Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyaraljunk, de hol?

A nyár egyet jelent a várva várt szabadságokkal, pihenéssel, utazásokkal. Számtalan nyaralási úti cél közül választhatunk, annak megfelelően, hogy ki hogyan szeret kikapcsolódni leginkább. Vannak, akik a tengerpartra esküsznek, valakit pedig a múzeumok, látnivalók kötnek le jobban. A gasztronómiai kalandozásokat kedvelők pedig szintén keresik a jobbnál jobb városokat, éttermeket. De hogyan döntsük el, hogy merre is induljunk? Ehhez adunk egy-két tippet!

Annyi csodálatos hely van a világban, de hogyan döntsük el, hogy hová is utazzunk a nyáron? A pénztárcánk és a nyaralásra szánt idő mindenképpen behatárolhatja az utazási célunkat, ám ami a legfontosabb, hogy olyan helyre menjünk, ami legjobban passzol az elképzeléseinkhez, illetve a nyaralási szokásainkhoz.

Magas a vérnyomásod? Így tervezz nyaralást!
Nemcsak a láblógatás ideje a nyaralás, hanem az utazás, az új ízek és az ezzel járó stressz időszaka is. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás- és érkockázat specialistája szerint a magasvérnyomás-betegeknek külön is érdemes felkészülniük ezekre a hetekre.

Mint ahogy azt számos tudományos kutatás is kimutatta, az utazás és a pihenés nem csupán a fizikai, hanem a mentális egészségünkre is kedvező hatással van. Csökkenti a stresszt, segít megelőzni a szívbetegségek kialakulását, növeli a teljesítőképességet, és megoldást nyújthat az alvászavarokra is. Ám ezek a jótékony hatások akkor tudnak a leginkább érvényesülni, ha olyan nyaralási úti célt választunk, amely tökéletesen megfelel igényeinknek. Ha utáljuk a forróságot, és túl unalmasnak találjuk az egész napos strandolást, válasszunk nyüzsgő, múzeumokkal teli nagyvárost, ha pedig éppen a zsúfolt nagyvárosi élet forgatagából van elegünk, utazzunk el egy csendes tengerparti szigetre.

Város, vagy tengerpart? Meleg vagy enyhe idő? Kirándulás vagy pihenés? Shoppingolás vagy múzeumok? Családi nyaralás, vagy romantikus időtöltés? Ezeket a kérdéseket mindenképpen tegyük fel magunknak, mielőtt repülőjegyet választunk.

TOP 3 város, ha a múzeumokat járnád

Róma, Kép: Wizz Tours

Róma

Grandiózus látnivalók, történelmi emlékek és kultúra minden mennyiségben. Elképesztő mennyiségű részlet rejlik a városban, Rómát nem elég egyszer látni, ha minden nyáron elutaznánk oda, akkor sem fogynánk ki az újdonságokból és a kulturális programokból. Colosseum, Forum Romanum, Vatikán – csak hogy a három legismertebb látnivalót említsük.

Amivel nem foghatsz mellé Londonban
Fish and Chips! Azaz sörtésztában sütött – leginkább – foltos tőkehal sült krumplival, majonézzel, ecettel, ketchuppal, sóval. Mindez – álcázott – újságpapírban, egy jó helyi sörrel! Egyszerűen parádés menü hétköz- vagy ünnepnap Londonban! Ez az, amit feltétlenül ki kell próbálnod! Én ezt – barátaimnak köszönhetően – a London Eye, vagyis a híres óriáskerék tövében kóstoltam! Isteni volt! Köszönet érte!

London

Tökéletes választás, ha nem kedveljük a hőséget, és városnézéssel szeretnénk tölteni az egész napot. A British Múzeumban a kezdetektől egészen a jelenkorig tekinthetjük végig az emberi kultúra történetét, a Towerben a középkori időkbe repülhetünk vissza. Ha a brit királyi család fényűző élete érdekel bennünket, a neoklasszicista Buckingham-palotát vétek volna kihagyni!

Párizs

Ki ne ismerné a világ leghíresebb festményét, a Mona Lisát? A Louvre-ban található Da Vinci festményt élőben megtekinteni fantasztikus élmény, ahogy végignézni a világ egyik legnagyobb múzeumában található majd 35 ezer kiállított művet is, hogy az udvaron található üvegpiramis csodálatos látványáról már ne is beszéljünk. Párizs a világ egyik vezető kulturális központja, és nem csupán az Eiffel-torony miatt. Repülőgép Debrecenből is indul.

TOP 3 város, ha a gasztronómia érdekel

Barcelona

Az étkezés élvezet – tartja egy spanyol közmondás, nem csoda tehát, ha a gasztronómia szerelmeseinek legkedveltebb úti célja a katalán főváros. Nyaralásunk alatt garantált a kulináris élmény, hiszen a földrajzilag rendkívül sokszínű Katalónia legalább ugyanennyire komplex és sokszínű a gasztronómiája. Sokkal több, mint egy tapas bár…

Porto, naplemente, Kép: Wizz Tours

Porto

A portugál konyha a mediterrán gasztronómia egyik legérdekesebb ága. A tengerparti portugál város már régóta a bort kedvelők imádott nyaralóhelye. A tenger számtalan gyümölcse és rengeteg helyi friss hal közül válogathatunk: szardínia, tőkehal, kagylók és minden, mi szem-szájnak ingere. A város dúskál a frissen fogott tengeri herkentyűkre szakosodott éttermekben.

Kalandozzunk, nyaraljunk Franciaország borvidékein!
Bármerre is indulunk Franciaországban nyaralni, az biztos, hogy előbb-utóbb szépen gondozott szőlősorok mellett visz az utunk, s felbukkan egy-egy “chateau”, (mely nem csupán kastélyt, hanem pincészet is jelent franciául) ahol érdemes megállnunk.

Bordeaux

A délnyugat-franciaországi Bordeaux több mint város: rendkívül híres turisztikai régió, amelynek gasztronómiája is legalább ennyire ismert és kedvelt. Nemcsak a remek borokra kell gondolnunk, hanem például a libamájra, vagy a több órán át készülő egytálételre, a cassoulet-re. A helyiek körében pedig nagy hagyománya van a szarvasgomba fogyasztásának is. Luxus ízek, luxus környezetben – de elérhető árakon.

TOP 3 város, ha tengerparti nyaralásra vágysz

Mallorca

A Földközi-tenger egyik gyöngyszeme, a Baleár-szigetek egyik tagja, amely a napfény és a csodálatos tengerpartok mellett nagyon sok szórakozási lehetőséget is kínál. Elsősorban fiatalabb, bulizni vágyó utazók kedvelik, nagyon sok bár, étterem kínál izgalmas programokat minden estére. A sziget déli részén lassan mélyülő, hosszan elterülő homokos tengerpartjai miatt, egyre kedveltebb a családdal nyaralók számára is. Egy bérelt autóval könnyen körbejárhatjuk a sziget változatos tájait: festői falvak, romantikus terek és változatos strandok találhatók ezen a pompás szigeten.

Zakynthos, Kép: Wizz Tours

Zakynthos

A statisztikák szerint Görögország az egyik legkedveltebb úti cél a magyar nyaralni vágyók körében.

Görög spenótos rétes
Itt a friss spenót szezonja, már az ára is kezd a normál tartományba kerülni, és egy könnyű rétesnél aligha képzelhető el jobb hely egy csomó zsenge spenótnak…

Teljesen érthető: elérhető áron olyan csodás helyekre juthatunk, mint Zakynthos, amely a jón-tengeri szigetek legdélebbike, és talán az egyik legszebb görög sziget. Igazi turistaparadicsom, ahol csodálatos természeti szépségekkel találkozhatunk tengerparti pihenésünk alatt.

Ciprus

Remek választás az aktív kikapcsolódást kedvelők és a tengerparti pihenést előnyben részesítő nyaralók számára egyaránt. Míg a sziget egyes strandjai alkalmasak a csendes családi pihenésekre is, más részeken inkább a nyüzsgő éjszakai életbe vethetjük bele magunkat. Ciprus legrégebbi tengerparti városa, Lárnaka kihagyhatatlan: modern és fiatalos, ám mégis tele van történelemmel.

Dönts okosan, és legyen szép a nyarad! Mert pihenni mindenkinek kell!

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.