Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Őrület! Beszélő autó nemcsak szőkéknek!

Az autóiparban az elsők közt kínál az NNG hangos városnéző funkcióval rendelkező autós navigációt. Ebben partnere a PocketGuide, a világ vezető virtuális idegenvezető appjának magyar fejlesztője.

Hangos idegenvezetési opcióval bővíti navigációs szoftverét az NNG. Az új funkció lényege, hogy a megtervezett út környezetében található nevezetességekről, érdekes helyekről audió narráció érhető el, a sofőr tempójához, preferenciáihoz igazítva.  Ez online szolgáltatásokkal is összekapcsolható, így az interneten keresztül akár rögtön belépőjegy is váltható az útba eső múzeumokba, de QR kód lehúzásával kedvezményes helyi ajánlatokat is megvásárolhatnak az utasok – mindezt az autó fejegységén keresztül.

Illusztráció: Kép: wikimedia

Az NNG a projekten a start-upként indult magyar PocketGuide-dal dolgozik együtt. A cég okostelefonos alkalmazása 5 kontinensen több, mint 150 városban érhető el, a felhasználók száma meghaladja a 4 milliót. Az app előre meghatározott útvonalakon hangos idegenvezetéssel kalauzolja végig a felhasználót – ez válik most elérhetővé az autóipari partnerek számára is, hogy a beépített navigációba integrálva még különlegesebbé tegye a vezetéssel töltött időt. Az innovatív funkció a piacon még nem ismert, így a két, itthonról indult cég közös fejlesztése a következő években meghódíthatja az autóipart.

Folyamatosan azon gondolkozunk, hogy tudunk még jobb, izgalmasabb funkciókat kínálni partnereinknek, az autógyáraknak, melyekkel még élvezetesebbé válik a vezetés nemcsak a sofőr, de az utasok számára is. Itt például több képernyőre fejlesztettük ki a megoldást, külön, gyerekeknek szóló tartalmat is elérhetővé téve, gondolva a hosszú autózással járó családi utakra is - mondta el a fejlesztést vezető Csaba Zoltán, az NNG online termékstratégája. - Mindemellett erre a fejlesztésre azért vagyunk különösen büszkék, mert egy olyan cég lehet benne a partnerünk, amelyik hozzánk hasonlóan innovativitásával Magyarországról ért el komoly nemzetközi sikert – tette hozzá.

Tudtad?
Beszélő cigarettás doboz segíthet a dohányzásról való leszokásban. Hangüzenetet játszanak le kinyitáskor a cigarettás dobozok... Ezt is olvasd el!

Hihetetlenül izgalmas az NNG-vel együtt dolgozni ezen a projekten és közösen bevezetni egy olyan újszerű szolgáltatást, amely a PocketGuide tartalmakat és technológiát felhasználva az autóban ülők számára egy olyan élményt tud nyújtani mintha egy profi idegenvezetőt is magukkal vittek volna. Gyakorló apukaként remélem, hogy mire gyerekeim kicsit nagyobbak lesznek az ilyen szolgáltatások már elérhetők lesznek az autókban, így a családi vakációkkal járó hosszú utazásaink már soha többé nem lesznek unalmasak – kommentálta az együttműködést Rétai Martin a PocketGuide alapító vezérigazgatója.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.