A szerző szenvedélyes, mégis tárgyilagos krónikáját nyújtja a szabadság elvesztésének, a 2003. decemberi parlamenti választásoktól 2005 zord nyaráig, amikor az ország még nem ocsúdott föl egészen a beszláni iskolai túszdráma sokkjából. Lépésről lépésre követi nyomon az új önkényuralom kiépülésének folyamatát, amelynek működtetésében a meggyilkolt újságírók, összevert, és bebörtönzött ellenzékiek mellett legalább ekkora szerep jut a demokratikus díszleteknek, a Kreml által finanszírozott álellenzéknek és az elvtelen, profitéhes oligarcháknak. A politikán kívül és alatt pedig fel-felhangzik a kiábrándult és megnyomorított átlagemberek tömegeinek hangja, akik a szabadság ígéretének futó felvillanása után ismét hosszú időre elvesztették a reményt, hogy hazájuk egyszer végre az ő érdekeiket szolgálhatja.
Az Orosz napló ugyanakkor több a közelmúlt történelmének egyszerű elbeszélésénél. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szorgalmasan tanulnak egymástól. A putyini hatalmi eszközök vírusként terjednek a világban, és ha nem ismerjük fel őket időben, sikerre is vannak ítélve. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről – igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja.
Rejtői módon, egy ciprusi szállodában, egy műbőr táskából került elő Rákosi Mátyás mintegy háromszáz irata. Ungváry Krisztián és Meruk József ezeket az igazolványokat, dokumentumokat olvasta át, elemezte ki. Rendkívül izgalmas, szinte krimibe illő kötet, aminek minden sorára oda kell figyelni! Mindenkinek ajánlom, akit egy kicsit is érdekel a nem túl távoli múlt sztálinista diktátorának valódi élete, jelleme.
