Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyáron D-vitaminhiány? Igen, ilyen is van!

Itt a nyár, és a hőség, amikor az ember nem feltétlenül szeret a napon lenni, főleg akkor, ha várandós. De a napfénynek nagyon fontos szerepe van az életünkben, amit mindenképpen szem előtt kell tartanunk, ha egészségesek szeretnénk lenni. Ez pedig ilyenkor, nyáron is igaz, hiába hiszik sokan az ellenkezőjét. A D-vitamin szerepéről, valamint képzéséről beszél a ratkotunde.hu-nak dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.

Napfény, tenger….

Nyáron nem lehet gond a D-vitamin utánpótlása – gondolhatnák sokan, ez azonban nem mindig igaz. Ahhoz, hogy ezt a kijelentést megértsük, meg kell ismerkednünk mélyebben a D-vitaminnak nevezett anyaggal.

Kép: pixabay

Mint sok esetben, itt sem egyetlen formáról beszélhetünk. Elkülönítünk D1, D2 és D3 vitaminokat, melyek a ténylegesen a szervezetben felhasznált anyag előanyagai. Vagyis a szervezet ezekből az előanyagokból készíti el (a máj és a vese segítségével) azt az aktív molekulát, melyet hasznosítunk. A D1 és D2 formulákat a táplálékkal tudjuk bevinni a szervezetbe, míg a D3 a bőrben a Nap UVB sugarainak hatására alakul ki. És éppen ez az, amiért úgy gondoljuk, hogy a nyári D-vitamin hiány nonszensz.

A napsugárzás jótékony hatását mindenki ismeri, és sokan szeretik is, hódolnak a napozásnak, rendszeresen. De kevésbé szeretik akkor, amikor munkába mennek, így a meleg elől inkább zárt, hűvös helyekre húzódnak. Az égető sugarak ártalmasak is, így magas faktorszámú naptejjel, és hosszú, a bőrből minél többet takaró lenge ruhákkal védekezünk ellene. És itt van a csapda. A káros UVA sugarakat ugyanis ügyesen kivédjük így, de ezzel együtt az UVB-sugarakat is távol tartjuk, vagyis a bőrben a D3 képzése igen csekély.

Sebaj, hiszen az étkezéssel is be lehet vinni a vitamint, vagyis itt remekül tudunk kompenzálni. Nos, ez sajnos nem igaz, mivel a normál D-vitamin ellátottsághoz mindhárom előanyag megfelelő mennyiségű jelenléte szükséges.

Miért ilyen fontos, hisz’ csak egy vitamin?

A vitaminok jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, ám a D-vitamin még ezek közül is kiemelkedik. Viselkedését tekintve a vitamin elnevezés nem is igazán helytálló, mivel ez az anyag sokkal inkább hormon, így pedig komoly befolyással van a szervezet működésére.

Mennyire fontosak a vitaminok? Jobban, mint hinnéd!
Egy közelmúltban megjelent tanulmány alapján kiderült, hogy egy új gyümölcsturmix akár 5 %-kal is növelheti a termékenységet. Ez az 5 % pedig igen sokat jelent – tekintve hogy egy normál ovuláció alatt a baba esélye nagyjából 20%. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu és a mi segítségünkre.

A D-vitaminnak tudományosan kimutatott szerepe van a PCO és a metabolikus szindróma, vagyis az IR kialakulásában - fejti ki dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Mindkét kór sokszor tünetmentesen jelentkezik, ám megakadályozzák a várandósság kialakulását, gyermektelenségre ítélve a reménykedő párokat.

A D-vitamin mindemellett a várandósoknak is kiemelten fontos, akik ugye a nyári hónapokban inkább behúzódnak a nap elől. Egyrészt rosszabbul viselik a meleget, másrészt pocakjukat is óvják az erős sugaraktól. Számukra, és a családtervezésben is kiemelt fontosságú a megfelelő D-vitamin ellátottság, amit – ahogyan azt láthatjuk – nem éppen egyszerű elérni.

A szakemberek éppen ezért ajánlják már a baba tervezésének időszakában is a várandósvitamint, hiszen ezzel pótolható a hiányzó vitaminmennyiség. A hatás érdekében azonban mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy komplex készítményt válasszunk, hiszen az egyes anyagok más anyagok felszívódásában is szerepet játszhatnak (pl.: D-vitamin – kalcium). Ugyancsak kiemelten fontos, hogy a készítményben jelen lévő anyagok szerves kötésűek legyenek, hiszen így hasznosulásuk akár 80%-kal is jobb lehet!

(Forrás: ratkotunde.hu)


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.