Harasztovics István (ifj.)
Őszi levél
Megírnak, majd lehullok én pirosan, barnán,
halálom színt hoz az életbe készakarván.
Fátyolként lebegő lomha, ködös levegő,
alant szól a lant egy laza avar-heverőn.
Tarka bundát festek, szép alázatot hintek,
sok gesztenyén gördülő, varázslatos kincset.
Deres aranyágak száraz kezek karcolnak.
Akkurátusan vén, rozsdás kardok harcolnak.
Egy tócsán terülök, míg a lomb tapsol, s én a
vizet nyelem, nyelem evez, lemezem pancsol.
Erekben tinta, ír a véna. Ez költői.
Elmém emlékekben barangol, így töltődik.
Bevezettem s nyíltam, tárgyaltam zölden, büszkén,
címeztek ősszel, s feküdtem el egy tölgy üszkén.
Itt a finálé, egy igazi búcsúlevél,
színes levélbúcsú, mi több figyelmet remél.
