Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Őszi kertjeink is veszélyt rejthetnek - a kullancsok ősszel is támadnak

Az ősz beköszöntével egyre többen halogatjuk az utolsó fűnyírást, gazolást kertjeinkben, pedig a kertünk veszélyt jelentő kullancsokat rejthetnek.

Az ősz beköszöntével egyre többen halogatjuk az utolsó fűnyírást, gazolást kertjeinkben. A késlekedés azonban ebben az esetben sem lesz a segítségünkre, hiszen minél ritkábban szorgoskodunk a kertben, annál nagyobb az esélye annak, hogy kertjeink elgazosodása miatt új lakók jelenjenek meg kedvenc pihenőhelyeinken: a kullancsok.

A telekhatár számukra ismeretlen fogalom, életterük nem pusztán az erdő; a bokros-fás, sűrű aljnövényzettel rendelkező területeken is előszeretettel előfordulnak. Meglepőnek tűnhet, de fontos észben tartanunk, hogy a kullancsok városi környezetben is megtalálhatóak, többek között kedvelt parkjainkban, családi házaink kertjében, illetve a magas fűvel benőtt, elhanyagoltabb területeken érdemes odafigyelnünk.1

A Lyme-kórt a közönséges kullancsok terjesztik

Bár sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől, azonban nem az évszak neve, hanem a napi átlagos középhőmérséklet az, ami meghatározza az élősködők aktivitását. Így akár a késő őszi időszakra is kitolódhat, hogy kullancsokkal találkozhatunk.2,3   A közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegséget okozhat. Így mindenképpen érdemes tehát különös gondossággal eljárnunk a kerti munkák befejezése után is. Ha elhanyagolt területet tisztítottunk ki, vagy épp metszést, gallyazást végeztünk, megéri pár percet szánnunk az önellenőrzésre, még ha ismerős terepen dolgoztunk is.

Magyarországon a két leggyakoribb betegség, melyeket a hazai közönséges kullancs terjeszt, az FSME-vírus* által okozott agyvelőgyulladás és a bakteriális Lyme-kór.1

A kullancsok által hordozott egyes fertőzések ellen hatékony segítséget jelenthetnek a védőoltások – bár a Lyme-kór ellen nem létezik, de az FSME-vírus ellen már évtizedek óta elérhetőek olyan védőoltások, amelyek segítenek megelőzni a fertőzést. Ideális az őszi-téli hónapokban megkezdett oltásrend, így a következő tavaszra már védettséget lehet szerezni az FSME-vírus ellen.4

Hogyan távolítsuk el a kullancsot a bőrünkről? Mit kell tudni a megelőzési lehetőségekről? Mely országok fertőzöttek kullancs szempontból? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az újonnan indult Többmintkullancs.hu edukációs weboldalon, mely kullancsokkal, az általuk terjesztett betegségekkel és a kullancscsípés, illetve ezen betegségek megelőzésével kapcsolatos hasznos információkat tartalmaz, legyen az praktikus tanács természetjáróknak vagy kullancscsípés megelőzési tippek.

Referenciák:

*FSME-vírus: Frühsommer meningoenzephalitis Virus, kullancsencephalitis vírus

  1. NNK Lakossági tájékoztató a kullancsokról Elérhető: https://www.nnk.gov.hu/index.php/jarvanyugyi-es-infekciokontroll-foosztaly/141-lakossagi-tajekoztatok/altalanos-tajekoztatok/1078-tajekoztato-a-kullancsokrol
  2. Lindquist L, Vapalahti O. Tick-borne encephalitis. Lancet. 2008 May 31;371(9627):1861-71. doi: 10.1016/S0140-6736(08)60800-4. PMID: 18514730.
  3. Országos Meterológiai Intézet Középhőmérséklet Havi Adatok 2020 Budapest https://www.met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_adatsorok/Budapest/adatok/havi_adatok/
  4. Módszertani levél a 2022. évi védőoltásokról. Elérhető: https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/modszertani_levelek

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.