Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyert és Brazíliába vitte barátnőjét

Elkészült a számvetés! Összesen 831 hazai futamot és 1 765 külföldi versenyt kínált a Lovi tavaly, amelyeken a helyesen tippelő nyerteseknek több mint 700 milliónyi osztalékot fizettek ki. Volt, aki néhány kétszáz forintos szelvény segítségével vitte Brazíliába a barátnőjét.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a megújult Lovi. A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. adatai szerint 2014-ben összességében több mint 700 milliót nyertek a helyesen tippelők, idén körülbelül 25 százalékos növekedéssel számolnak.

Magyar Derby - start után, Kép: Wikipedia

Tavaly összesen 92 versenynapot rendeztek a Kincsem Parkban, ebből 60 ügető és 32 galopp volt, valamint egy vegyes nap Orosházán. Az idei szezonban 50 ügető és 32 galopp versenynap került programra, ezenfelül 9 pénteki Lóverseny az éjszakában elnevezésű rendezvény, ahol közösen rendeznek agár-, galopp- és ügetőversenyeket. Ezen a napon gátversenyre, utánpótlás zsokék versenyére, egy agár-, két ügetőfutamra és egyedülálló szupersprint (200 méteres) versenyre is lehet fogadásokat kötni.

"Ezekből a számadatokból is látszik, hogy megéri fogadni. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a lóverseny alapvetően nem az egyszeri sokmilliós nyereményekről szól. Előbb-utóbb mindenki nyer, kétszáz forint az alaptét.

Aki kevésbé szeret kockáztatni, az Tétre (a győztes lovat kell eltalálni) vagy Helyre (az első három helyen kell végeznie a játszott lónak) játszik, aki jobban, az Befutóra (az első két helyezett lovat kell eltalálni, helyes sorrendben) vagy Hármasbefutóra (az első három helyezett lovat kell eltalálni, helyes sorrendben). Utóbbit nehezebb eltalálni, de sokkal nagyobb az osztalék.

Horváth Zalán, a  Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. ügyvezető igazgató helyettes

A lóversenyfogadás kínálja az egyik leggyorsabb nyerési lehetőséget. 15 percenként rendezünk futamokat, amelyeknek a végén, egy kis szerencsével a nyertes már mehet is a kasszához" - mondta Horváth Zalán, a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. ügyvezető igazgató helyettese.

Érdekesség, hogy az elmúlt évek legnagyobb nyereményét, 13 391,7-szeres osztalékot, tavaly egy hazai galopp futam Hármasbefutójára, a Xindi­-Cassiopeia­-Shakespeare kombinációra fizették ki. Minden idők legmagasabb Hármasbefutóját, 2 393 040 forintot, 10 éve egy ügető futamban fizette a Totalizatőr. Azt nem tudni, hogy milyen százalékban a törzsfogadók a magas osztalékok szerencsés nyertesei, de az biztos, hogy a Lovin sokszor kedvez a szerencse a szűz kéznek.

"Néhány éve egy Ügetőszilveszteren mellettem fogadott egy fiatal srác, aki életében először volt lóversenyen. Megjátszott egy Hármasbefutót a látszólag legesélytelenebb lovakra, és végül néhány kétszáz forintos szelvénnyel 450 000 Ft-ot nyert, amiből elvitte a barátnőjét Brazíliába. Pár hete pedig valaki 144-szeres nyertes tippszelvényt töltött ki Tétre, méghozzá úgy, hogy az összes lovat megjátszotta. Számtalanszor előfordul, hogy az összes lehetséges lovat megjátszva nagyobb a nyeremény, mint a befektetett összeg. Ebben az esetben 2 600 forintból nyert az illető 28 820-at." - tette hozzá Horváth Zalán.

A Kincsem Park hétvégi programjáról itt olvashatsz! 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.