Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mikor jöhet az első

Ritka az olyan szülő, akinek legalább egyszer ne kellett volna döntést hoznia arról, hogy a kisgyermekének hány éves korában engedélyezi az állattartást. Egy kis élőlény befogadása és gondozása amellett, hogy rengeteg felelősséggel jár, megfelelő körültekintés hiányában akár fertőzésveszélyes is lehet. Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa segítségével összegyűjtöttük mire kell ügyelnünk, ha szülőként a kisállattartás mellett döntünk.

Hány éves korban érdemes befogadni az első kis kedvencet?

Ha van lehetőségünk az állatok udvaron tartására, akkor már 2-3 éves korban befogadhatjuk az első kis kedvencet, ha viszont nincs, érdemes megvárni, amíg a gyermek eléri az 5-6 éves kort. Ez azzal indokolható, hogy a gyermekek immunrendszere fokozatosan alakul ki, így 2-3 éves korig igen fogékonyak a fertőzésekre, és az allergia is kialakulhat.  Dr. Kovács Ilona hangsúlyozza, hogy nagy testű állatot még ilyenkor sem ajánlott választani, hiszen a gyermekek általában 12 éves korukra érik el a felnőttkorra jellemző immunitást.

Kutya és gyerek, Kép: pixabay

A kertes házban élőknek könnyebb dolguk van, komolyabb körültekintéssel azoknak kell eljárniuk, akik lakásban tartanak állatot. Bárhol lakjunk is, azt szem előtt kell tartanunk, hogy a kisgyermekek mindent a szájukba vesznek, mindent alaposan megfognak, megsimogatnak, és közben a kezüket is kézmosás nélkül a szájukba veszik. Az állatoknak nemcsak a szőre, de a nyála, a váladékai, és az ürüléke is betegségeket okozhat és allergizálhat.

Igaz az, hogy az állattartás elősegíti a gyerekek immunrendszerének fejlődését?

A ma ismert vizsgálatok nem támasztják alá, hogy az állattartásnak szerepe volna az immunrendszer erősítésében. Sajnos az sem igaz, hogy azok a gyerekek, akik kisgyerekként egy háztartásban éltek egy macskával ellenállóbbak az asztmás tünetek kialakulásával szemben. Az allergiára hajlamos családokban, ha az egyik szülő allergiás, akkor 40%, ha mindkét szülő allergiás, akkor 60-80% az esély arra, hogy az utód is allergiás lesz. Dr. Kovács Ilona arra figyelmeztet, hogy a lakásban tartott állattól az allergiás, asztmás betegségek kialakulásának esélye lényegesen megnő.

Jön a baba! Megy a cica?
Rengeteg kérdés és tévhit kering a világhálón azzal kapcsolatban, hogy a várandós anyukáknak távol kell-e tartaniuk magukat a macskáktól? Dr. Kovács Ilona, a Duna Medical Center allergológusa segítségével összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, és lerántottuk a leplet néhány tévhitről.

Ha az állat egészséges, minden rendben van?

A családi kedvencek egészségi állapotára nem csak abban az esetben kell odafigyelnünk, ha egy kisgyerek közelében élnek. Azonban ilyenkor még körültekintőbbnek kell lennünk, hiszen még egy rendszeresen ellenőrzött háziállat is terjeszthet betegségeket. Még akkor is, ha a kötelező és ajánlott oltásokat megkapta, ráadásul a gazdája a féreghajtást, illetve a bolha- és kullancsriasztást is komolyan vette.

Az állatok többféle betegséget terjeszthetnek anélkül, hogy ők maguk betegek lennének. A legnagyobb veszélyforrást az olyan esetek jelentik, amikor a gyerek kapcsolatba kerül az állat székletével, vagy szőrével. Például beletúr a macskaalomba, vagy megnyalja a kutyát. Ezekben az esetekben azonnal meg kell mosnunk a gyerek kezét, és ki kell öblítenünk a száját, továbbá szükség esetén cseréljük le a ruháját.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.