Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Látogatási tilalom az idősek otthonában és a kórházakban

Vasárnap még csak kérés volt az Operatív Törzs részéről, ma már valóság: nemcsak a kórházakban, hanem bentlakásos szociális intézményekben, így az idősek otthonában is teljes látogatási tilalom lépett életbe a koronavírus járvány miatt határozatlan ideig Magyarországon.

A zalaegerszegi Miasszonyunk Időskorúak Otthonának vezetője, Dr. Marx Gyuláné arról tájékoztatta lapunkat, hogy ők is a tisztifőorvos központi bejelentéséből értesültek a látogatási tilalomról, és meg is teszik az intézkedéseket.

− Egyébként is égnek már a telefonvonalak, de ettől függetlenül ma értesítik ki a hozzátartózókat, az intézményben pedig már kiraktak egy írásos tájékoztatót. A tilalom természetesen érzékenyen érinti az ott lakó idős embereket, de egyben meg is nyugtatja őket az intézkedés.

Több, mint ötvenezer idős embert érint. Fotó: depositphotos.com

Kisebb látogatási tilalmak voltak már az influenzajárvány miatt, persze ekkora mértékű tilalomra nemigen volt még példa. Tény és való, hogy épp azokat az embereket érinti a koronavírus, akikre mi is vigyázunk, és próbáljuk széppé tenni a napjaikat. Számítottunk egyébként erre, szinte nem is csodálkoztunk, és tesszük, amit tenni kell. Valószínűleg a zárt ablakon keresztül azért meg fogjuk oldani a láthatást, hiszen igen fontos az időseknek a hozzátartozóval való kommunikálás, csakúgy, mint egy fertőző osztályon, megoldjuk. Levegőzni majd a kertbe is ki fognak menni a lakók, és azt is megszervezzük, ha olyasmit hoznak nekik a családtagok, átadjuk nekik, vagy beszerezzük. Azt, hogy ez kijárási tilalmat is jelent-e, az majd kiderül. Épp az ÁNTSZ-szel tárgyalok, sokaknak kérdés ez, magam részérő azt gondolom, hogy akik tömeges rendezvényekre kijárnak tőlünk, nem fogjuk engedni, viszont az, aki csak a környező utcákban tenne egy sétát, nem hinném, hogy kellene korlátozni, szóval vannak különbségek. Bár ebben majd ki fog alakulni, gondolom, hogy mit lehet engedni és mit nem, nehogy valaki úgy érezze, másnak lehet, neki pedig nem. Most tartunk vezetői értekezletet a gyakorlati megvalósításról, és utána gyűlést tartunk az itt lakóknak. Fontos, hogy mi csak egészségesen járhatunk be, akik valamilyen immunrendszert érintő, vagy tüdővel kapcsolatos betegséggel küzdenek, azoknak biztosan otthon kell maradniuk − foglalta össze a szakember.

A WHO azt mondja, még kontrollálható a járvány. Fotó: depositphotos.com

Európában új szintre lépett a járvány azzal, hogy Olaszországban március 9-én már 148 új halálos áldozatról érkeztek a hírek. A kórházakban eddig is hozzászoktunk a látogatási tilalmakhoz influenzajárvány idején, sőt, jelenleg épp emiatt eleve most is sok intézményben él a tilalom. Arra viszont még nem volt példa, hogy a bentlakásos szociális intézményekben is elrendeljenek teljes látogatási tilalmat. A KSH statisztikája szerint 1993-ban még csak 30 155 embert érintett volna, 2018-ban viszont már 55 170 idős lakik ilyen otthonban. Ha a többi szociális bentlakásos intézményt is hozzávesszük, jóval magasabb a szám, akiket a tilalom érint. A pszichiátriai betegek közül 8394-et érint, a fogyatékosok otthonaiban, gondozóházaiban 14 690-en élnek. Szenvedélybetegként 1 957 embert tartanak nyilván, míg a hajléktalanszállásokon 9 931-en élnek. Így jön ki összesen 90 142.

Kép: UNICEF

Sokat hallanak a koronavírusról a gyerekek is. A betegségről szóló hírek uralják a teljes médiát, a közösségit is. Érdemes beszélgetni velük a témáról. Íme néhány tipp az UNICEF-től, hogy miként tegyük.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.