Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Őrült pózok is beválhatnak, de az alapoknál kell kezdeni

Ha eget rengető, tűzijátékot kirobbantó orgazmusra vágysz, az alapoknál kell kezdened. Persze az őrült pózok is beválhatnak, de néha a kevesebb több. Nem kell akrobatának lenni, csak egy kicsit kell változtatni a megszokott helyzeteken.

A jó öreg misszionárius póz biztosan bevált már, miért változtatnánk rajta túl sokat. Persze egy kis izgalom nem árthat, úgyhogy vegyük fel a következő testhelyzetet: lány alul, a hátán, fiú felül, szembe. A lány tegyen egy párnát a feneke alá, és húzza fel kinyújtva a lábát, tegye a fiú vállára. Így képes lesz mélyebbre hatolni, és könnyebben eléri a G-pontot is. Ha eleget ingerelte, engedd le a lábad, így a csiklódat is tudja izgatni a péniszével. Így az orgazmus még nagyobb lesz.

Sok nő szereti, ha párja hátulról hatol be. Ilyenkor a legtöbb esetben térdelni szoktak, pedig ha hasra fekszenek, még nagyobb élvezethez juthatnak. Kicsit emeld meg a fenekedet, így könnyebb lesz a behatolás. A párod rád is feküdhet, de meg is támaszthatja magát, így még erősebb lökéseket tud produkálni. A fokozott hatást az fejti ki, hogy miközben a pénisz ki-be csúszik, a klitoriszt az ágy, esetleg a kezed ingerelheti.

A sok lepedőakrobatika közben a szex lassan olyan lesz, mint egy kardioedzés, pedig egy kellemes orgazmust semmi nem pótolhat. Feküdj a hátadra, párod pedig feküdjön az oldalán melléd. A pénisze így pont a hüvelyhez kerül. Húzd fel a lábaidat, rá is teheted a csípőjére, hogy ne kelljen tartanod. Mivel ez egy kényelmes póz, az aktus sokáig is eltarthat, már ha mindketten bírjátok. Mivel mindkettőtök keze szabad, könnyen tudjátok azzal is izgatni egymást.

Ha a lány van felül, az neki orgazmust jelent, a fiúnak pedig hosszú élvezetet. Ennek egy variációja, ha a fiú a hátára fekszik, a lány pedig neki háttal ül az ölébe. Így szabályozni tudja, milyen mélyre hatoljon a pénisz, milyen gyorsan mozogjanak. Akár guggoló pózba is helyezkedhetsz, de ki is nyújthatod a lábaidat. Így szűkebb lesz a rés, ahol be kell hatolnia, ezáltal intenzívebb az érzés, és nagyobb az orgazmus.

Az ágy után pedig jöhet a lakás többi rész, például a konyhaasztal. Ha elég helyt csináltok, te a hátadra is tudsz feküdni. A fenekedet tedd ki egészen az asztal szélére, hogy párod elég mélyen be tudjon hatolni. Egyszerűen csak terpeszbe is teheted a lábaidat, de az egyiket fel is teheted a vállára, miközben a másikkal az asztal szélén támaszkodsz. Mivel szabadok a kezei, nyugodtan simogathat is közben. Az orgazmushoz közeledvén emeld meg a csípődet, így még intenzívebb hatást érhettek el.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.