Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ördög Nóra nyaraláskor is hűséges

Minden ötödik magyarhoz hasonlóan Az Év Szállása verseny háziasszonya, Ördög Nóri is a jól bevált szálláshelyekre esküszik, ha gyerekekkel indul útnak. A leghűségesebbek Budapesthez, Siófokhoz és Hajdúszoboszlóhoz vagyunk, ez a top 3 város, ahova legszívesebben tér vissza belföldi nyaraláskor.

Így nyaral Ördög Nóri, Kép: sajtóanyag

Elindult a legjobb szálláshelyeket, illetve a turisztikai szempontból legvonzóbb településeket díjazó Év Szállása verseny, melynek statisztikáiból kiderül, hogy minden harmadik magyar tér vissza korábbi nyaralóhelyeire. A novemberi díjátadó gála háziasszonyaként Ördög Nóri is elárulta, neki melyek a favorit pihenőhelyei.

- Visegrád az egyik kedvenc úti célunk, ide rendszeresen visszatérünk a nagycsaláddal, szülőkkel, testvéremékkel. Siófokon is gyakran megfordulunk, tavaly pedig, amikor a könyvemen dolgoztam, sűrűn találkozhattak velem Herceghalmon is, mert egy ottani hotelbe vonultam el többször néhány napra, hogy csak az írásra tudjak koncentrálni. -

A családok és a szeretők is ragaszkodnak a jól bevált helyekhez

A magyarok ötöde tér vissza többször is ugyanarra a szállásra, és akadnak olyanok is, akik nemcsak a helyhez, de megszokott szobájukhoz és éttermi asztalukhoz is ragaszkodnak. A szállásadók törzsvendégei között rengeteg olyan család van, amelyik kezdetben fiatal párként fedezte fel a "tuti" helyet, majd a gyerekek születése után már családként térnek vissza évről évre.

Ha családos nyaralásról van szó, Ördög Nóriék is ragaszkodnak a jól bevált szálláshelyekhez.

- Ha Mici és Venci is velünk jönnek, akkor sokkal körültekintőbbek vagyunk a szállásfoglalásnál, ha van egy olyan szálloda, ahol jó tapasztalataink voltak, oda gyakran visszatérünk. Gyerekekkel általában a wellnessrészleggel rendelkező szállodákat keressük, mert ott tényleg mindannyian ki tudunk kapcsolódni. Ha kettesben indulunk útnak, akkor szívesen kísérletezgetünk, örömmel fedezünk fel új településeket és programokat – tette hozzá Nóri.

Az Év Szállása versenyben részt vevő szállásadók tapasztalatai szerint nemcsak a családosoknak vannak jól bevált üdülőhelyeik, a szeretők is gyakran térnek vissza közös „rejtekhelyeikre”, nekik elsősorban a diszkréció és a nyugodt pihenés számít. A külföldi vendégek közül a németek és a lengyelek a leghűségesebbek a több tíz éve felfedezett szálláshelyeikhez.

Ki lesz a Turizmus Szakma Példaképe?

Az idei Év Szállása díj odaítélése több mint 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely közül 442 200 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján történik.

SZAVAZZ!
Az Év Szállása verseny keretében 2016. november 4-ig lehet voksolni, majd a zsűri szakmai értékelését követően az elismeréseket az Ördög Nóra vezetésével megrendezendő november 24-ei gálán vehetik át a díjazottak. Az Év Szállása és Az Év Turisztikai Települése mellett az idén először választják meg a Turizmus Szakma Példaképét, az OTP Bank különdíját pedig az Év Innovatív Szálláshelye érdemelheti ki.

- A vendégértékelések fontosságát mutatja, hogy a visszajáró vendégek aránya is magasabb a vélemények alapján kiemelkedő szálláshelyeken – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. Szintén meghatározó az úti cél kiválasztásakor a szálláshely elhelyezkedése (65%) és neve (20%) – derül ki a verseny szakmai partnere, a Google legfrissebb, hotelekre irányuló keresési adataiból. Online vásárláskor pedig döntő szempont az ár (51%) és a korábbi látogatók személyes véleménye (28%).

Hallottad?
Divat lett a zöld szálló! A klímaváltozás miatt egyre többen keresnek olyan nyaraló- vagy kirándulóhelyet, amelyik nemcsak akkor jó, amikor ki lehet feküdni a partra sütkérezni. A kényelem, a kiszolgálás, a bőséges étkezések mellett lassan megjelent az igény azokra a hazai vendéglátóhelyekre is, amelyek megújuló energiákat használnak!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.