Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Olaszország -Németország: magyar védővel erősítenek

Ma este, július 4-én, 9 órakor lép pályára a futball világbajnokság egyetlen magyar játékosa. A Góliát-McDonald's FC nyolcéves védője a gyorsétterem-lánc nemzetközi Játékoskísérő Programjának résztvevőjeként kíséri majd pályára a negyeddöntő egyik világklasszisát.

A meccs kezdetéig titkos, hogy olasz vagy német kezet fog-e a Nagy Balázs, edzője mindössze annyit árult el, hogy az utóbbiak győzelmét várja az összecsapás végén.

A kisvárdai résztvevő egyike annak a több mint 1400 fiatalnak, akik a világ 35 országából jutnak a világkupa milliós nézőközönsége elé a programnak köszönhetően.   

 A McDonald's által 2002-ben indított Játékoskísérő Program eddig több mint 3000 gyereknek teremtett lehetőséget arra, hogy a világ legjobb futballistáival lépjenek pályára. Magyarország első ízben idén, a gyorsétterem hálózat és a Góliát-McDonald's FC közös szervezésében csatlakozott a programhoz.

A szerencsés magyar résztvevő először egy öt hetes online kvízjáték helyes megfejtésével került közelebb a németországi világbajnoksághoz. Nevét végül a gyermekfoci-mozgalom 18. születésnapi gáláján a magyar labdarúgó válogatott jelenlétében sorsolta ki Dr. Szepesi György sport riporter.

Balázs szülei és Góliátos edzője, Dengi Balázs társaságában utazott ki Dortmundba, és a hírek szerint már össze is barátkozott a többek között török, új-zélandi és amerikai Játékoskísérő társakkal.

Egyelőre nem tudni, hogy a Góliátos védő melyik játékost kíséri pályára az elődöntőn. A szervezők ugyanis a mérkőzés kezdetéig titokban tartják a 22 Játékoskísérő beosztását. Az azonban biztos, hogy Balázsra életre szóló élmény vár, hiszen ma este a házigazda játszik a híresen szenvedélyes dortmundi közönség előtt. "Még most sem hiszem el, hogy ekkora szerencsénk volt. A fél világ azt a meccset várja, amelyen egy tanítványom is szerepet kap" - mondta Balázs edzője Dortmundban.

Balázs korábban argentin győzelmet várt, de a latin-amerikaiak kiesése óta a német csapatnak drukkol. A nyolcéves védőre az egyesület is nagyon büszke. Mint Dr. Baksa László, a Góliát-McDonald's FC elnöke elmondta, remélik, hogy ezentúl a VB-n való részvétel hagyománnyá válik a klub életében.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.