa Erika Akadémia és az EQ Sexy mozgalom alapítója. Az üzletasszony szerint időszerűvé vált, hogy cégünk sikere érdekében újra átgondoljuk vállalati kultúránkat, és a berögződött modelleken változtassunk. Mindennek kulcsa pedig tetteink tudatosítása és az érzelmi intelligencia.

Szelíd ragadozók álmai
Jelentősen csökkent a kutyák várható élettartama az utóbbi években. Szakemberek szerint oka elsősorban a táplálékukban keresendő. Mások mellett ez is téma lesz szeptember 15-én a kutyaegészség fesztiválon. Böszörményi Zsolt kutyaséf tart bemutatót kutyáival együtt arról, hogyan készíthetünk el mindössze öt perc alatt egészséges menüt kedvencünknek!

Mikor jöhet az első
Ritka az olyan szülő, akinek legalább egyszer ne kellett volna döntést hoznia arról, hogy a kisgyermekének hány éves korában engedélyezi az állattartást. Egy kis élőlény befogadása és gondozása amellett, hogy rengeteg felelősséggel jár, megfelelő körültekintés hiányában akár fertőzésveszélyes is lehet. Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa segítségével összegyűjtöttük mire kell ügyelnünk, ha szülőként a kisállattartás mellett döntünk.
Gazdik, pacik, cicák és még sokan mások
Úgy szeretnék egy kiskutyát! OK! És tudod mivel jár? A felelős állattartás komoly feladat! Van hozzá türelmed, időd? Lemész reggel megpisiltetni akkor is, ha eddig fel se tudtál kelni suli előtt? A kertedet körbekeríted, hogy ne vesszen el, és ne üsse el egy autó? Gondoskodsz róla, akkor is, ha az állatorvoshoz kell vinni? Hát még a nagyobb állatok! Kedvenceinket szinte családtagnak tartjuk, de a legtöbben nem veszik tudomásul, hogy ők állatok, szokásaikat, életformájukat tiszteleben kell tartani! Ehhez szeretnének segítséget adni a műsorkészítők.
Miért jó, ha hagyjuk a gyereket unatkozni nyáron?
Mit csináljak, unatkozom - hangzik majd gyakran a kérdés ezen a nyáron is. Mit tehetünk ilyenkor? A pszichológusok szerint fontos, hogy hagyjuk a gyerekünket unatkozni a nyári szünidő alatt. Így fogják ugyanis megtanulni magukat elfoglalni, szórakoztatni, motiválni és önellátóbbá, kreatívabbá válnak. A cikk arról szól, hogyan függnek ezek össze.
Sokba kerülhet a felelőtlen hajózás
Egyre többen szállnak vízre rendszeresen: a balatoni kikötőkben több mint 5000 vitorlás szeli a habokat. A felhőtlen időtöltés közben azonban még mindig sokan feledkeznek meg a biztonságról. Statisztikái szerint a károk átlagos értéke 700 ezer forint körül mozog, becslések szerint a vitorlások mindössze 20-25%-a rendelkezik felelősség- és lényegesen kisebb hányada casco biztosítással.
Készítsd fel vagy bérelj! Őszi tippek autósoknak
Itt az ideje, hogy felkészítsük autónkat az őszre, hogy a megváltozott útviszonyok között is biztonságosan és zökkenőmentesen tudjunk autózni. Van 7 hasznos tippünk karbantartásra, kényeztetésre, szükségszerű ápolásra, esetleg cserére.
Biztosított albérlethajsza
Milyen a közlekedés, van-e internet, netán elég polc a könyveimnek, tarthatok-e bulit, és persze mennyibe kerül? Ezeket a kérdéseket nagyobb valószínűséggel tisztázzák azok a fiatalok, akik albérletbe költöznek, a biztosítás megléte már nem feltétlenül kerül szóba a megfelelő albérlet kiválasztásánál, pedig számos kellemetlenségtől kímélheti meg magát mind az albérlő, mind a lakás tulajdonosa, ha már a bérleti szerződés megkötésekor tisztázzák az ezzel kapcsolatos részleteket.
Te is gazdálkodhatsz felelősen az erdővel
A magyar lakosság 18%-a tudja, mit jelöl az egyik legfontosabb, fa és papír alapú termékeken szereplő környezetvédelmi tanúsítás, az FSC® (Forest Stewardship Council®, magyarul Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa) emblémája, 75% azonban úgy gondolja, hogy még nem találkozott a mindennapi fogyasztási cikkeken is szereplő védjeggyel – derül ki a Tetra Pak környezetvédelmi világnap alkalmából készített lakossági felméréséből. A Tetra Pak és a Lidl közösen hívja fel a figyelmet arra, hogy a védjeggyel ellátott termékek választásával, kis odafigyeléssel is sokat tehetünk a környezetünkért.
Segítsetek gyereket csinálni!
Ma a harmincas nők negyede semmilyen párkapcsolatban sem él, sokan közülük egyáltalán nem kerültek még férfiakkal közelebbi kapcsolatba sem. 2004-hez képest ma két és félszer annyi harminc év feletti nő él magányosan. Mert nem irányul feléjük elég szeretet, empátia?
Schwarzenegger így járul hozzá a változáshoz
”A világnak tudnia kell arról a sok hősről, akik azért dolgoznak ki jobbnál-jobb megoldásokat, hogy még élhetőbb bolygót teremtsenek. Büszke vagyok arra, hogy elnöke lehetek a Sustainia Díjnak és bemutathatom nemcsak a nyertest, de a 100 jelöltet is, akik mind hozzájárulnak a változáshoz” – mondta Arnold Schwarzenegger Kalifornia állam korábbi kormányzója, a Sustainia Díj tiszteletbeli elnöke.
Hogyan tud egy anya jó munkaerővé válni?
Manapság egyre több szó esik a gyerekvállalás, az anyaság és a munka, a karrier összehangolásáról. A különböző feladatokban és szerepekben való helytállás nem egyszerű feladat, de mindenekelőtt önmagunkkal kell tisztában lenni, hogy számunkra mi a fontos mitől érezzük magunkat elégedettnek és sikeresnek. A sokat emlegetett életvezetési stratégia vagy karrierterv megléte nagyon fontos, de lényeges, hogy azt rugalmasan tudjuk kezelni. Következő riportalanyunk negyven éves korára tart ott a karrierépítés során, mint más kollégái öt tíz évvel korábban.
Te is nyúl vagy? Te is nyúl vagy!
Szóval, úgy van ez: mint ama viccben, amikor a halak Isten létezéséről meditálnak. Végül megegyeznek abban, hogy biztos lennie kell egy felsőbb hatalomnak, hiszen ki más dobná be minden nap a tubifexet az akváriumba.
A tragédiáért felelős keresésnél a pénz útját kell követni
Nyolcszor annyi - tíz helyett nyolcvan-száz - biztonsági embernek kellett volna felügyelnie szakmai szabályok szerint azt a hétvégi, háromezer fős rendezvényt, ahol három fiatal életét vesztette a tömegben - nyilatkozta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Országos Szervezetének elnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hétfő este. A szakember szerint az országban nem egyedülállóak a most tragédiába torkollt rendezvény szabálytalanságai - állítja, hogy a rendezvények több mint felénél sértik meg a biztonsági szabályokat.
Hol a határ?...Tudod?
Amikor valaki elindul azon az úton, nem biztos, hogy meg tud állni. Ha már elindult, az azt jelzi, nem elég erős, hogy egyedül oldja meg problémáit. Nem elég lefogni a kezét, amikor a következő cigaretta, vagy pohár ital után nyúl, meg is kell fogni a kezét, és segíteni. Ha undorodva elfordulunk tőle, csak tovább taszítjuk a lejtőn. A környezet - család, barátok - felelőssége is, hogy valaki átlépi-e a határt, vagy megmarad az élvezetek szintjén.
A szervezet „orosz rulettjei”
Minden bizonyíték azt mutatja, hogy felelősek vagyunk az egészségünkért. Különösen igaz ez a rákos megbetegedések közül a tüdődaganatra és a melanomára.