Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyári Dia és Diaz együtt járnak?

Érdekes sztárpárra lehettek figyelmesek múlt szerdán azok a korán kelők, akik az egyik budapesti CrossFit terem környékén jártak, ugyanis Nyári Dia, a Barátok közt színésznője a Wellhello egyik frontemberével, Diazzal közösen kóstolt bele a CrossFit világába. A fiatalok - akik egyébként is rendszeresen sportolnak – az edzőterem meghívására érkeztek a terembe, hogy közelebbről is megismerkedjenek ezzel az energikus sporttal.

Diaz élete első CrossFit edzésén vett részt a múlt héten, ahol elmondta:

„Igyekszem heti 3-4 alkalommal edzeni, de eddig csak a klasszikus edzőtermi edzést próbáltam.  Mivel az utóbbi időben egy kicsit monotonná váltak a napi edzéseim, örömmel próbáltam ki a CrossFitet és az az igazság, hogy nagyon megtetszett. Egyrészt a normál edzőtermektől teljesen különbözik a Crossfit terem, másrészt ez az edzés arra sarkall, hogy minél többet hozzak ki magamból és így látom, hogy mindig van hova fejlődni.”

Mi az a CrossFit?
A CrossFit egy Amerikából származó mozgásforma, amely több sportág mozgásanyagát foglalja magába. Merít az olimpiai súlyemelésből, az erőemelésből, atlétikából és gimnasztikai gyakorlatokból is. Nagy előnye, hogy egészen az alapoktól el lehet kezdeni és mindenki egyénileg, a saját szintjéhez képest tud fejlődni. Fontos, hogy nemcsak egy sport, de egy életmód is, mert a mozgás mellett fontos része az egészséges táplálkozás, és a lélek is komoly változásokon megy keresztül az edzések során, hiszen a CrossFit mentálisan is megedzi az embert.

Dia életében nem ez volt az első CrossFit edzés, korábban is eljárt már CrossFit terembe, de most komolyabban tervezi, hogy a funkcionális edzés mellett beépíti a heti programjába.

„Tudom, hogy hajlamos vagyok a hízásra, de az ételt nem vonom meg magamtól teljesen, hiszen imádom az ízeket. Így inkább az edzőtermet választottam az alakformáláshoz. Lányként elsőre kicsit ijesztő a CrossFit, hiszen mindenkinek a súlyok jutnak róla eszébe, azonban mindent lehet az alapoktól kezdeni. Én is így kezdtem, és a tervem az, hogy apránként építem fel az erőnlétemet olyan szintre, hogy már nagyobb súlyokat is megemeljek, amit most még csak egy-egy alkalommal szoktam beépíteni az edzésbe” – mesélte Dia.

 

Hogyan lehet elkezdeni a CrossFit edzést?

Hajdu Dóri személyi edző szerint a legfontosabb, hogy ne egyénileg próbálkozzunk, mert annak veszélyes következményei lehetnek. Akár csoportos edzésekbe is be lehet kapcsolódni, a lényeg, hogy egy szakember segítse az első „lépéseket”. Először a kezdő gimnasztikai és egyszerűbb erőemelő gyakorlatokat érdemes beépíteni az edzéstervbe, úgy, mint a guggolások, húzások, nyomások. Ezt követik a bonyolultabb technikai gyakorlatok, mint például a kézállás variációk, illetve olimpiai súlyemelés.

Már a kezdeteknél oda kell figyelni arra, hogy megfelelő eszközökkel és ruházattal vágjunk bele az edzésbe. Fontos például a jól felszerelt terem mellett a ruházat legfontosabb része, a tréning cipő, aminek speciális tartása van. Olyan cipőt válasszunk, ami minden eddiginél erősebb talppal rendelkezik, megerősített sarkai pedig stabil tartást és biztonság-érzetet adnak a CrossFit mozdulatok közben, így azokat pontosan és szabályosan, sérülés nélkül el tudjuk végezni - tanácsolja Kiss Gyula személyi edző. (Képek: sajtóanyag)

Az idei év legdivatosabb sportjai – vágjunk bele!
Új év, új élet.Bizonyára sokan kezdték 2017-et az edzőtermekben. De vajon mit jelent pontosan a számos új, gyakran azelőtt sosem hallott nevű mozgásforma?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.