Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nyugtalan nyugdíjas évek?

Százezer forint mínusz: ekkora lesz a különbség az utolsó havi fizetés és az első állami nyugdíj között a magyarok várakozása szerint. A Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás annak járt utána, milyen félelmek övezik a nyugdíjrendszert, s számszerűen milyen nagyságú időskori juttatásra számítanak a nyugdíj előtt álló magyarok.

A magyarok 71%-a már tudja, hogy nem lesz elég a nyugdíja a megélhetéshez sem, kétharmada egyenesen igazságtalannak érzi, milyen kevés összegre számíthat az állami rendszerből ahhoz képest, amennyit be fog fizetni élete során. Emiatt is van, hogy egyre kevesebben, a magyarok mindössze negyede (27%) várja a nyugdíjas éveket. Ezen belül az 50-es éveikben járók fele (48%), a 29 év alattiak pedig mindössze 15 százaléka gondol jó érzéssel előre erre az időszakra – derült ki abból a kutatásból, melyet a Groupama Biztosító készített az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.-vel.

Kép: pixabay

A kutatás eredményeinek feldolgozásában részt vevő szociológus szerint további oka is van az anyagiak mellett, hogy a 39 év alattiak nem várják ezt az időszakot. Szvetelszky Zsuzsa szerint számukra nem olyan vonzó az a jelenlegi állapot, amit ma „nyugdíjasságnak” nevezünk. A passzivitás, a kiszolgáltatottság és ezzel összefüggésben a társadalmi megbecsülés hiánya, amit ők hozzá társítanak. Ez a korosztály az előttük álló évtizedek során minden bizonnyal ki fogja találni magának a saját „nyugdíjas imidzsét”, amiben a jelenleginél nagyobb szerepe lesz az anyagi függetlenségnek, biztonságnak, az aktív, élményekben is gazdag időskori életnek.

A kutatásban megkérdezték az embereket, mekkora összegre számítanak utolsó havi jövedelemként, milyen mértékű kezdőnyugdíjjal lennének elégedettek, és végül mekkora nyugdíjra számítanak reálisan az államtól.

A válaszok alapján átlagosan 218.900 forintos utolsó havi jövedelemmel kalkulálnak, amelyből csak minimálisan adnának lejjebb a munkaerőpiacról való távozáskor: az ideális nyugdíj a magyarok szerint 198.600 forint lenne.

- Csakhogy a magyarok 11%-a – elsősorban a fiatal generáció – már egyáltalán nem is számít állami nyugdíjra, és csupán 6% azoknak az idealistáknak az aránya, akik szerint a vágyott 200 ezer vagy e fölötti nyugdíjat tud majd biztosítani az állam – ismertette a kutatás eredményeit Halasi Melinda, a Groupama Biztosító Értékesítés Támogatási Főosztályának vezetője.

A hetven lesz az új ötven?
Mivel a megnövekedett élethosszal párhuzamosan kitolódik a nyugdíjkorhatár is, ezért a tisztes, munkamentes időskor megteremtése egyre inkább az öngondoskodáson múlik. Jó hír, a fiatalabb generáció a felmenőinél jobban áll a hosszú távú pénzügyi öngondoskodás terén.

A válaszok alapján nyugdíjasként átlagosan 118.400 forint fog hiányozni az utolsó jövedelmükből. Az, hogy a fiatalabb korosztályok pesszimistábbak, nem meglepő. Míg az 50 év felettiek jövedelmük 57%-ára számítanak nyugdíjként, a 30 év alattiak úgy gondolják, hogy időskori megélhetésükhöz az államtól csupán utolsó jövedelmük 40%-át kapják majd. Ezek a számok összhangban vannak azokkal az előrejelzésekkel, melyek szerint a demográfiai folyamatok következményeként a jelenlegi állami nyugdíjak 20-30 éven belül akár harmadára csökkenhetnek.

A magyarok többsége alapvetően klasszikus nyugdíjasként látja magát; pihenéssel, utazással, olvasással és főzéssel töltené idejét családja és barátai körében, a terveik közül azonban nem mindegyiket tartják megvalósíthatónak. Azt 80%-ban reálisnak tartják, hogy több időt töltenek el családunk körében, és ugyanígy megvalósíthatónak tartják, hogy tévézzenek (87%), vagy olvassanak (83%). Ugyanakkor már csak 46%-ban tartják valószínűnek, hogy utazni is tudnak majd idős korunkban, és mindössze 56% tartja reálisnak a színházba járást, vagy, hogy fürdőbe is eljutnak nyugdíjasként (55%). A nagy valószínűséggel megvalósítható tervek között, azaz a „realitáslistán” tehát többnyire olyan programok szerepelnek, amelyek alapvetően nem kell, hogy pénzbe kerüljenek.

Valamivel bátrabban terveznek a fiatalabbak: náluk nagyobb hangsúlyt kapnak az újdonságok, mint például új hobbi, vagy új sportág kipróbálása. Ez megerősíti a Groupama Biztosító korábbi kutatásainak eredményeit, melyből egyértelművé vált, hogy a mai fiatalok idős korukban is aktívabb életre vágynak.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.