Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyíregyházán a kistigrisek a menők

A tavaly született állatok közül a szibériai tigrisek a legnépszerűbbek a látogatók szavazatai alapján a Nyíregyházi Állatparkban, de az orangutánokat és a farkaskölyköket is igencsak kedveli a közönség.

A látogatók a kistigriseket szeretik a legjobban - Kép: Nyíregyházi Állatpark

Nyíregyházán, a sóstógyógyfürdői állatkertben 2013-ban 250 utód jött a világra, a park pedig szavazást indított annak megállapítására, hogy melyik állat a közönség kedvence. A verseny az egyik közösségi oldalon zajlott, a több mint ezer voks közül a legtöbbet a három szibériai tigriskölyök, Irina, Anja és Yuri kapta – tette közzé a végeredményt honlapján a Nyíregyházi Állatpark hétfőn. (A Fővárosi Állatkertben is vannak új jövevények!)

A megmérettetés többfordulós volt. Az első körben a játékosok bármely apróságra szavazhattak, a második körben viszont már csak az első ötben végzett állatokra. A játékban részt vevők öt héten keresztül voksolhattak kedvencükre. A szavazatok csaknem felét a szibériai tigrisek kapták, a második helyen (21 százalék) az ország első borneói orangutánja, míg harmadik helyen (11 százalék) a fehér farkasok végeztek. A negyedik helyen holtversenyben (10-10 százalék) az afrikai leopárdok a gyűrűsfarkú makik végeztek.

Ki menti meg a tigriseket?
A szibériai tigris különleges és veszélyeztetett nagymacskaféle. Bár vadászata szigorúan tilos, nagyon nehéz megvédeni az orvvadászoktól, hiszen például oroszországi élőhelyén a szegény sorban élők egyetlen elfogott példányért éves fizetésük többszörösét is megkapják.

Érdekesség, hogy a hármasikrek anyja, a kilencéves Pamír teljes nyugalomban, a látogatók előtt hozta világra kicsinyeit, cseperedésüket pedig születésük óta nyomon követhette a közönség.


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.