Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Orrsövényferdülés - biztos, hogy műteni kell?

Az orrunk az egyik legsokoldalúbb testrészünk: a szaglás és a légzés szerveként védekező funkciót lát el, valamint a beszédképzésben is részt vesz. Mégis hajlamosak vagyunk a szaglást kevésbé fontos érzéknek tekinteni a hallásnál, az ízérzékelésnél vagy a tapintásnál. Pedig az orr betegségei legalább annyira sokfélék lehetnek, mint a funkciói, és az egyik leggyakoribb, minden második(!) embert érintő probléma az orrsövényferdülés.

Kép:Pixabay

Szinte nincs olyan ember a Földön, akinél az orrsövény, ez a porcos-csontos lemez pontosan középen helyezkedne el az orrban, és ne görbülne egyik vagy másik irányba. Az orrsövényferdeség tehát általános jelenség, élettani, normális variáció, mértéke azonban nagyon különböző lehet. Nincs is gond addig, míg a görbület csak enyhe, a túlzott mértékű deformáció azonban már komolyabb panaszokat okozhat.

G. Ádám (39) már huzamosabb ideje úgy ébred, hogy bár nincs megfázva, és nem is allergiás, szinte alig kap levegőt az orrán. „Elegem lett abból, hogy nem kapok levegőt az egyik oldalon - mondja. - Tudni szeretném, mivel jár egy orrsövény műtét, milyen fájdalommal jár egy ilyen beavatkozás, egyszóval mindent, ha lehet. Ugyanakkor az is aggaszt, hogy a hasonló műtéten átesettek szerint igen nagy a pörkösödés és egyéb szövődmények esélye.”

Bárkinek, aki orrsövényferdüléstől szenved, érdemes fontolóra vennie, hogy egy életen át vállalja-e „ferde” orra kellemetlen következményeit, vagy végleg búcsút int nekik, és az egyszeri műtéti beavatkozás mellett dönt. Manapság már igen korszerű érzéstelenítő eljárásokat alkalmaznak az orvosok operáció előtt, így a műtét jóval elviselhetőbb, mint évekkel ezelőtt. S nem utolsósorban a beavatkozás végre levegőt is kap, aki vállalkozik rá. Az orrsövényferdülésről és annak műtéti korrekciójáról szakértőnkkel, dr. Varga Klára orrplasztika-specialistával beszélgettünk.

Mi is tulajdonképpen az orrsövény?

– Az orrsövény – szeptum – egy függőleges irányú csontlemez, amely az orrüreg középvonalában elhelyezkedve azt két részre osztja. Az elöl levő része porcból, a hátul levő csontból áll, nagyjából akkora, mint a vizsgált személy tenyere. Bár a legtöbbünk szabályos, egyenes orról álmodozik, az orrsövény a legritkább esetben mondható teljesen egyenesnek. Igen gyakran egyik vagy mindkét irányba elmozdul, elferdül.

Horkolsz? Lehet, hogy orrsövényferdülés miatt!
Az orrsövényferdülés gyakorlatilag mindenkit érint, de súlyossá akkor válik az eset, ha például visszatérő arcüreggyulladást, gyakori légúti fertőzéseket és horkolást is okoz, és jele lehet az orrhangú beszéd is.

Hogyan alakul ki a ferdesége? Milyen okai lehetnek?

– Általában veleszületett, ritkábban baleset - sérülés, törés - az orrsövényferdeség oka. Az orrsövény gyorsabban nő, mint maga az orrüreg, így helyhiány következtében „kénytelen” S-alakú kanyarba formálódni. A veleszületettek nagy része a serdülőkorban alakul ki teljesen, például fokozódó orrdugulás formájában.

Milyen tünetek hívhatják fel a figyelmet arra, hogy ezzel a problémával állunk szemben?

– A beteg orrhangon beszél - „nazális” a hangja –, gyakori az orrdugulása, az orr hurutos megbetegedése, az orrlégzés nehezített. Hangos légvétel, esetleg horkolás, nemritkán a beteg környezete figyel fel a szinte elviselhetetlen éjszakai zajokra. Kialakulhat középfülgyulladás is, melynek akár idült formája is felléphet.

Milyen vizsgálatokkal diagnosztizálható, állapítható meg a mértéke, formája, elhelyezkedése?

– Fül-orr-gégészeti szakorvosi vizsgálat - orrtükör, a szakorvos által végzett részletes betegvizsgálat –, illetve képalkotó eljárások segítségével, leggyakrabban CT vizsgálattal ismerhető és mérhető fel az orrsövényferdülés  kiterjedtsége, mértéke.

Segítség! Miért nem érzem a szagokat?
A szaglás receptorai az orrüreg felső részében lévő szaglóhámban találhatók, az innen érkező ingerületet pedig a szaglósejtek a koponyában lévő szaglóközpont felé vezetik. A szaglás csökkenése a folyamat bármely résztvevőjének átmeneti vagy tartós zavara miatt bekövetkezhet.

Tényleg csak a műtét jelenthet végleges megoldást a problémára?

–  Az orrsövényferdüléssel élők körében nagy népszerűségnek örvendenek a manapság igen korszerű, vény nélkül is kapható orrcseppek, hiszen egyes típusok akár egy egész napig megakadályozzák az orr dugulását azáltal, hogy összehúzzák a nyálkahártyát. Ezek a cseppek azonban hosszú távon nem jelentenek megoldást, mivel egyre nagyobbra duzzasztják a nyálkahártyát, így használatukra egyre többet van szükség. A gyakori használat során azonban ezek a szerek maradandó károsodást okozhatnak, többek között megbéníthatják a csillószőröket, amelyek feladata egyébként pont az orrba kerülő különböző szennyeződések eltávolítása, kilökése lenne. A probléma éppen ezért csak műtéti úton orvosolható tartósan. Sajnos, ezt az elváltozást semmilyen alternatív módszerekkel elmulasztani nem lehet.

Miért fontos, hogy ha fény derült a bajra, ne húzzuk, halasszuk sokáig az operációt?

–  Az enyhe ferdeség panaszokat nem okoz, vele nincs is semmi teendő. A nagy fokban, S-alakban görbült vagy erősen kiszélesedett orrsövény azonban több módon is zavart okozhat. Az esetleges esztétikai kifogásolhatóságon túl azért jelenthet problémát, mert beszűkíti az egyik vagy mindkét orrüreget, nehezítve, esetlegesen teljesen megakadályozva az orrlégzést. Ez számos orral kapcsolatos panasz és probléma oka lehet: túl azon, hogy a szaglás az egyik oldalon rossz, vagy hiányzik, a légzés elégtelensége miatt gyakran jelentkezhet fejfájás is, és még egy egyszerű náthából való felépülés is nagyon nehéz lehet. Az orrsövényferdülés környezetében gyakoribbá válnak a gyulladásos folyamatok, ezért akár idült arcüreggyulladás, fülkürthurut is kialakulhat, és az állandó lokális problémákon túl a szervezetben sok problémát okozó bakteriális gócként is szerepelhet az elváltozás okozta gyulladás. Az orrsövényferdüléssel élők pontosan tudják, hogy az ő esetükben egy egyszerű nátha is nehezebben viselhető, a panaszok ugyanis az esetek többségében elhúzódnak, az orr által fokozottabban termelt nyák ürítése pedig sokkal körülményesebb. Egy-egy „szimpla” náthából ezáltal könnyen alakulhat ki orrmelléküreg-, arc- vagy éppen homloküreg-gyulladás.

7 ok, amiért kezeltetni kell a horkolást!

A párkapcsolatot is próbára tévő kellemetlen hanghatáson túl a horkolás az egészséget is veszélyezteti.

Hogyan zajlik egy ilyen beavatkozás?

–  Az orrsövényplasztika altatásban végzett műtéti beavatkozás. A görbületért leginkább felelős területet a fül-orr-gégész, plasztikai sebész feltárja, a sövény megfelelő részét eltávolítja, a maradék területeket pedig úgy helyezi vissza és zárja be, hogy a ferdeség megszűnjön, az orrlégzés szabaddá váljon, a gyulladásos területek szellőztetése biztosítva legyen, és végső soron működés tekintetében teljes értékű állapot alakuljon ki a műtétet követően. Ma már én nem használok orrtampont, a precíz varrás mellett így gyorsabb a gyógyulás, és ami a legfontosabb, hogy sokkal kevésbé kellemetlen a lábadozás.

Fájdalmas-e a műtét utáni időszak, és az operáció után mennyi idővel „lélegezhetnek fel” a páciensek? Vagyis mennyi idő után érezhetők a pozitív hatások?

– Mióta sikerült elhagynom a műtét utáni tamponálást, a műtét után időszak gyakorlatilag nem fájdalmas, a beteg már 24 órával a beavatkozás után, a műtét másnapján otthonába távozhat. Kellemetlen lehet a duzzanat az orrnyálkahártyán, ami egy erősebb nátha állapotának felel meg leginkább. A műtét után egy héttel már általában javul az orrlégzés, a teljes orrlégzés kialakulása pedig úgy a 6. hétre tehető.

Az orrsövény kiegyenesítése mellett szükség lehet más részek átalakítására” is azért, hogy az orrlégzés helyreálljon?

–  Az orrsövény kiegyenesítése mellett több más beavatkozás is szükséges lehet az orrlégzés javításához, például az orrhát szélesítése, az orrnyílások átalakítása és az orrkagyló-kisebbítés is.

Igaz, hogy bizonyos kor felett nem végzik el ezt a beavatkozást?

– Gyermekkorban nem szabad ezt a beavatkozást elvégezni, mert a műtét negatív hatással lehet a növekedésben levő arccsontok fejlődésére. Amikor biztosan befejeződött a csontok növekedése - a serdülőkor végén –, akkor szabad az orrsövényplasztikát elvégezni. Idős korban - ha a beteg általános egészségügyi állapota megfelelő - nincs akadálya a műtét elvégzésének. A korrekció általában csak 18 éves kor után javasolt.

Lehetnek szövődményei a műtétnek?

– Ahogyan valamennyi műtétnek, az orrsövény műtétének is lehetnek szövődményei. Képződhet véralvadék a nyálkahártyalemezek között, az orrsövény később kilyukadhat - ez gyakoribb a hagyományos orrsövényműtét esetén –, ilyenkor a hiány peremén gyakori a pörkösödés, felléphetnek fertőzések, szűkületek, összenövések.

Van-e tényleges összefüggés a horkolás és az orrsövényferdülés között?

– Igen, de az esetek többségében más problémák is okozzák a horkolást, mint például a lágy szájpad meggyengülése, gégefedő-eltérések, garatszűkület, és még sorolhatnánk. Ezekre azonban az orrsövényferdülés műtéti korrekciójának sajnos nincs hatása.

Forrás: www.vargaklara.hu


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.