A kampány első lépéseként országszerte képzéseket tartottak a jelentkezőknek, melyen eddig összesen 400 család vett részt. A tanulási folyamat során bemutatták, hogy egy társadalom energiafogyasztását nem csupán az energiához kapcsolódó szokások, azaz pl. a fűtés, világítás, közlekedés, befolyásolják, hanem az is, hogyan étkezünk, hogyan töltjük szabadidőnket, hogyan alakítjuk ki szűkebb és tágabb környezetünket. A képzések után régiós koordinátorok segítségével – akik a NOE régiós titkárai közül kerültek ki -, valamint a rendszeresen megjelenő elektronikus hírlevéllel és kiadványokkal támogatják a képzésben résztvevőket a szükséges tudás megszerzésében és megőrzésében.
A program másik, jelentős állomása a szintén országosan meghirdetett energiatakarékossági verseny. A verseny 6 hónapja során a résztvevőknek minden hónap elején le kell olvasniuk és az online karbon kalkulátorban feljegyezniük mérőóra állásaikat (elektromos áram, gáz, víz, gépkocsi), valamint kreatív, az egész család bevonását igénylő feladatokat kell elkészíteniük: például családi tervet arra, hogy hogyan lehet klímabarát a karácsonyi szünet, mi legyen a menü, milyen ajándékokat adjunk, vagy milyen programokat szervezzünk.
A versenyben bármely család részt vehet, regisztrálni a www.kislabnyom.hu honlapon lehet október végéig.
A családi energiatakarékossági verseny és a díjkiosztó rendezvény fővédnöke dr. Fülöp Sándor, a Jövő nemzedékek Országgyűlési Biztosa, aki a projekt sajtóbemutatóján kiemelkedő jelentőségű programként üdvözölte a versenyt. Beszédében elmondta, hogy a tudósok szerint sajnos az emberiség az ökológia három területén elérte azt a határt, amit már nem biztos, hogy vissza lehet fordítani. A három „vörös zóna” a klímaváltozás, a biodiverzitás és a világ élelmezésének kérdése. A szakértő rámutatott, hogy a „Nagycsalád - kis lábnyom” projekt értékes és valóban időszerű, az elsajátított ismeretek széles körű alkalmazása enyhíthet a problémán.
A projekthez kapcsolódóan a szervezők megmérték minden rendezvény karbon-lábnyomát. Az eddig megtartott 8 családi képzés hatásaként összesen 2 tonna szén-dioxid kibocsátás keletkezett, aminek a legnagyobb részét az étkezés és az utazások adták. Ezt a szennyezést 30 darab, 50 éves, kiterjedt lombkoronával rendelkező tölgyfa tudná semlegesíteni 1 év alatt. A kibocsátás kompenzációját a programgazdák ennek megfelelő mennyiség őshonos gyümölcsfa ültetéssel fogják kompenzálni.
Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztató megtartása 183 kg szén-dioxid kibocsátásával járt.
ÉLET-MÓD
Országos energiatakarékossági verseny indul családoknak!
A Greendependent Fenntartható Megoldások Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 2010 májusában indította el a „Nagycsalád - kis lábnyom" című kampányát, mely a családokat, azon belül is a nagycsaládosokat célozza meg. A program keretében a családok környezet-, klíma- és energiahasználati tudatosságát szeretnék növelni, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítését.
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel
Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről
Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl
A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?
Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal
A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?
Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez
Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak
Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.