Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Összeillesz a pároddal?

Kínában a házasság előtt a menyasszony és a vőlegény szülei kicserélik gyermekeik horoszkópját. Hogy miért? Azért, hogy megtudhassák, összeillenek-e a fiatalok csillagjegyük és domináns elemük alapján. Míg a kínai horoszkóp talán már többek számára ismert, az öt jegy elméletét sokkal kevesebben értik és használják. Pedig érdemes lenne.

A kínai asztrológia a nyugatival szemben nem négy, hanem öt jegyet különböztet meg: a földet, a fémet, a tüzet, a vizet, a fát. A hagyományis kínai felfogás az összes jelenséget, betegséget, folyamatot megpróbálja besorolni az öt elem valamelyikébe. Tanításuk szerint minden dolog tartalmazza mind az öt elemet, de másféle arányban, pontosan ez adja sajátos tulajdonságaikat.

Ugyanígy maguk az emberek is besorolhatóak egyes csoportokba amellett, hogy milyen kínai jegyben születtek. Az, ha megtudjuk, hogy mi a fém, a fa, a tűz, a föld vagy a víz szülöttei vagyunk-e, segít megérteni, milyen tulajdonságok hiányoznak belőlünk, és miért. és azt is kideríthetjük, hogy összeillünk-e partnerünkkel, férjünkkel.

Némely típusok ugyanis kiegészítik egymást, más párosítások azonban eleve halálra ítélik a kapcsolatot. A kínaiak szerint a legoptimálisabb kapcsolat az, ha a két ember olyan elemhez tartozik, amelyek táplálják egymást: a Fa táplálja a Tüzet, a Tűz teremti a Földet, a Föld szüli a Fémet, a Fém megtartja a Vizet, a Víz táplálja a Fát.

A legrosszabb eredmény pedig akkor várható, ha a férfi és a nő olyan elemű, amelyek pusztítják egymást: A Víz eloltja a Tüzet, a Tűz megolvasztja a Fémet, a Fém elvágja a Fát, a Fa felemészti a Földet, a Föld gátak közé szorítja a Vizet. Ha azonos típusú emberek kerülnek össze, a születendő gyerekben a közös rossz tulajdonságok felerősödhetnek - a kínai asztrológia szerint.

Persze ne csodálkozzunk, ha egy tűz és egy fém ember mégis nagyon jól kijön egymással. Ugyanis minden elemnek van jin és jang minősége! Illetve az sem mindegy, hogy az illető milyen kínai állatjegyben született !

Most számolja ki, Ön melyik állatjegybe és elembe tartozik születési dátuma alapján! A táblázat egy ezotériával foglalkozó honlapról származik.

1928.01.23-1929.02.10. Sárkány Föld +

1929.02.11-1930.01.30. Kígyó Föld -

1930.01.31-1931.02.17. Ló Fém +

1931.02.18-1932.02.06. Kecske Fém -

1932.02.07-1933.01.25. Majom Víz +

1933.01.26-1934.02.13. Kakas Víz -

1934.02.14-1935.02.04. Kutya Fa +

1935.02.05-1936.01.23. Disznó Fa -

1936.01.24-1937.02.11. Patkány Tűz +

1937.02.12-1938.01.31. Bivaly Tűz -

1938.02.01-1939.02.18. Tigris Föld +

1939.02.19-1940.02.07.  Nyúl Föld  -

1940.02.08-1941.01.27.  Sárkány Fém +

1941.01.28-1942.02.15. Kígyó Fém -

 1942.02.16-1943.02.04. Ló Víz +

1943.02.05-1944.01.25. Kecske Víz -

1944.01.26-1945.02.12. Majom Fa +

1945.02.13-1946.02.01. Kakas Fa -

1946.02.02-1947.01.21. Kutya Tűz +

1947.01.22-1948.02.09. Disznó Tűz -

1948.02.10-1949.01.29. Patkány Föld +

1949.01.30-1950.02.17. Bivaly Föld -

1950.02.18-1951.02.06. Tigris Fém +

1951.02.07-1952.01.26. Nyúl Fém -

1952.01.27-1953.02.14. Sárkány Víz +

1953.02.15-1954.02.03. Kígyó  Víz -

1954.02.04-1955.01.23. Ló Fa +

1955.01.24-1956.02.11.  Kecske Fa -

1956.02.12-1957.01.30.  Majom Tűz +

1957.01.31-1958.02.18. Kakas Tűz -

1958.02.19-1959.02.07. Kutya Föld +

1959.02.08-1960.01.27. Disznó Föld -

1960.01.28-1961.02.15. Patkány Fém +

1961.02.16-1962.02.05. Bivaly Fém -

1962.02.06-1963.01.25. Tigris Víz +

1963.01.26-1964.02.13. Nyúl Víz  -

1964.02.14-1965.02.02. Sárkány Fa +

1965.02.03-1966.01.21. Kígyó Fa -

1966.01.22-1967.02.08. Ló Tűz +

1967.02.09-1968.01.29. Kecske Tűz -

1968.01.30-1969.02.16. Majom Föld +

1969.02.17-1970.02.05. Kakas Föld -

1970.02.06-1971.01.26. Kutya Fém +

1971.01.27-1972.02.18. Disznó Fém -

1972.02.19-1973.02.02. Patkány Víz +

1973.02.03-1974.02.23. Bivaly Víz -

1974.02.24-1975.02.10. Tigris Fa +

1975.02.11-1976.01.30. Nyúl Fa -

1976.01.31-1977.02.17. Sárkány Tűz +

1977.02.18-1978.02.07.  Kígyó Tűz -

1978.02.08-1979.01.27. Ló Föld  +

1979.01.28-1980.02.15. Kecske Föld -

1980.02.16-1981.02.04. Majom Fém +

1981.02.05-1982.01.24. Kakas Fém -

1982.01.25-1983.02.12. Kutya Víz +

1983.02.13-1984.02.01. Disznó Víz -

1984.02.02-1985.02.19. Patkány Fa +

1985.02.20-1986.02.08. Bivaly Fa -

1986.02.09-1987.01.28. Tigris Tűz +

1987.01.29-1988.02.16. Nyúl Tűz -

1988.02.17-1989.02.05. Sárkány Föld +

1989.02.06-1990.01.26. Kígyó Föld -

1990.01.27-1991.02.14. Ló Fém +

1991.02.15-1992.02.03. Kecske Fém -

1992.02.04-1993.01.22. Majom Víz +

1993.01.23-1994.02.09. Kakas Víz -

1994.02.10-1995.01.30. Kutya Fa +

1995.01.31-1996.02.18. Disznó Fa -

SZF.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.