Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Örülhetünk! 2016-ban újraindul a Virtuózok!

Az óriási érdeklődés miatt újraindul a Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, ezúttal a Dunán. Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A Virtuózok 2014-ben debütált a közmédiában.

Három korosztályban született győztes: Boros Misi a legfiatalabb, Lugosi Dániel Ali a középső, és Gyöngyösi Ivett a legnagyobbak között nyerte meg a versenyt. Misi és Ivett zongora-, Ali pedig klarinétjátékával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. A műsor különdíjasa Demeniv Mihály lett, aki harmonikáján szólaltatta meg a zeneműveket.

A nagy siker és az óriási érdeklődés miatt a műsorsorozat 2016-ban újraindul, ez alkalommal a Dunán lesz látható.

A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetéséből adódóan - a jövőben is, amint eddig - a versenyben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít.

A tavalyi döntősök Kép: Virtuózok Facebook oldala
A Virtuózok szakmai csapata most is azoknak a fiataloknak a jelentkezését várja, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A tehetségkutatás mellett a műsor továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel.

A közmédia elkötelezett a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás, valamint az általa közvetített értékek gondozása mellett. A jelentkezés részleteiről a rendezők később adnak tájékoztatást - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A tavalyi győztesek, néhány döntős és különdíjas részvételével újévi gálahangversenyt is rendeztek hatalmas sikerrel január elsején, melyet élőben közvetítettek a Zeneakadémia Nagytermében. A szervezők célja a gála megvalósításával az volt, hogy a bécsi "Das Neujahrskonzert" eseményhez hasonlóan az új év első napján Budapestnek is legyen egy sikeres, magas színvonalú komolyzenei koncertje.

Zenés Útravalót kapott az év első babája
Az operaház főigazgatója péntek délelőtt személyesen látogatta meg a főváros idei első újszülöttjét, hogy átadja neki az Útravaló című válogatássorozatot, amely Tallér Zsófia zeneszerző Leánder és Lenszirom című operáját tartalmazza. Kiadványukat nem csak az év első újszülöttjének, hanem valamennyi magyar újszülöttnek, még a határon túli magyar gyermekeknek is igyekeznek eljuttatni.

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.