Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Öt ruhadarab, amiért minden nő ölni tudna. Nézd csak!

Vannak olyan ruha-, egészen pontosan divatdarabok, amik soha nem mennek ki a divatból, és örökké, minden generáció vágyik rájuk. Nézzük, mi az az öt darab, ami minden nő szívét megdobogtatja.

Legalábbis ami az óceánon túli világot illeti, mert nehezen tudnám elképzelni, hogy nagyanyámat az foglalkoztatta volna, hogy legyen Manolo Blahnik cipője. Azért biztosan szeretett volna úgy öltözni, mint a nagyságos asszony, aki azonban tutira Chanelre vágyott. Egy a lényeg, nézzük, mi az az öt darab, ami minden nő szívét megdobogtatja.

Chanel ruha

A Chanel házat Coco Chanel nyitotta Párizsban az 1900-as évek elején. A remek szabásvonalú ruhák után parfümje tette igazán híressé, egy idő után már mindenki Chanel-ben akart járni. Karl Lagerfeld adott új lendületet a divatháznak, és bár továbbra is diktálják a divatot, egy igazi, klasszikus Chanel kosztümre minden elegáns nőnek szüksége lenne. Egy térdig érő szoknyából és egy sportos, rövid szabású kabátkából áll. Leginkább gyapjúból készítették, aranyszínű gombokkal látták el, és vastag gyöngysort viseltek hozzá.

Converse

A Converse tornacipő inkább a mai generáció álma, de legyen divatozós, vagy szakadt fazon, mindenki vágyik rá. A gumitalpú szövetcipő idén száz éves, úgyhogy ha még nem próbálták, mindenképpen szerezzenek be egyet. A klasszikus Converse bokáig ér, és leginkább feketében szerették, de a szivárvány minden színében fellelhető. Ma természetesen kapható belőle már mindenféle fazon, minta, szabás.

Louis Vuitton táska

A híres táskagyártó cég darabjai egytől-egyig kedveltek, de a legnagyobb hírnévnek az a barna, bőröndszerű fazon szerezte, amin monogramszerű minták hirdették a divatház nevét. Ezt azóta szinte mindenki leutánozta, a hamisításokról nem is beszélve. Ha valakinek nem lenne pénze egy eredetire, a piacon biztos talál olcsóbb változatot, de a legjobb, ha Thaiföldön nyaraló barátnőjével hozat egyet.

Manolo Blahnik

A spanyol divattervező leghíresebb darabjai cipői, azok is azóta, amióta mindenki látta a Szex és New Yorkot. A főszereplő, Carrie odavan a cipőkért, és a kedvence a Mary Jane. Ez a hegyes orrú, pántos tűsarkú feketében a legnépszerűbb, de kapható minden színben.

Victoria's secret

Az amerikai divatház nem csupán fehérneműket forgalmaz, de ruhákat és szépségápolási termékeket is. Mégis mindenki vágyik egy Victoria's secret együttesre, ennek pedig talán a puccos bemutató az oka, amit a cég minden évben megrendez. A legcsinosabb és leghíresebb modellekre adják termékeiket, akik hatalmas, giccses angyalszárnyakkal vonulnak végig a színpadon. Úgy, ahogy minden nő szeretne, mikor el akarja csábítani a párját.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.